Keleti nyugalom - pozitív energiával

A Gettómilliomossal (Slumdog Millionaire) világhírűvé vált Dev Patel India talán legismertebb arca, és ő büszke is erre. A teljes igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy a színész Londonban született (éppen a múlt héten volt a 22. születésnapja), és angol az anyanyelve. Persze, a családja ezer szállal kötődik az anyaországhoz: a nagymamája, például, aki Wembleyben él, egy szót sem tud angolul: csupa indiai lakta környéken él, és így semmi szüksége rá, hogy megtanuljon egy számára teljesen idegen nyelvet.Keleti nyugalom - pozitív energiával

Ám mindebből az is következik, hogy amikor a fiatal színész idősebb kollégáival Dzsaipúrba utazott, hogy ott forgassák le a Keleti nyugalom - Marigold Hotel (12) (The Best Exotic Marigold Hotel, hazai bemutató: május 3.) című vígjátékot, akkor őt legalább annyi meglepetés várta a kontinensnyi országban, mint partnereit, az angol filmszínészet nagy válogatottját: Maggie Smitht, Judi Denchet, Bill Nighyt és Tony Wilkinsont.

Az egyik legfontosabb biztonsági utasítás, amit a sok hétig a helyszínen dolgozó csapat kapott, hogy soha ne egyenek a megszámlálhatatlanul sok utcai árusnál. Dev Patel azonban nem félt a veszélytől, mindenbe belekóstolt, amibe lehetett. Többet is volt beteg mindenkinél a stábból, de ez cseppet sem zavarta, minden jelenetre felkészülten érkezett. – Dev bármilyen helyzetben azonnal feltalálja magát, és semmilyen körülmény nem zavarja meg a munkájában. Tele van pozitív energiával, és India nyüzsgése még nagyobb lendületbe hozta. Még akkor sem lankadt a lelkesedése, mikor betegen feküdt a forgatási szünetben. – mesélte újságíróknak a film rendezője, az Oscar-díjas John Madden egy sajtótájékoztató során.

IC Press

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .