Értékelés: Expedíció (Annihilation)

A történet egy biológusnőről szól, aki csatlakozik egy csak nőkből álló expedícióhoz az X Térségbe ez egy titokzatos vadon Florida déli végén, melyet lezárt a kormány. Ott kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik a bizarr tájban, amely mindent elnyel és átalakít, ami az útjába kerül...

A sci-fi, ami a Paramount nem mert bevállalni moziban és már picit értem, hogy miért gondolkodtak így. Hú, hát nem egyszerű az Expedíció helyzete a mai piacot nézve, ez tény, ugyanakkor mégsem gondolom, hogy a Netflix félrenyúlt volna vele. Alex Garland (Ex Machina) hozta a tőle elvárt szintet és lerakott az asztalra egy merőben érdekes témát feszegető sci-fit, ami akkor lenne még átütőbb, hogyha nem adaptáció lenne. Ettől függetlenül természetesen a megvalósítást senki sem veheti el tőle, de valamiért úgy rémlett, hogy eredeti ötlet nyomán készült az Expedíció.

Rögtön bele is vágok, de SPOILERESEN, szóval innentől csak azoknak javasolt tovább olvasni, akik látták a filmet. Egyszerre megdöbbentő és félelmetes, hogy mi történne bolygónkkal, hogyha az emberek, állatok és növények DNS-ei tényleg keverednének. Az pedig egyenesen fantasztikus, ahogyan összemostak lényeket. Akár baromságként is kezelhető nyilván, viszont tényleg para, hogy mi lenne, ha a valóságban is megtörténne hasonló eset. Tudom, most majd jöttök, hogy ez sci-fi, nincs ilyen. SPOILERZÓNA VÉGE

A misztikus része tényleg remekül felépített, viszont egy laza tíz-húsz percet simán kukáztam volna az elejéből, mert voltak percek, amikor már a rejtély nem bírta el és a telefonom után nyúltam pár percre. Szerencsére az Expedíció villámgyorsan kimászik ebből a gödörből és utána gőzerővel teljesít, egymást követik a döbbenetesebbnél döbbenetesebb esetek. Másrészt azon felül, hogy elvetették a sulykot, az R-es korhatár besorolás sem véletlen. A különös eseteket úgy valósították meg, hogy nem csak a sci-fi faktor működik olajozottan, hanem egy kicsit átcsapunk horrorba is. Eszméletlen jó, ahogy egyre bizarrabb minden.

Néhányan az Érkezéssel állítottátok szembe, amelyet azért tartok botorságnak, mert a két filmnek nem ugyanazok a mélységei. Az Expedíció egy kicsit "felületesebb", és Natalie Portman hiába ott van a kedvenceim között, mégsem egy Amy Adams. Tudom, ezért kapni fogok, de számomra ez nem tudott annyira művészies lenni, mint ahogyan ígérték. Az Érkezést bármikor szívesen újranézem, mert abban van egyfajta megfoghatatlan misztikum, míg ez egy viszonylag egydimenziós sci-fi ahhoz képest. Az viszont tény, hogy erősen próbálkozik, ezért bajban is leszek a végén a pontozással.

Oscar Isaacot is megkedveltem az utóbbi években, természetesen színészileg hozza a tőle elvárt szintet, mint ahogyan mindenki, ezért nem túlzottan emelnék ki senkit - még Jennifer Jason Leigh-t sem, pedig az az igazság, hogy ütős lett a szereplőgárda. Aludtam rá egyet, mert a hét és nyolc pont között hezitáltam, ám végül a 7/10 lett a befutó. Mindenesetre a sci-fi műfaj kedvelőinek hiba lenne kihagyni és piros pont jár Ben Salisbury-Geoff Barrow zeneszerző párosnak.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

4 hozzászólás

  1. pimpallaré

    Jó sok sületlenséget hodtál itt össze, vigyázok majd nehogy még egyszer idekeveredjek az oldaladra.

    • Legyen így, sárdobálókra illetve véleménymódosítókra semmi szükségem. ;)

  2. zsocso

    Egyetértek azokkal a dolgokkal, amiket felhoztál pozitivumként. Viszont jó nagy zagyvaság volt ez a film. Az eleje kurva lassú volt és bizony én is elkezdtem a telefonom nézegetni, pedig sosem szoktam filmezés közben. Később kicsit beindultak a dolgok, de csak annyira, hogy ne aludjak el. Viszont számomra nagyon sok negativum is volt. Azok az állandó flashback jelenetek nagyon megtörték a film tempóját, a végén pedig az a táncos bunyó Portman és a földönkivüli között kimondottan nevetséges volt. A vége pedig olyan semmilyen volt. Sok ponton nekem is az Érkezés jutott az eszembe.

  3. Tomdenemcruise

    Személy szerint a végére vártam még valamit, ami jól odateszi magát, ahogy néhány jelenetnél meg is volt. A CGI-s kristályfák és az eozin lény jól elvették ezt az érzést, a fekete hattyú jutott eszembe nekem is a verekedős balettről. Ami az ex machinában a vége főcímig megvolt az most a költségvetés oltárán lett túl tolva.