Peter Jackson készülő filmjeiről

A The Lovely Bones (Komfortos Mennyország) londoni díszbemutatóján az író-rendező az angol sajtónak beszámolt két készülő filmje, a Hobbit és a The Adventures of Tintin: Secret of the Unicorn (Tintin kalandjai: Az egyszarvú titka) jelenlegi állásáról.

Megerősítette, hogy az első Hobbit film forgatókönyve már elkészült és már át is adták a stúdiónak:

„A Hobbit két részes lesz, az első forgatókönyvével már el is készültünk és át is adtuk a stúdiónak, akik nagyon elégedettnek tűntek. A második rész szkriptjének is kész van már nagyjából a fele, és elmondhatom, hogy nagyon jó szórakozás Philippával, Grannel és Guillermóval dolgozni rajta. Nagyon érdekes élmény, mert eltelt 8-9 év a Gyűrűk Ura forgatókönyveinek megírása óta, és aggódtam, hogy furcsa lesz, vagy nehéz lesz visszatérni ebbe a világba, de amint elkezdtünk dolgozni minden nagyon vidáman és könnyen ment.”
Jackson elmondta, hogy egyenesen Új-Zélandról érkezett Londonba. Kiemelte, hogy mindenképp lesz folytonosság az ő és del Toro eddigi filmjeivel, elsősorban A faun labirintusával:
„Együtt írtuk a forgatókönyvet, így természetes, hogy kialakult ez a folytonosság. Ugyanúgy írjuk Ian McKellen párbeszédeit, mint a Gyűrűk Uránál. De mivel Guillermo lesz a rendező, így nyilván a saját szájíze szerint viszi majd filmre a szkriptet, amiből egy nagyon érdekes végeredmény fog kisülni.”

A mester azt is megerősítette, hogy nem lesz 3D-s a Hobbit:

„Guillermo régimódi, 35 mm-es szalagokra szeretné rögzíteni a felvételeket, amiket én magam is nagyon kedvelek, és ezzel is a trilógia szellemét kívánja megidézni.”

A Tintinnel kapcsolatban elmondta, hogy Spielberg filmje már elkészült, de még két év kell hozzá, hogy elkészítsék a tökéletes számítógépes animációkat:

„A Tintin nagyszerű alkotás. Már elkészültünk vele. A film már készen áll, most már csak annyi a dolgunk, hogy tökéletesítsünk a dolgokon.”

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .