Újabb szerelőt hívhatnak a World War Z forgatókönyvéhez

Újabb szerelőt hívhatnak a World War Z forgatókönyvéhez

A helyzet fokozódik: most már a harmadik szakember került szóba, akinek az lenne a dolga, hogy ütős véget faragjon Brad Pitt World War Z (World War Z, hazai bemutató: 2013. június) című, jórészt Budapesten forgatott zombifilmjének. Vagy nem. Egyelőre semmi nem biztos, mindenesetre fölmerült, hogy Christopher McQuarrie is beszáll a forgatókönyv megreparálásába. Az író-rendező komoly tekintélyt szerzett magának, mivel állítólag igen jól sikerült legújabb filmje, a Tom Cruise főszereplésével készült Jack Reacher (Jack Reacher, hazai bemutató: 2013. január 3.), amelynek McQuarrie forgatókönyvírója és rendezője is volt.

Ami viszont biztos: a World War Z forgatókönyvének megjavítására először Damon Lindelofot (Lost - Eltűntek) kérték fel, aki el is vállalta, de aztán kiderült, mégsem ér rá. Ekkor a szintén a Losttal befutott Drew Goddard vette át a stafétabotot, aki nemrég fejezte be Spielberg Robocalypse című filmjének forgatókönyvét, és ódákat zengenek róla. Goddard derekas munkát végzett, de neki is ott kellett hagynia a zombis projektet más teendők miatt, így merült fel McQuarrie neve. Most a Paramount stúdión múlik, hogy eldöntse: a többszörösen megreparált sztori így is megáll-e a lábán, vagy mégis neki kell futni utoljára újabb szakembert felfogadva, hogy minden tökéletes legyen.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .