A felnőttkor küszöbén álló Jon Toyt egyre inkább zavarja egyedülálló apja, Tony gyámkodása. Egyszer és mindenkorra a szabadságot választja. Legjobb barátjával, Patrickkel, és egy Biaggio nevű fura sráccal egy erdei tisztásra költöznek, és bejelentik, hogy itt alakítanak ki kötelezettség- és szülőmentes életet maguknak. Miután elkészül a hevenyészett kis otthon, a fiúk szembesülnek azzal, hogy innentől a maguk urai - egyedül az erdőben.

Kissé vonakodva ültem be rá, bár a történet alapján nagyon érdekelt, de különösebb izgalmakat nem vártam ettől a filmtől, pedig… Idei Sundance-es alkotás Jordan Vogt-Roberts rendezőtől, aki akkora ász vígjátékkal ötvözött drámát tett le az asztalra, hogy csak úgy harsogott a terem a nevetéstől. A nyár királyai egyszerűen jött, és mindent letarolt. Épp ma reggel gondoltam bele, hogy közeleg az évvége, a toplisták időszaka, és hogy mit írnék be az év legjobb vígjátékának. E nélkül elég nagy bajban lennék, de ne szaladjunk ennyire előre.

Hogy mivel vettek meg? Eredeti ötlet alapján készült, és elsőre gondolhatnánk azt is, hogy simán csak el leszünk másfél óráig, evickélve a klisés forró levesben, de nem erről van szó. A rendező pontosan tudta, mire van szükségünk, hiszen annyira gyönyörű, ahogyan utat tör magának az tizenévesek képzelete. És igazából az tetszett a legjobban, hogy három olyan srác verődik egy csapatba, akik nem az iPhone-jukat nyomkodva élik tinédzserkorukat, hanem mást találnak ki nyárra. Irány az erdő, szökjünk meg otthonról. Nyilván ez sem annyira egyedi, viszont az már annál inkább, ahogyan elboldogulnak heteken keresztül a saját kezűleg tákolt erdei viskójukban. De ugye az élet sohasem egyszerű, még a fiatalok számára sem, szóval tartogatnak nekünk bőven meglepetéseket.

Sőt, tovább megyek, mert akkor sem hal be a történet, amikor már áll a kecó, és bebútorozik a három fiatal. Mindig találnak maguknak elfoglaltságot, méghozzá kreatívabbnál kreatívabb módon töltik ki ott töltött napjaikat. Marhulnak, ami természetes, hiszen fiatalok, de valamennyire azért ésszel csinálják, ami pedig nem ilyen, és túlmutat a józanészen, betudható gyermeki énjüknek. Egy kicsit mindannyian felnőnek ez alatt a másfél óra alatt, tanulnak hibáikból, és ez jellemfejlődéshez vezet végül.

Nem utolsósorban annyira üde és szórakoztató kalandfilmet kapunk, amiből nem felejtették ki a drámai szálat sem, viszont nem mellékes az sem, hogy nem vitték túlzásba a dolgokat. Ezek a kis krapekok tényleg elhitetik a nézővel, hogy ők ezt így komolyan gondolják, de mindjárt mélyebbre ások a színészi alakítások terén. Nagyon bírtam, hogy eredeti nyelven kaptuk ezt a filmet is, amit már megszokhatott a CineFest közönsége, hiszen nemzetközi filmfesztiválról lévén szó. És hogy ez miért fontos? Mert a színészek rettenetesen odaadóan játszanak, amit pedig csak az eredeti hanggal adhatnak vissza teljes mértékben.

Nick Robinson alapjában véve egy kedvelhető gyerek, és a film is így állítja őt be, de ettől sokkal fontosabb, hogy mennyire színes egyéniség. Ugyan gyerekszerepet kapott, mégis azt tudom rá mondani, hogy kimondottan tehetséges fiatalnak számít! Csakhogy van egy Biaggio nevű csávó is, aki annyira csúcsszuper arc, hogy nem fogjátok elhinni! Moises Arias alakítja, aki előtt szintén lehet emelgetni a kalapokat, ugyanis jó néhány jelenet kap vidámabb tónusokat az ő ökörködéseinek és grimaszainak hála. Gabriel Basso amolyan csendes pusztító, aki szépen… Mindegy is, nem volt ez szép húzás tőle, vagyis a forgatókönyvírótól, de kellett, hogy kerek legyen a történetük. Nick Offerman egy apuka szerepében tűnik fel, Erin Moriarty pedig az egyetlen leányzó a fiútrió körül, aki nyilván bajokozóként van jelen. Szintén nincs miről beszélni, tehetségesnek tűnik, bár túlzottan nagy teret nem hagytak neki.

Most pedig néhány fontosabb szóval jellemezném a filmet: bozótvágó, kígyó, Monopoly, Biaggio, nagyméretűcső, botok, pénzcsipesz, szülők, kardok, madáretető, végtelennek tűnő mező, kiütések, Biaggio arcszerkezete. Persze ezek a film megnézése után nyernek majd értelmet, de kétségtelenül muszáj volt ezeket leírnom.

Még mindig nem jöttem rá, hogy Nick Robinson kire hasonlít, pedig itt van a nyelvemen, de az istennek nem ugrik be a csóka neve. Kevés az ilyen szórakoztató és eredeti vígjáték, szóval részemről repül rá a 9/10, és vélhetőleg évvégén a legjobb idei vígjáték címet is bezsebeli majd.