Értékelés: Elysium - Zárt világ (Elysium)

Odalenn nehéz az élet. A Föld a jövőben túlzsúfolt, romba dőlt, mocskos és veszélyes hely lesz. Aki teheti, inkább felköltözik az Elysium biztonságos, rendezett és békés világába - egy hatalmas mesterséges holdra, melyet kiváltságos lakói gondosan védenek a lentiektől. Ha az illegális bevándorlók ellen kell felhasználni őket, nem haboznak: törvényt és fegyvert egyaránt bevetnek. Max (Matt Damon) azonban már nem fél egyiktől sem. Az élete múlik azon, hogy a lehető leggyorsabban feljusson a vágyott világba. Ha kell, csellel, ha kell, erővel át fogja törni a kordont, hogy megszerezze, amire az Elysiumon szüksége van. És ezzel talán az egész, kárhozott világ sorsát megváltoztatja…

Kétségtelen, hogy Neill Blomkamp rendező annak idején a District 9-cel nagyot alkotott, és ez meg is látszik az Elysiumon, ami ugyanúgy egy sci-fi, csak épp $30 millió helyett $115-ből készült. Valamennyire bánom, hogy moziban kimaradt tavaly nyáron, bár igazándiból a látványra így sem lehet panaszom, de azért nyilván a tévém nem száll versenybe a nagyvászonnal. Blomkamp saját kezűleg írta a forgatókönyvet, amit általában szoktam kultiválni, viszont itt találtam benne némi kivetnivalót. Mondjuk, rögtön fel is hoznám a legnagyobb - és lényegében az egyetlen - negatívumot, az első félórát, ami idő alatt valóban felvezeti a cselekményszálakat, de erősen gondolkodtam rajta, hogy végigüljem-e. Utólag megérte, mert kaptam egy remek sci-fit.

Eylsium - Zárt világ_01

A történet a távoli jövőben, 2151-ben játszódik, de elnézve az emberek tetteit, és belegondolva az egész helyzetbe, egy ilyen világot én már akár 10-20 éven belül is el tudnék képzelni. Persze a kérdés az, hogy korunk technológiával képesek lennénk-e egy földön kívüli lakóhelyet megteremteni. Eltelt idestova 140 év a jelenünkhöz képest, és az emberi makacsság, a gőg, és a szegényebb réteg lenézése, megvetése nem tűnt el, sőt. Erősödött. Ha még esetleg nem láttátok e szóban forgó sci-fit, az első félórát-negyven percet mindenképpen érdemes kibírni, még ha nehezebben is megy, mert utána kapjuk az arcunkba az új technológiát, a vizuális effekteket, és a majdnem profi akciójeleneteket.

Vegyük csak őket szépen sorjában. Gyönyörű hely az Elysium, ahol már minden adott, és ahol semmi sem lehetetlen, csak épp bekerülni nem piskóta. Eleve maga az alapötlet, hogy egy ilyen kerékszerű világban, a Földön kívül megalkottak egy, az emberek számára lakható helyet, zseniális ötlet mind ötlet, mind pedig kivitelezés szinten. A vizuális effektek is odavernek, és kérem szépen, itt bizony nincs tökölés, az R-es korhatár besorolás keretein belül készítették, ami egyébként nagy szerencséje a filmnek, így érdemes felkészülni a vérre, és némi brutalitásra is.

Eylsium - Zárt világ_02

Úgy érzem, a felvonultatott gépek külön bekezdést érdemelnek, mert hát a több hajtóműves, jövőbeli technológián alapuló hajókkal egy az egyben megvettek maguknak, és néha csak ámultam. Nem azt mondom, hogy ütötte a Prometheus USCSS űrhajóját, de kimondottan korrekt látványt kölcsönöztek, és ez nekem elég, ha évente egy sci-fitől kapok valami hasonlót. Mindenféle kütyü, vagy nem evilági járgány beleillett az általuk megalkotott világba.

Ami azt illeti, a további digitális trükkökkel is odavertek, mert látványos volt, de nem estek át a ló túloldalára. A fegyverek szintén hasonló lécet ugrottak meg, és amikor nagy erejű fegyvereket kézbe veszik a főszereplők, imádtam. Azok a hatások, és azok a digitális trükkök, amikor például közelről mutatják, hogy lerobban az arca, vagy cafatokra hull a katona, valóban lenyűgözően volt vizualizálva. Ugyanakkor az is tény, hogy eléggé úgy tűnik, hogy Blomkamp nem tud közelharcot rendezni, mert ha megfigyeljük ezeket a jeleneteket, elsuhannak a részletek fölött, és csak a mismásolás figyelhető meg. Legalábbis szerintem, de ha tévedek, javítsatok ki.

Eylsium - Zárt világ_03

Azt gondoltam, hogy Matt Damon kevés lesz a szerepre. Nem színészileg értem természetesen, hanem, hogy hülyén fog mutatni egy ilyen szerepben, de erősen tévedtem. Meggyőzött játékával, és a játékidő előrehaladtával elhitette a törekvéseit, az élni akarását, és minden egyebet, amit képviselt. Brutálisan jó színészi játékot láthatunk Blomkamp hű munkatársától, Sharlto Copleytől, aki a gonoszokat képviselte, mint ahogyan Jodie Foster sem épp ma született bárányt játszott. Copley kitett magáért, és folyamatosan bizonyította, hogy nem kétdimenziós a karaktere, és hogy bármi is legyen a parancs, könyörtelenül végrehajtja. Alice Braga is korrekt szerepet kapott, és ugyanilyen színvonalú alakítást láthatunk tőle, William Fichtnerről pedig szintén tudjuk, hogy nem ma kezdett.

Nem emlékszem, hogy annak idején rongáltak-e a 3D-vel, de a Blu-ray mindenképpen ajánlott, ha eddig kimaradt a film, és ha a lehetőség adott ilyesmire. A hullámvölgy miatt 8/10, de összességében nem vártam tőle sokat.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

4 hozzászólás

  1. Én egy jó erős ponttal kevesebbet adtam rá anno. Jól eltalálták a szereplőket, a főgonoszt is de mégis kicsit hiányosnak éreztem a filmet. Történetben is és jelenetekben is. Sokkal több akciót vártam volna és mint említettem már többek között emiatt a film miatt is megpróbálom kerülni még a trailereket is. Ugyanúgy mint a World War Z-be, itt is szinte minden fontosabb látványorgiát megmutattak mire a film elé kerültünk. Számomra ez elég kiábrándító dolog.
    Ami meg van csinálva az mind szép és jó, viszont kiegészíteném szép takarosan mert úgy lenne az igazi. Damont régebben nem kedveltem, viszont most már elérte azt a szintet amikor ténylegesen jó színésznek lehet nevezni. Különösebben a történettel sem volt bajom bár akadt benne pár logikai buktató de élvezhető volt.
    Mindez mit sem számít, mert rettentően sok lehetőséget kihagytak és amit megvalósítottak azt már előtte is láttuk épp csak a közbeni párbeszédek miatt volt film a film ami meg csöppet unalmas volt. Semmivel sem több mint 7/10.

  2. kroobe

    Nekem erről a gyűrűszerű világról a Halo videojátékban látott, másik faj által létrehozott mesterséges világ jut eszembe.Egyébként elég sokáig emlegették rendezőként a Halo filmbe Neill Bloomkampot.

    • Igen, egy az egyben halo koppintás. Bár abban a 2001-es játékban is gyönyörű a gyűrű megoldás. Mai napig nagy kedvenc.

  3. GoDach:
    Na ezért nem nézek én trailereket 1-2 vártabb film előzetesét leszámítva, vagy amikor moziban rám van kényszerítve…
    Lehet, hogy lett volna még mit szögelni rajta, de ez már így maradt… viszont a rendező következő filmjére (Chappie) nem vagyok kíváncsi egyelőre…

    kroobe:
    Videojátékokban szegény vagyok, de a Halo mint név ismerős ofc…