Ő az igazság ligája legerősebb tagja. Arthur Curry megtudja, hogy Atlantisz, a víz alatti királyság trónja rá vár. Mint törvényes örökösnek, neki kell elfogadnia a koronát, hogy csatába vezesse a népét - mert a világ bajban van, és nincs, más, aki kiálljon érte.

Az Aquaman nagyjából azt nyújtotta, amit az előzetesek sugalltak, egy teljesen jól fogyasztható szuperhősös film lett, ugyanakkor a két és félórás játékidőt semmi sem indokolja. Sőt, ha őszinte akarok lenni, lényegében ez az egy dolog nem tetszett, hogy fölöslegesen húzták túl a dolgokat. Rendben van, eredettörténet, tehát be kell indítani és el kell mesélni a címszereplő múltját, viszont nem így - ugyanakkor érdekes, hogy a Wonder Woman pedig elbírta ugyanezt a játékidőt.

Örülök, hogy James Wan rendező ezen a fronton sem vallott kudarcot, ahhoz képest pedig, hogy tényleg el tudtam volna képzelni egy félórával rövidebb változatot, teljesen jól kihozta az Aquamanből a maximumot. Összességében egy meglehetősen pörgős és látványos kalandfilmről beszélünk, ami kicsit az Avatart idézte fel bennem, arról már nem beszélve, hogy a folytatásai kapcsán rebesgetett víz alatti világot konkrétan lenyúlta az Aquaman, így James Cameronnak nagyot kell majd villantania, hogy évek múlva túlszárnyalja ezt az ingerküszöböt.

A CGI tényleg csodálatos minden módon, még a posztereken látott csilivili ruhák sem okoznak csalódást, pedig azoktól tartottam leginkább. Lehet, hogy egyedül leszek vele, de nekem nem jött be a végső nagy csata, mikor fű-fa-bokor egymásnak esik és egy végeláthatatlan halmaz lesz belőle, ugyanakkor a végeredmény mégis kellemes. Ide nagyon kellett James Wan, hogy összefogja ezt a keszekuszaságot. Atlantisz minden apró részlete gyönyörűre sikerült, ugyanúgy szerettem a víz alatti kalandokat, mint a szárazföldön játszódókat. Mindegyiknek megvolt a maga hangulata, legyen szó a tetőn ugrálós szicíliai jelenetről, vagy a tenger mélyén játszódó rejtett városos kalandokról.

Jason Momoa abszolút tökéletes választás a halember szerepére, és a karakterfejlődése is rendben van - habár szerintem ezt kicsit azért unjuk így 2018 végére, de ezt a békát le kell nyelni. Willem Dafoe végre kellemes szerepet kapott, habár itt is két tűz között evickélt, mégis nagyon csíptem. Női fronton Amber Heard és Nicole Kidman nyűgöznek le bennünket, míg Patrick Wilson királykodása gondolom nem csak nekem bűzlött. Kevés volt ide, na! A film halandó gonoszát Yahya Abdul-Mateen játssza, aki bizony Wilsont simán túlszárnyalja, viszont nekem már tele a zsákom az effajta klasszikus rosszfiúkkal. Végül Doplh Lundgrennel zárom a sort, akinek csakis a lebegő haja maradt meg bennem.

Fura módon bejött ez a kékes-csillogós pompában úszó víz alatti világ, ahol még arénában játszódó gladiátorharcot is láthatunk, és ahogyan korábban említettem a szárazföldi részeknek is megvolt a maguk kalandossága, így mindenképpen jó szájízzel távoztam a filmről. Ezúttal még a 3D-s szemüveg sem zavart, nyilván nem estem hanyatt az általa nyújtott plusztól, de ezzel megint csak nem okozok meglepetést senkinek. Örülök, hogy végül moziban, nagyvásznon lehettem tanúja Arthur Curry megismerésének, és szerencsére a poénfaktorral is ideális kereteken belül maradtak, így tényleg elégedett vagyok. 8/10.