Tom Cruise lánya magánrepülőt kapott

Tom Cruise lánya magánrepülőt kapott

Lökhajtásos repülőt bérelt Tom Cruise a lányának, Surinak, hogy meglátogathassa őt hetedik születésnapja alkalmából. A több mint négy és félmillió dolláros kiadásra azért volt szükség, mert a szupersztár jelenleg Feledés című filmjét népszerűsíti a földgolyó különböző pontjain - a hétvégén például Taivanon -, ezért egyszerűbb a kislányt utaztatni. Suri április 18-adikai születésnapja után korlátlan hozzáférést kap a Cessna Citationhöz, amely lakhelye közelében, Manhattanben fog állomásozni. Egyébként már hozzászokott az állandó röpködéshez, mert édesanyjával, Katie Holmesszal is magángéppel utazik nagyobb távolságokra. Tom Cruise az állandó repülőgép-bérlettel ezután meg tudja oldani, hogy akkor láthassa kislányát, amikor csak akarja.

Cruise új filmje most csütörtöktől látható a hazai mozikban. A Feledésben ő (Oblivion, hazai bemutató: csütörtökön volt!) az utolsó ember az idegenek által letarolt Földön - legalábbis ezt hiszi. Ám egyszer csak lezuhan egy űrhajó, benne egy gyönyörű nővel (Olga Kurylenko), és az is kiderül, hogy maradtak még emberek a romok között, akiket a gyanúsan jól értesült Morgan Freeman vezet.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .