A Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére különös expedíció érkezik. Vegyes csapat: kutatók, természettudósok, üzletemberek és katonák is vannak köztük, de mindannyian a sziget belsejét szeretnék jobban megismerni. Az erdő ősi, háborítatlan Paradicsomnak látszik. Ám a látszat csal. A sűrűben egyre mélyebbre jutók nem tudják, hogy átléptek egy határt, és már a legendás Kong területén járnak…

Frédi a dzsungelben okoskodik. Félretéve a tréfát, eléggé vártam a Kong: Koponya-sziget premierjét, hiszen alapvetően mindig is tetszett a King Kong köré épített világ. Emlékszem, hogy annak idején, amikor bejelentették, hogy Jordan Vogt-Roberts (A nyár királyai) dirigálja a filmet, odáig voltam a hírtől, hiszen neki köszönhetem a valaha látott egyik legjobb indie kaland-vígjátékot. A király ezúttal is megmaradt, és a kalandok sem állnak távol a legújabb King Kong-filmtől.

Nálam csupán egyetlen dolog hibádzott, ami pedig nem más, mint a kötelezően kitaposott örvényen haladó felvezető, de mivel most kicsit másképp gondolják, mint korábban, ez elkerülhetetlen húzás volt. Ebben a szegmensben szokás szerint megismerhetjük kicsit közelebbről a szereplőket, csakhogy a készítők nem törték magukat, hogy mindenkit érdekes arcként konferáljanak fel. Ellenben, amikor megérkeznek a szigetre, annyira remekül működött mindegyik karakter, hogy akkor már megnyugodtam, hogy itt mindennek rendben kell lennie. És így is történt.

Nem csak a karakterek lettek jól megírva, hanem a hozzájuk társított színészek sem a kispályán játszanak. Tom Hiddlestonnak eleve erős a kisugárzása, és piszkosul jó is a szakmáján belül, de a High-Rise-ban mégsem kapott el például, tehát nem minden a kulcsíny. Nem gondoltam volna, hogy Brie Larson be tud illeszkedni ebbe a csapatba, így számomra ő az egyik legkellemesebb meglepetése a Koponya-sziget expedíciónak. Egyszerűen csak eljátszott egy kedves, bájos, jó fej fotós csajt, aki nem fél világot látni, és a kalandokkal sem áll hadilábon. Színészileg pedig egyszerűen tökély.

Ahol Samuel L. Jackson felbukkan, ott kő kövön nem marad. Konkrétan ezer arca van az öregnek, és mennyire jó választás volt már a vérszemet kapott veszett vadász szerepére! Az elején azt a kis szomorúságot sohasem fogom neki elfelejteni, zseniális húzás volt az írók részéről. John Goodman visszalátogatott a kőkorszakba, úgy gondolom, teljesen ideálisan sikerült őt is kiválasztani, hiszen nagyon illett ebbe a közegbe. John C. Reilly neve nem rémlett, és amikor kiírták a film elején, kicsit meg is hátráltam, hogy "ő mi a francot keres itt?", ám ez hiba volt. Az egyik legszórakoztatóbb karakter a filmben.

Tetszett még, hogy a katonák is élnek, valódiak, tehát amikor elhullik egy-egy közülük, akkor ténylegesen tudtam sajnálni az adott egyént. Corey Hawkins mostanság a 24: Újratöltvében akciózik, így picit fura volt tőle, hogy nem katonát játszott, de fő, hogy színes maradjon a pályafutása. Jó szolgálatot tett. A katonák közül az egyik kedvencem volt Toby Kebbell, akit alapvetően nem csípek, ám ez most megváltozott. Shea Whigham figurája egy külön fogalom, akit ki kellett volna találni, ha nincs. Egy szó, mint száz, a szereplőválogatás csillagos ötös.

Most pedig jöjjön a lényeg: a cselekmény és a vizuális háttér. Külön öröm számomra, hogy ezúttal… Óh, legyen innentől SPOILER tábla, habár az előzetesből eleve sejthető volt, amit írni fogok, de biztos, ami biztos. Szóval kimondottan örültem, hogy ezúttal csak és kizárólag a szigeten játszódik a történet, King Kong pedig nem kószál el a városba. Mondjuk, azt meg kell hagyni, hogy a sziget atmoszféráját elég brutálisan megteremtették. Kis csillogó kék izék nélkül akár egy Pandora is lehetne átvitt értelemben, hiszen szemkápráztató helyeket járhatunk be a kétórás játékidő során. SPOILER VÉGE.

Elsőre baromságnak tűnt a legfőbb lény, Kong életének megrontói, ám a moziban ez mégsem bírt túlságosan érdekelni, mert élveztem, amit elém raktak. Megannyi különleges élőlénnyel találkozhatunk, egyértelműen látszik, hogy a szigetet kiagyalóknak volt fantáziájuk. Gondolok itt egy-egy egyedi madárfajra, a hatalmas bölényszerű állatra, a különféle rovarokra, vagy bármi másra, ami még felbukkan. Bizonyára mindenkinek megvan a poszter, amikor Kong szemben áll a kopterekkel. Hát igen, ott erősen olyan érzés fogott el elsőre, mintha szúnyogok vennék körül, és ez így is van.

Kong gigantikus pusztításokra képes, ettől nagyobb énjével csak 1962-ben találkozhattunk. Mondanom is fölösleges, hogy ez a majom él és lélegzik, annyira valósághű a mozgása, az arckifejezései, meg úgy minden olyan, mintha isten teremtménye lenne. Nem tudok belekötni, még azokba a részekbe sem, amikor küzd az ellenfeleivel, és azokba sem, amikor közelről mutatják a szemeit. Látszik benne a tűz, az élet, és a hatalom. Engem lenyűgöztek azon képsorokkal, amikor Kong egyszerűen csak sétált a szigeten, vagy amikor intézte a mindennapos dolgait. Mindez Terry Notary elképesztő "alakításának" köszönhető.

Lassan elérkeztem a mondókám végéhez, ám mielőtt ítélkeznék, a zenéjétől többet vártam. Egy jobb zeneszerző simán adhatott volna plusz élményeket egy-egy jelenethez, habár úgy gondolom, jobb egy semleges filmzene, mint egy semmilyen. A kétórás játékidő is ideálisnak tűnt, a felvezetést leszámítva a fennmaradó rész pillanatok alatt eltelt. 8/10, abból is az erősebb. Több csiripbe belefutottam, amely szerint vicces a film. Ez így téves megfogalmazás. Maradjunk annyiban, hogy vannak benne limonádésabb pillanatok, de a viccestől távol áll, és ez így van rendjén.