Sikítófrászt kaptak a gyerekek az előzetestől

Sikítófrászt kaptak a gyerekek az előzetestől

Botrány tört ki egy dél-londoni moziban, mert a Csizmás, a kandúr előtt Az ördög benned lakozik című horrorfilm előzetesét vetítették. A gyerekközönség sikítófrászt kapott a rémisztő beállításoktól, amelyek például az ördög által megszállt egyik főszereplő arcát mutatták egészen közelről. A szülők ordítva követelték a személyzettől, hogy azonnal kapcsolják le az előzetest. Az egyik apuka később elpanaszolta, hogy négyéves kislánya ijedtében még levegőt venni is elfelejtett az ördögűzés jelenetei láttán, ami még felnőtt mércével is nagyon sokkoló volt. Az esetet a Brit Filmbizottság vizsgálja, a moziüzemeltető súlyos bírságra számíthat, de akár még az engedélyét is bevonhatják.

Az ördög benned lakozik (The Devil Inside - hazai bemutató: 2012. március 15.) egy viszonylag új műfaj következő gyöngyszeme. A „mikroköltségvetésű találtfilmes” irányzatba tartozik, mint a Parajelenségek-sorozat, azaz amatőr felvételek láncolatán át bontakozik ki a szörnyű cselekmény, s az egész produkció nagyon kevés pénzbe került, miközben sokat hoz a konyhára. Az ördög benned lakozik például mindössze egymillió dollárból készült, de már hatvanmilliós bevételnél tart.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .