Alex Kurtzman rendezi A múmia újragondolást

Két héttel azután, hogy a Universal Pictures bejelentette, hogy feltámasztja klasszikus szörnyuniverzumát, a Heat Vision Blog ma reggelre virradóan arról adott hírt, hogy az új franchise mögött álló író-producerpáros egyik tagja, Alex Kurtzman kapja A múmia (Untitled Mummy Reboot) újragondolás rendezői székét.

Alex Kurtzman rendezi A múmia újragondolást

Kurtzman egyébként Chris Morgan író-producerrel üti a franchise vasát, és jelenleg a végső tárgyalási szakaszban járnak vele. Korábban Len Wisemant (Az emlékmás) bízták meg a feladatottal, de vele nem haladt előre a projekt, mint ahogyan Andres Muschiettivel (Mama) sem.

A múmia reboot lesz az előbb említett univerzum első projektje, amely tónusát tekintve kimondottan sötét lesz. Egyelőre azonban a történet részleteit nem erősítették meg, azonban bennfentesek szerint napjainkban fog játszódni, és elmondásuk alapján többről van szó, mint egy normál akció-kalandfilmről a horrorfilmekre jellemző elemekkel.

Korábban Jon Spaihts (Prometheus) is dolgozott a forgatókönyvön, amelyhez Alex Kurtzmannek és korábbi író-producertársának, Roberto Orcinak is köze van. A forgatás részleteit nem ismerjük, viszont Kurtzmané a Venom spin-off is, ami egyelőre még nem kapott premierdátumot a Sonytól.

A múmia premierjét 2016. április 22-ére jelentették be.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .