A Logan-testvérek nem éppen a sors kegyeltjei: egyiküket éppen kirúgták a munkahelyéről, a másik pedig egy kocsmában csapos, ahol állandóan amiatt piszkálják, mert hiányzik az egyik karja. A fivérek úgy döntenek, hogy véget vetnek balszerencséjüknek, ehhez pedig hihetetlen tervet eszelnek ki: az egyik leghíresebb NASCAR autóverseny hatalmas bevételét akarják elrabolni a futam idején. A nagyszabású rablás és a tökéletesnek tűnő terv megvalósításához azonban először ki kell juttatniuk a börtönből Joe Banget, a bankrablók koronázatlan királyát.

Steven Soderbergh (Oceans trilógia, Mellékhatások) filmjeit vagy szereti valaki, vagy nem, és ez alól bizony a Logan Lucky - A tuti balhé sem képez kivételt. Tegnap délután a Cinema City moziműsora kissé becsapott, mert nem volt listázva a nyolc körüli vetítés, pedig valójában adták. Majdnem a Sokkal több mint testőrt néztem, és nem azt mondom, hogy ez lesz Soderbergh legnagyobb dobása, mégis jár érte jó néhány piros pont. Ez a bekezdés a végéig EFFEKTÍV SPOILEREKET TARTALMAZ: inkább a film felépítéséről lövöm el azt, ami nem biztos, hogy elsőre mindenki számára világos, de egy újabb átverős történetről van szó. Hiába figyeltem, apróbb nyomok voltak, de összességében újfent működött ez a recept. Ez pedig annyit jelent, hogy a végén felkerült az a bizonyos korona. SPOILERZÓNA VÉGE

Azt a lepedőt bátran ráhúzhatjuk Soderbergh legújabbjára, hogy piszkosul eredeti, és ez alatt nem kifejezetten a történetre gondolok, és nem is a megvalósításra, hanem úgy az összképre, a jó helyen és időben elhelyezett poénokra, a kakukktojásokra/utalásokra a múltból, na meg a karakterekre, akik életben tartják a Logan Lucky-t a kétórás játékidő erejéig. Jegyzem meg, negyedórát minimum lehetett volna belőle kukázni, csak akkor oda lett volna a komótosabb, ráérősebb déli hangulat. S, mivel az atmoszféra nagyon sok nyom a latba, így… rendben van ez teljesen, csak épp generált számomra két olyan apróbb hullámvölgyet is, amikor eltudtam volna képzelni egy kis pörgést.

Nem csak a karakterek hibátlanok, hanem a hozzájuk párosított színészek is. Nézzük Channing Tatumot: sokan nem szeretitek, nem tartjátok színésznek, pedig őszintén írom, hogy szerintem semmi gond a játékával. Oké, nem egy Javier Bardem, de ki a fenét érdekel, hogyha ez az apaszerep-simlis tolvaj jól állt neki?! Ugyanebbe a kategóriába tartozik Daniel Craig is, akinek ugyancsak sok utálója akad, nekem viszont 007-esként sincs vele bajom, és itt sem okozott csalódást. Persze az ügynöki sármját elég nehezen tudja már lemosni magáról, ugyanakkor hozzá is egy annyira belevaló figurát írtak, hogy abszolút nem köpték szembe egymást.

Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen túllépek a picsogó Star Wars gonoszt életre keltő Adam Driver utálatomon, viszont Drivertől egy kimondottan aprólékosan összerakott alakítást láthatunk. Nem az a tolakodó egyéniség, sokkal inkább a halkan magát odatevős, és nem mellesleg hozzá is roppantul illett a szerep. A férfi mellékszereplők közül Brian Gleesonra és Jack Quaidre is lehet számítani, ha az ember fia agy nélkül élő, déli idiótákkal akar időt együtt tölteni. Ennek a kategóriának büszke képviselői, szintén jó színészi háttérrel.

Úristen, egy picit szégyellem magam, de Riley Keough jelenlétével hiába voltam tisztában, valahogy egészen a végéig nem ugrott be, hogy honnan ismerős a csaj. Mondanom is fölösleges, hogy kilóra vett meg, elég csak megnézni azt a néhány róla készült képkockát, amelyet a hivatalos képek között találtok. Nyilván ennek hozománya, hogy Katie Holmes a háttérbe lett szorítva, és még csak nem is a dobogó második helyére, hanem a harmadikra. Itt jön a képbe Farrah Mackenzie, a történet legfiatalabb szereplője, aki igazán remek párost alkot Channing Tatummal. Hiteles a sztorijuk, meg úgy az egész összkép, és más nem is számít.

Mivel nem szeretnék filmélményt rontó tényezőket kipakolni, így a történet részleteit hanyagolom, viszont arról írhatok, hogy a forgatókönyvíró mennyire leleményesen kitalálta, hogy mikor kell kicsit viccesebbre venni az egyébként sokszor kínos figurát. Ez a két állapot folyamatosan váltakozik, ami vagy bejön valakinek, vagy nagyon fogja utálni. Sajnos látszott, hogy hiába premier napon néztem, az este nyolcas vetítésre nagyjából egy tucat ember gyűlt össze. Nem sok errefelé a Soderbergh rajongó, pedig… maga a film elég jó.

Azért csak elég jó, és nem nagyon jó, mert sokkal inkább tudnám a Logan Lucky-t egy tévéfilm formájában elképzelni, semmint mozifilmként. Magával a filmmel nincs probléma, csak nem az a nagykaliberű szórakozás, amire moziba megy az ember. Pedig ezúttal még a szinkronstúdió is kitett magáért, és olyat rittyentettek, ami sokszor viccesebbé varázsolta a szituációt, mint alapvetően lett volna. Legalábbis úgy gondolom, hogy tényleg kihozták a helyzetből a maximumot, és ez jókorát dobott a hangulaton. Azok a tájszólások és dumák, sokszor szakadtam a nevetéstől, pedig nem tipikus vígjáték. Újra írom, inkább tévéfilmes berkekben kellett volna ezzel nyomulni, mondjuk egy Netflixnek, mert ott simán megüti a 8/10-et, egyébként, ha mozifilmként tekintenék rá, eggyel halványabb lenne a végítélet.