Néhány gyors sor erejéig visszatérek. Az elmúlt hetekben láttam néhány filmet, köztük a címben említetteket szeretném kiemelni pár gondolat erejéig.

Téboly (Unhinged)

Veled is szembejöhet a legrosszabb rémálmod… Rachel a reggeli rohanásban, a végeláthatatlan dugóban ülve ledudál egy idegent, és elhajt mellette. A férfi ettől hirtelen bekattan, és egy halálos országúti bosszúhadjáratba kezd. Üldözőbe veszi a nőt, akit pokoli leckék végtelen során keresztül próbál teljesen kikészíteni. A tébolyult ámokfutó nem kímél senkit, aki az útjába kerül…

Nos, igazándiból régen láttam ennyire feszes tempójú, remekül megmunkált filmet, ami valójában egy teljesen hétköznapi témát dolgoz fel, mégis jól lehet belőle okulni. Nyilvánvalóan vannak benne filmbeli túlzások, értem ezalatt a gonoszunk szívósságát, de alapvetően kis szerencsével még akár működhetne a valóságban is.

Russell Crowe-t baromi szokatlan volt látni egy gonosz bőrébe bújtatva, a szerepét pedig annyira észbontóan játszotta, hogy a végére egy az egyben megutáltam a faszit. Örültem annak, hogy a szereplőgárda további tagjai viszonylag ismeretlenek. Először túl fiatalnak tűnt a dél-afrikai származású Caren Pistorius egy anyuka szerepében, de a végére már nem kételkedtem semmiben.

Ha szeretnétek egy igazán bicskanyitogató thrillert látni, semmiképpen ne hagyjátok ki a Téboly-t, amelynek rendezését Derrick Borte jegyzi, akitől korábban nem láttam filmet, viszont úgy tűnik, eléggé érti a dolgát. 8/10.

Az éjféli égbolt (The Midnight Sky)

Egy globális katasztrófát követően a magányos tudós igyekszik kapcsolatba lépni a Földre visszatérő űrhajósokkal, hogy figyelmeztesse őket, nem térhetnek vissza.

George Clooney írta és rendezte is ezt a sci-fit, ami az előzetes alapján jónak ígérkezett, és a valóságban sem okozott csalódást. Lassú lefolyású, nyugodt dráma rengeteg sci-fi és fantasy elemmel, de alapjáraton azért is írok róla néhány mondatot, mert kifejezetten tetszett a végeredmény.

Az éjféli égbolt elgondolkodtatott, ugyanis ha józanul belegondolunk, nem igazán rugaszkodik el a harminc év múlva esedékes valóságtól. Értem ezt úgy, hogy simán benne van a pakliban, hogy teljesen megöljük a Földet, hiszen elég szétnézni a nagyvilágban történt események között, ezért tartom kimagaslónak, ahogyan Clooney elénk vetíti a lehetséges jövőnket.

A történet néhol leül picit, de sok idő nem jut unatkozni, mert mindig történik valami vagy Clooneyval és a gyerekkel, vagy pedig az űrállomáson. Mindkét helyszín korrektül jelenik meg a filmben és nagyon szerethetően a karakterek. A film lezárása pedig roppantmód elgondolkodtató. Részemről erre is suhan a 8/10, bár egy kicsit rezeg a léc, de a vetített jövőkép kiegyenesíti a dolgot.

Bliss (2021)

Ebben az elképesztő történetben a frissen elvált Greget ismerhetjük meg, akit kirúgnak a munkahelyéről is. Ekkor találkozik az utcán élő Isabellel, akivel összeköttetésben állnak, a világuk pedig komputer szimuláción alapul.

Mostanság nagyon nem néztem sok filmet, majd két év masszív pihenést követően a Bliss sztorija olyannyira megfogott, hogy úgy voltam vele, még ha totál baromság is, egy próbát megér. A százperces játékidőt jól kezelte Mike Cahill író-rendező, aki a másik pozitívum volt, amiért igent mondtam a filmre. Cahill ezúttal sem okoz csalódást, örülök, hogy készülnek még ilyen sci-fik, amelyek picit felébresztik az embert.

Nos, ha őszinte akarok lenni, sem Owen Wilsontól, sem pedig Salma Hayektől nem vártam semmit, ennek ellenére tökéletesen hozták a rájuk írt szerepet, amit nyilván kisujjból kiráztak, de kellett hozzá ez a sztori is, hogy jól működjön az egész.

Ha ezen sorokat olvasva felkaptad a fejed, akkor adj egy esélyt a Bliss-nek, de túl sokat ne várj tőle. 6/10, abból viszont az erősebb fajta, mert bizonyos megoldások kimondottan ötletesek, illetve az alapkoncepció is jól kidolgozott.