Értékelés: Förtelmes főnökök (Horrible Bosses)

Förtelmes főnökökKurt (Jason Sudeikis), Nick (Jason Bateman), és Dale (Charlie Day) számára eljön a nap, amikor összeszedik bátorságukat, és fellázadnak elviselhetetlen főnökeik ellen (Jennifer Aniston, Colin Farrell, Kevin Spacey). Titkos szervezkedésbe kezdenek, amibe még egy gyanús elítéltet (Jamie Foxx) is bevonnak. Céljuk, hogy véget vessenek a zsarnokoskodásnak, eltüntessék gonosz feletteseiket… örökre. Egy bökkenője van csak a dolognak: amit kitalálnak, az valahogy sosem sikerül…

Egy ideje már úgy vélekedtem a Förtelmes főnökökről, hogy minden alapanyag adott egy kiváló vígjátékhoz, mert végre egy olyan téma, amit még nem rágtak le ezerszer. A készítők szépen ki is használták ezeket, és talán amivel a legjobban megfogtak, hogy a forgatókönyvvel nem próbálták hülyének nézni az embert. Ugye adott a három muki, akik különböző munkahelyeken dolgoznak, és mindnyájuknak baja akad a góréval. Ez eddig tiszta ügy, amikor jön az ötlet, hogy tegyék el őket láb alól, és nem tudom, a bemutatókban mennyire lövik el, de nem nyílegyenes a sztori, hanem azért ültettek bele néhány csavart és kiszámíthatatlanságot, hogy ne vesszen el a tipikusság hatalmas tengerében. Seth Gordon, mint rendező pedig jó benyomást tett elsőre, ugyanis eddig főként TV-sorozatoknál és dokumentumfilmeknél ténykedett ebben a pozícióban. Páran vehetnének róla példát, mert kiváló munkát végzett.

A szinkront most egy kicsit éltetni fogom, mivel sok helyen annyira viccessé tették az aktuális szituációt, hogy sírva röhögős lett. Rengeteg újnak mondható beszólással is jöttek, ami szintén pozitívum, és csak eredetibbé válik tőle egy alkotás. Néhány vicces jelenetnél viszont egyszerűen nem tudták, hol kell abbahagyni. Ezt úgy értsétek, hogy elkezdesz röhögni egy poénon, de ha egy picivel hamarabb abbahagyják, akkor még viccesebb lett volna, mert így valahogy néha kissé erőletettnek, vagy már nem viccesnek jött le. Legalábbis nekem.

Nagy erőssége még a filmnek a szereplőgárda, ami legalább annyira kemény, mint Chuck Norris. Jason Bateman, Charlie Day és Jason Sudeikis egy-egy munkásosztálybelit alakítottak, akik úgy gondolták fellépnek a góré ellen. Mindegyikük hatalmas arcot játszik, mondhatni teljesen különböznek, de azért haverok és gondoskodnak róla, hogy ne kerüljön egyenes vonalba a néző szája. Charlie Day-t talán külön ki lehet emelni, aki titokban akkora mókamester volt, hogy nem lehetett reakció nélkül nézni, amit művel. Valahogy így kell megkedveltetni valakinek magát. Kevin Spacey, Jennifer Aniston és Colin Farrell förtelmessé tették dolgozóik mindennapjait, bár Spacey kirohanásai azért valamennyire furcsák voltak, de hihetetlenül jól állt neki a szerep, és mivel nem is annyira bírom, még utálni is lazán sikerült. Jennifer Aniston, te jó ég! Ekkora szerepet bevállalni! Soha nem láthattuk még őt ilyen beszólásokkal és cselekedetekkel a vásznon. Egyszerűen hatalmas a karakter, bár szerintem sokan lettek volna Charlie Day helyében… Aniston a játékidő egy részére olyan eltűnt személynek tűnt számomra, de amikor jelen volt, kő kövön nem maradt. Jamie Foxx egy bűnözőként bukkan fel kisidőre, és eszméletlen jól hozta a figurát.

A lényeg, hogy a Másnaposok 2-n kívül nem sok vígjátékot láthattunk idén, az eredetiségét viszont az is eljátszotta még két éve, szóval eddig ez az idei év legjobb, legröhögősebb vígjátéka, ami nálam nagyon stabil 7/10-es élményt nyújtott. Elgondolkodtam a nyolcon is, de végül a hétnél táboroztam le, főleg az előbb vesézgetett poénnyújtásoknak köszönhetően. Végső jó tanács: a macskával vigyázzatok!

Így a végére kérdezem én: miért nem lehet megvárni a stáblistát, miközben nyomatják a bakiparádét? Ennyire unalmas lett volna az egész film, vagy mindenkinek ment a busza? De legfőképp miért kell belemászni a képbe? Annyira kulturálatlan egy népség vagyunk, de erről nem fogok megint regényt írni. Természetesen, akinek nem inge… Ide pont illik az egyik filmbeli beszólás: "Gyilkosság lesz, nem vendégség!"

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

3 hozzászólás

  1. Crash

    Az év legjobb vígjátéka ami 7es :D:D Hna ezt rakd össze haha

  2. Nekem nem adott többet, mondtam, mikor kijöttünk a moziból is. Fölöslegesen meg nem fogom felpontozni :)

  3. Crash

    Én nem is azt mondtam. Nyilván úgy pontozol ahogy akarsz :) csak nekem nem fér össze az év legjobb vígjátéka jelző meg a 7es pontszám… szerintem önmagadnak mondasz ellen, de ez más posztokrta is igaz.