Noés kételyeidre legyen mondva

Korábban vallási csoportok fenntartásaikat fejezték ki amiatt, hogy szerintük a Noé című szuperprodukció túl szabadon kezeli a bibliai történetet. A filmet gyártó Paramount Pictures stúdió most igyekszik a problémát rövidre zárni: közleményt adtak ki, remélve, hogy ezzel tiszta vizet önthetnek a pohárba. A közlemény szerint a film cselekményét "Noé története inspirálta", miközben az alkotók "éltek a művészi szabadság lehetőségeivel", ugyanakkor a produkció hű maradt Mózes első könyvének eredeti üzenetéhez és értékeihez.

Noés kételyeidre legyen mondva

A közleményre már meg is született az első pozitív válasz. Jerry Johnson, a Vallásos Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke, aki már a filmet is látta, üdvözölte a stúdió nyilatkozatát. Szerinte a Noé színvonalas produkció, és biztos benne, hogy a vallásos nézők jól meg tudják majd különböztetni benne, mi az, ami a Bibliából származik, és mit tettek hozzá az alkotók.

Noé (Noah, hazai bemutató: 2014. március 27.) történetének vászonra vitele kamaszkora óta szívügye volt a rendezőnek, Darren Aronofskynak (Fekete hattyú), aki olyan sztárokat kért fel a főszerepekre, mint Russell Crowe, Sir Anthony Hopkins, Jennifer Connelly és Emma Watson.

Motion Poster:

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .