Nem biztos, hogy lesz Rossz szomszédság 2

A Rossz szomszédság (Neighbors) mindenképpen a nyár egyik nagy sikervígjátéka, ami $49 millióval nyitott, kitúrva ezzel A csodálatos pókember 2-t az első helyéről. Eddig világszinten $223,4 milliót jövedelmezett a film, ami elég szép eredmény a $18 milliós büdzséjével szemben.

Nem biztos, hogy lesz Rossz szomszédság 2

Természetesen ezek fényében szóba került a Rossz szomszédság 2 (Neighbors 2), viszont Seth Rogen és Evan Goldberg producerek nem biztos, hogy készen állnak a folytatásra… Valakinek van esze is Hollywoodban, és azok jelenleg pont ők?! Egyelőre csak jegelik, de legalább nincsenek belelkesedve, hogy összehozzanak valami vackot direkt módon.

Seth Rogen alakította a Rossz szomszédság egyik főszereplőjét, aki több alkalommal társult már Goldberggel, hogy producerként tutujgassanak, vagy közösen vessenek papírra egy-egy filmhez forgatókönyvet. Nem először került már szóba a folytatás, viszont most inkább az áprilisban bejelentett Jazz Copsra fókuszálnának, amelynek főszereplőit, egy zsarupárost Seth Rogen és Kevin Hart keltenek majd életre.

A producerpárosnak ott van még az októberben érkező The Interview című vígjáték, amelynek főszereplője James Franco, Seth Rogen és Lizzy Caplan. Illetve ne feledjük a címnélküli karácsonyos projektjüket sem.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .