Értékelés: Gonosz halott (Evil Dead)

Gonosz halottEgy elhagyatott kunyhó. Egy ősi átok. Sátáni gonoszság. Az eredeti, kiirthatatlanul klasszikus változat producerei összefogtak, hogy újraálmodják a vérfagyasztó mesterművet. Öt fiatal talál egy rejtélyes és kegyetlen erejű könyvet. Egyikük képtelen ellenállni a kísértésnek, és szabadjára engedi belőle a gyilkos démont. Vérszomjas hajsza veszi kezdetét, melynek ő és barátai a célpontjai. Vajon ki marad végül életben és épen, hogy megállítsa azt a pokoli erőt, amely csak egyre vágyik: a pusztításra?

Eljött a gonosz ideje. Odakint szanaszét hype-olták Fede Alvarez horrorját, ami valóban egy mocskos darab gyomorforgató jelenetekkel, ahogyan egy igazi horrorfilmhez illik. Azonban nagyon minimálisan mégis vegyesek az érzéseim, de összességében inkább pozitív benyomást keltett, mint negatívot. Létezik olyan horrorfilm, ami nem arra a történetvázra épül, hogy néhány fiatal kiruccan egy erdei/tóparti faházba? Nyilván jelen esetben ez megbocsátható, hiszen újragondolásról beszélünk, tehát az alapoktól nagyon nem volt szabad eltérniük, de hogy a '80-as évek óta mennyire elhasználták már ezt. Szóval, ha a történetét nézzük, egyszerre lehet hangot adni a fanyalgásnak, és ennek ellenkezőjének is.

Alvarez jó kezekben volt már csak abból a szempontból is, hogy az eredeti film rendezője, Sam Raimi producerként bábáskodott a projekt fölött, és így harminckét évvel később azért teljesen más technológia állt rendelkezésükre, hogy eljátszadozzanak ebben a véresen brutálisra álmodott világban. Súlyos, és a 18-as karika sem véletlen, itt bizony szó sincs arról, hogy bármit is el akarnának rejteni. Utoljára a Fűrész (Saw) tudott meglepni, illetve annak a nézése közben éreztem, hogy lassan olyan szintre emelik a szereplőket érő brutalitást, hogy már alig veszi be a gyomrom. És hát, igen, majd egy évtizednek kellett eltelnie, hogy ez újra megtörténjen.

A vér, a vér, a vér. Próbálok nem részletekbe menően írni róla, de igazából nehéz, és akik végiglapozták már valahol a film jelenetképeit, pontosan tudják, hogy mire számítsanak. A bőrkötetes könyv körüli mítosz is meglehetősen durva, bár ezt a promóképek alapján közel nem gondoltam volna. A vér, mint kellék olyan mértékben és mennyiségben jelenik meg a vásznon képernyőn, hogy szinte a nézőt is ebben hagyják ázni. Ezáltal kicsit jobban átérezhető a fiatalokat ért tragikus események sorozata, és végül is, ha eltekintünk az előbbi történetből adódó malőrtől, egyet mindenképpen kijelenthetek: szépen végigvezették a másfélórás játékidőt, és nem kiszámítható.

Jane Levy parádésan kétségbeejtő alakítással tűri az őt érő kegyetlen átkot. Mindenki nagyon jó, de főleg Levy annyira átütő módon keltette életre az egyébként is problémás tinédzserlányt, hogy helyenként már-már megijedtem tőle. Pár részét láttam A kondom el van vetve (Suburgatory) című sorozatának, de a fene se gondolta róla, hogy ilyenre is képes. Jessica Lucasnak már nem idegen ez a közeg, és számomra sem volt furcsa őt egy ilyen filmben látni. Lou Taylor Pucci hatalmas arc, nagyon ütős kinézetet kapott, amolyan elvont figura, akinek megvannak a maga zizijei, mégis eszénél van. Shiloh Fernandez már egy fokkal tipikusabb karaktert játszott, Elizabeth Blackmore-nak pedig a történet szőkéje szerep jutott, amivel gyönyörű szépen boldogult.

Sajnálom, hogy nem moziélményként élhettem át ezt a filmet, és így, hogy összeszedtem a gondolataimat, az eredetileg nyolcasnak szánt pontszám helyett elfér rá a 9/10, mert a horrorfilmek nem feltétlenül a történetről szóltak. De még ha azt vesszük, hogy igen, akkor hiába sablon az erdei ház helyszín miatt, ugyanakkor a kiszámíthatóság már nem jellemzi, és ez némileg mentőövként hat.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

5 hozzászólás

  1. Anonymous

    Rengeteg hülyeség volt benne, a szemüveges pali szinte mindent túlél, a lány bátyját is vállon lövik egy puskával aztán mintha misem történt volna megy szaladgál tovább. A végét is megváltoztatták, hogy mégse legyen ugyan az mint az eredeti, a lány bátyának kellet volna megmenekülni (mint ahogy a régiben Bruce Campbell is túlélte) nem pedig a csajnak, szokásos hollywoodi a gyengébbik nemért jobban izgul az ember egy horror filmben klisé. Az tényleg jó volt, hogy szinte alig lehetett észrevenni a CGI-t, de összegezve nagyot csalódtam. 5/10

  2. Megint a realista pillanatok. Szerintem jó film volt. Méltó egy Remake-nek. A történet nagy vonalakban ugyanaz, mégis számos változtatással. A pontozással is egyetértek, simán újranézhetős.
    Az első hozzászóló meg tegyen már különbséget horror és reality között. Logikai buktatókat keress ott.

  3. Anonymous

    Hát képzeld tudok különbséget tenni, de az már szánalmasan fájdalmas, ha egy film egyesrészei átmennek ökörségbe és ahelyett hogy paráznák tőle inkább kiröhögöm. Tudom, hogy ilyen nincs csak a filmekben van, de, hogy egy palit többször majdnem szemen szúrnak amellett még agyonszurkálják + lelövik, a másikat dettó PUSKÁVAL vállon lőnek és ezek után olyanszíntű fájdalom látszatot produkálnak mintha csak egy szúnyog csípte volna meg őket….na ennyit erről.
    Méltó egy remake-hez? Ugyan már. A Carrie is pont ebbe bukott bele bár ott még a CGI nyáltenger meg a kacsacsőr chloe zero alakítása is közrejátszott.
    Ezért nem kell, nem szabadna egy kultikus darabot remake-elni!

  4. Rendben. Legyen az, hogy neked ezért meg azért nem tetszett. Szíved joga. Én csak a saját véleményem tudom elmondani. És ez pedig az, hogy ha leülök fílmet nézni, akkor természetesen a nagyon nagy baromságok engem is felidegelnek, de azért próbálom kikapcsolni az agyam és elhinni azt amit el akarnak.

    Sajnos nagyon sok ember úgy áll egy filmhez, hogy van e valóság alapja. Ellent mond e, a fizika törvényeinek vagy esetleg valójában megtörténhet e, az ilyen eset? (most nem kifejezetten erről a filmről beszélek)
    Én egy filmhez, legyen az akció, sci-fi, horror vagy akármi, úgy állok hozzá, hogy el tudja e hitetni velem, azt amiről szólna. Ez a film, el tudta, mint ahogyan nagyon sok amiket a kedves kritikusok lehúztak.

  5. Anonymous

    Na, velem pont, hogy nem tudta elhitetni és nem azért mert úgy ültem le a film elé, hogy na akkor a most következő másfél órában csak a hibákat meg a hülyeségeket fogom nézni. Nem, vártam mert én is a nagy hype miatt néztem meg + amúgy is az eredeti a mai napig alap, de az ilyeneket, ha nem is láttam volna nem tudtam volna nem kiszúrni.
    Amúgy nem csesztetésből, de ezt a kapcsoljuk ki az agyunkat kifejezést hagyjuk el a filmek terén. Azt kómának hívják.