Értékelés: Pancser Police (The Other Guys)

Pancser PoliceAllen (Will Ferrell), a gyilkosságiak könyvelője legalábbis ilyen. Társát, Terryt (Mark Wahlberg) azért más fából faragták, de amióta egy túl gyorsan elsült pisztolynak köszönhetően nyilvánosan megszégyenült, Allen mellé osztották be. Ők ketten csak messziről bámulják az ügyosztály menő kopóit Dansont és Manzettit (Dwayne Johnson és Samuel L. Jackson), míg végül egyszer úgy hozza a sors, hogy kénytelenek a helyükre lépni. Eljön a nagy lehetőség, hogy megmutassák, ők is igazi rendőrök; végre bebizonyíthatják, bennük is ott bujkál valahol az elszánt nagyvárosi cowboy – de sajnos, minden egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelték.

Hát ezek aztán tényleg „mások” voltak. Szívesen mondanám, hogy kellemeset csalódtam, de nem így történt. Az első képkockák azzal telnek, hogy a bemutatóban már rongyosra nézett jeleneket vezetik fel, igaz némileg több az akció, de a poénfaktor nem emelkedik, mivel már lelőtték párszor. Úgy éreztem, mindvégig szét volt esve, ráadásul nem tudták mozifilmhez mérten érdekessé tenni a nyomozós szálat, komolyan még a leggyengébb Helyszínelők epizód is lazán a földbe döngöli. Na jó, azért az utolsó autós üldözős jelenet már kezdett hasonlítani arra, amit jobban kellett volna szorgalmazniuk.

A Samuel L. Jackson – Dwayne Johnson páros tényleg cool módon tolta, közülük is főleg Jacksont emelném ki, akinek marha jól állt a szerep, és újra kiderült mennyire többrétű színész. Velük kapcsolatban kapunk majd egy kisebb meglepetést, ami hiányzik majd a film hátralévő részében, de többet nem árulok el. A másik duó, Mark Wahlberg és Will Ferrell jóval nagyobb szerepet kaptak, mint kellett volna. Wahlbergnek nem állt jól a figura, egyszerűen ő nem ilyen, de legalább el tudta magát hitetni. Itt világosan kiderült, hogy manapság már ő is elvállal mindent, amit elé raknak. Aki régebb óta olvassa az oldalt, tudja, hogy Will Ferrellel soha nem szimpatizáltam, de adtam neki egy esélyt, az utolsót, legalábbis moziban. Az a helyzet, hogy neki nem igazán kellett színészkednie, mivel nála ez egy alapállapot. Eva Mendest mindenképp a pozitív oldalra sorolom, bár a kis cameo-szerepével nem sok percet tesz jobbá. Sajnos.

Belesikerült néhány olyan hiba, amin majdnem szó szerint a hajamat téptem. Vegyük például az egyik jelenetet, mikor a két nyomozó leugrik egy ~tízemeletes ház tetejéről, mindazért, hogy hőssé váljanak. Ööö... Egyszerűen nem értem, hogy gondolhatták, hogy ez poén lesz, vagy nem tudom minek szánták, és ha már ilyen ugrálós témánál járok, ott van a bemutatóban, mikor az öngyilkosjelölt leugrik, szintén nem hoztak ki belőle semmit.

Sokkal inkább drámázást és rengeteg nem vicces bénázást pakoltak bele, amivel egyáltalán nem kimondottan a vígjáték kategóriát célozta meg. Jönnek itt nekünk azzal, hogy bemutassák a két sikertelen zsarut, akikből a végére talán lett valaki. Mondjuk ez is olyan, hogy megoldanak egy ügyet kínkeservesen, aztán a végére ők a császárok. Egy ügy miatt. Lehet, zsernyáknak állok.

Néhányszor azért mondhatni jól éreztem magam pár percre, de ez nem az én filmem volt. Pár a bemutatóban is ellőtt poén megmarad belőle, de semmi több. Pontok? Felfelé kerekítve 4/10, és azt mondom, akinek tetszett a Két kopper, van rá esély, hogy ez is fog.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .