Seth Rogen és James Franco kinyírják az észak-koreai elnököt

Seth Rogen és James Franco kinyírják az észak-koreai elnököt[2]Seth Rogen rendezésében valósul meg a nyáron bemutatásra kerülő vígjáték, az Itt a vége (This Is the End), és a Sony Pictures máris felkérte a frissen direktorrá lett Rogent, hogy rendezze meg, producálja, és szerepeljen is a The Interview-ban. A stúdió James Francót nézte ki a másik főszerepre, de a tárgyalásig még nem jutottak el.

A történet középpontjában egy népszerű beszélgetős műsor házigazdája (valószínűleg James Franco fogja alakítani) és producere (Seth Rogen) áll, akik belekeverednek az észak-koreai miniszterelnök meggyilkolásába. A kommunista nemzet mostanában amúgy is viccek céltáblája lett, mióta a volt NBA-szupersztár Dennis Rodman lepacsizott az ország vezetőjével legutóbbi látogatása alkalmával (amely mellékesen egy sportszergyártó reklámkampányának volt szerves része).

Seth Rogen és Evan Goldberg közösen dolgoznak a forgatókönyvön, amely a Dan Sterling (The Daily Show) fejéből pattant ki. James Weaver szintén producerként lesz jelen Seth Rogen mellett.

Egyelőre a forgatás részleteit nem árulták el, viszont $30 millió dollárból készíthetik el ezt az érdekesnek tűnő filmet.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .