Hétvégi USA bevételi adatok – 2014.03.23.

Odakint is most kapták A beavatott (Divergent) adaptációt, ami meglepően korrektül nyitott azon a márciusi napon, ahol annak idején Az éhezők viadala is tarolt, bár ahhoz képest harmatgyenge, de a $85 milliós költségvetéséhez mérten viszont korrekt nyitány, és a nemzetközi számadatok még be sem érkeztek. A Disney viszont aligha lehet boldog a Muppets Most Wanted számaitól, ami $50 millióból készült. Legalább nem lesz több része, bár még az elsőre sem vitt rá a lélek. Shermanék szárnyalnak, már majdnem megvan a $200 millió, nem rossz eredmény ez, és látszólag van még bennük kraft. Nemzetközileg a 302 is jól áll, és csak az ötödik helyre nyitott a God's Not Dead című dráma, amiről még életemben nem hallottam. A gyártási büdzséjéről nincs hír. A Need for Speed csak a hatodik helyen állt meg, és bő 50%-ot esett a második hétvégéjére, ami nem túl biztató. A Grand Budapest Hotel viszont jól áll, és még mindig érdekli a népet, viszont nem tudjuk, hogy mennyiből forgatta le Wes Anderson az új filmjét. Nyolcadik helyen a Non-Stop szárnyal, kilencedik helyen A Lego kaland, és Tyler Perry szingli anyukái zárják a Top10-et. Végül említést érdemel még a Jégvarázs, ami a 18. hete után képes volt kiesni. Szörnyű.

Akadt pár kisebb premier is, ilyen a 7 teremben esélyt kapott Anita, ahol $44,000 dollár sikerült össze. A Jodorowsky's Dune 3 teremben hozott majdnem ennyit, egész pontosan $36,700 dollárt. A Cheap Thrills 2 teremben ment, $19,100 dollár született. A Rob the Mob 1 teremben zsákolt $11,600 dollár, míg az It Felt Like Love és a The French Minister 1-1 teremben bizonyított - előbbi $8,000-ret, utóbbi pedig $3,800-at.

  1. $56M - $56M – Divergent (A beavatott)
  2. $16,5M - $18M – Muppets Most Wanted
  3. $11,7M - $183,2M – Mr. Peabody and Sherman (Mr. Peabody és Sherman kalandjai)
  4. $8,7M - $289,2M – 300: Rise of an Empire (300 - A birodalom hajnala)
  5. $8,6M - $8,6M – God's Not Dead
  6. $7,8M - $126,5M – Need for Speed
  7. $6,8M - $46,1M – The Grand Budapest Hotel (A Grand Budapest Hotel)
  8. $6,4M - $142M – Non-Stop (Non-stop)
  9. $4,1M - $391M – The Lego Movie (A Lego kaland)
  10. $3,1M - $12,9M – Tyler Perry's The Single Moms Club

Az első szám a hétvégi USA bevételt jelenti, míg a második a világszintű összbevételt mutatja.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .