Casting 07.07.14.

  • A Marvel lassan készen áll az Ant-Man forgatására, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen most kérték fel Gabriel Ferrarit és Andrew Barrert, hogy csiszolgasson egy kicsit az Adam McKay által írt forgatókönyvön. A forgatás részleteit viszont nem ismerjük.
  • Még nem tudjuk, mikor jelenik meg házimozis felhasználásra az X-Men - Az eljövendő múlt napjai, azt viszont igen, hogy a Blu-rayen helyet kap a rendezői változat, amit maga Lauren Shuler Donner producer erősített meg. Karácsonykor már nézhetjük is?
  • Kevin Smith jártatta a száját, aki a Tusk című készülőfélben lévő horrorfilmjéről is beszélt, illetve egész pontosan azt tudhattuk meg, hogy spin-off készül hozzá Yoga-Hosers címmel, amelynek története a Tuskban bemutatott két figuráról fog szólni. Ennek forgatását évvégére tervezi.
  • Szintén Smithtől származik az infó, aki a Yoga-Hoserst követően az Anti-Claus munkálatait kezdi, aztán pedig sorra kerülhet a sokak által várt Shop-Stop 3 (Clerkes III) is, amit Weinsteinék lepasszoltak, mert soknak találták a $6 milliós költségvetést.
  • A Disney és a LucasFilm a legújabb Star Wars: Episode VII hír forrása, akik szerint marad a jövő decemberre bejelentett premierdátum, és két színésszel bővült a szereplőgárda. Az egyik Crystal Clarke, egy amerikai színésznő, aki Glasgowban tanul, a másik pedig a brit származású Pip Andersen.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .