A Warner beindult, kitűzték pár film érkezési dátumát

Az első ilyen projekt a Logan futása remake, amelyet az X-Men: Sötét Főnix rendezőjére, Simon Kinbergre bíznak, a forgatókönyvet pedig Peter Craig (Az éhezők viadala) szállítja hozzá - derült ki a Deadline beszámolójából. És igen, ahogyan azt korábban pletykálták, a Logan futása remake valóban női főszereplővel valósul meg.

Az elvileg tavalyra időzített The Six Billion Dollar Man is érkezik ezúttal már talán biztosan, a legújabb fejlemények szerint 2019. május 31-én, Mark Wahlberggel a főszerepben.

A másik projekt szintén egy adaptáció, A Nap is csillag című Nicola Yoon által írt könyv nyomán készül, Yara Shahidi főszereplésével, és 2019. május 17-én debütál az államokban. A regény története így hangzik:

Natasha: Olyan lány vagyok, aki a tudományban és a tényekben hisz. Nem a sorsban. Nem a végzetben. Vagy olyan álmokban, amelyek sohasem válnak valóra. Határozottan nem az a fajta lány vagyok, aki New York egyik utcájának emberáradatában találkozik egy aranyos fiúval, és beleszeret. Különösen nem akkor, amikor csak tizenkét óra választja el attól, hogy a családját kitoloncolják Jamaicába. Szerelembe esni nem az én sztorim. Daniel: Én vagyok a jó fiú, a jó tanuló, aki annak él, hogy megfeleljen a szülei óriási elvárásainak. Nem a költő. Sem az álmodozó. De amikor meglátom azt a lányt, mindenről megfeledkezem. Van valami Natashában, amitől kénytelen vagyok azt hinni, valami rendkívülit tartogat… mindkettőnk számára. Az Univerzum: Életünk minden pillanata e felé az egyetlen perc felé vezetett. Milliónyi jövő áll előttünk? Melyik válik valóra?

Akad még a tarsolyban két címnélküli New Line-os horrorfilm is, amelyek közül az egyiket 2019. április 19-én, a másikat pedig 2019. július 3-án mutatják be.

Végül a The Kitchen is dátumot kapott, méghozzá a 2019. szeptember 20-át, de erről a projektről is volt szó korábban, szóval bátran címkézzetek, hogy ne kelljen ismételnem önmagam.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .