Értékelés: Vasember 2 (Iron Man 2)

Vasember 2A világnak már tudomása van róla, hogy a milliárdos feltaláló Tony Stark maga a páncélruhás szuperhős, a Vasember. A kormány, a sajtó és a nyilvánosság egy emberként szorongatja őt, hogy ossza meg szupertechnológiáját a hadsereggel, de Tony nem akarja közkincsé tenni a Vasember páncél titkait, mert attól tart, hogy az információ rossz kezekbe kerül. Pepper Pottsszal és James „Rhodney” Rhodesszal az oldalán Tony új szövetségeket köt, és új, hatalmas erőkkel száll szembe.

Kisebb hiányérzet tört rám a vászon elől felállva. Szó sincs arról, hogy Jon Favreau rendező rossz munkát végzett volna, de valami mégsem úgy smakkolt, ahogy vártam. Hallottam pletykákat, miszerint a The Dark Knight-hoz hasonlították, hogy legalább akkora pukk lesz, de meg sem közelítette. Mint rendezés, teljesen szórakoztató, végignézhető, és magával ragadó, de ha az első részhez hasonlítanám, valahogy az üdítő érzés hiánya tör rám. Lehet, hogy túl sok volt benne az akció? Jó-jó, értem én, hogy beindult a blockbuster időszak, meg tényleg tolták neki, ahogy kellett, viszont a film első fele, picit nehézkesen indult, aztán a második felében tudott javítani. A zenék nagyon illettek hozzá, én kimondottam az AC/DC-t nem csípem annyira, viszont így nem akadt vele bajom.

A szereplők, Downey még mindig tökéletes a nagyarcú, önimádó Tony Stark megtestesítésére, és tetszett a szál, amiből kiderül, hogy a pénz nem gyógyír semmire, és ugyanúgy halandó, mint bárki más, ha nincs meg a megfelelő megoldás. De ebbe nem megyek bele, mert spoileres voltam így is. Paltrow ugyanazt a színvonalat nyújtotta, mint az első részben, bár nem szabtak rá túl nagy szerepet. Talán a következő részben. Sam Rockwell és Mickey Rourke személyében Vasember kőkemény ellenségére talált. Tetszett, amit, és ahogyan műveltek, és Rourke karaktere hatalmasat szólt, és jó felépítették, de a szinkronja csak rontja a film színvonalát. Még egy picit visszatérve a karakterére, mint írtam, tényleg nem kis ellenség, de a végét picit elsiették, ott még picit el kellett volna időzniük, hogy még izgalmasabb végkifejlet alakuljon ki. Nem hagyhatom ki a szereplők közül Don Cheadle-t, aki ugye Terrence Howardot helyettesítette, - mivel utóbbi túl magas gázsit kért – de ez így megint egy pici negatívum, ugyanis csak hiányzott az első rész másodhegedűse. Hiába na, volt egy hangulata, amit Cheadle nem tudott visszaadni. Scarlett Johansson-nal kapcsolatban pedig az van, hogy nem adtak neki túl nagy teret, de azon pici dolgokat, amiket megvalósított, hibátlanul művelte, de tényleg kicsit törődhettek volna vele jobban. Legalábbis reklámok alapján többet szerettem volna őt látni.

Ha a popcorn-mozik közé kéne sorolnom, azt mondom, oké, de mint Vasember folytatásfilm azért egy ponttal kevesebbet ért el nálam, így alakul ki a 7/10-es osztályozás. Viszont azért tényleg respect, hogy nem hagyják a nézőjét unatkozni, szóval én is szívesen leülök még elé jó párszor.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

3 hozzászólás

  1. Nálam 10/8 is megvan.

    A Fekete Özvegy meg remélem kap egy külön filmet, és abban is Scarlett Johansson fogja játszani. :)

  2. Van egy apró hiba az írásban: Az első részben Terrence Howard játszott és nem Cuba Gooding Jr. (Utóbbi szerintem nagyon boldog lenne, ha egyáltalán felmerülne a neve egy “Vasember” filmnél. De egyelőre nem.)