Értékelés: Boszorkányvadászok (Hansel and Gretel: Witch Hunters)

BoszorkányvadászokMiután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Remner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük… a saját múltjukkal.

Égjenek a boszik! Tommy Wirkola rendezésétől féltem, mint a tűztől, de szerencsére csak a banyák égtek halomra. Wirkola a Náci zombikkal (Dod sno) kissé elásta magát nálam, amit anno tízperc után tettem pihenőre, viszont most elgondolkodtam, hogy az újra bepróbálásán. Ezek szerint fejlődőképes rendezővel állunk szemben, ami már a film közben is megfigyelhető, hiszen az elején érezhető, hogy csak próbálkoznak, méghozzá nem is rosszul, de az utolsó félórára találtak csak igazán magukra. Ekkor teljesen hibátlanul működtek a szarkasztikus poénok, és kellőképpen fröcsögött a vér, meg úgy összességében minden a helyén volt. Nagyjából szerintem ezt kereshették mindvégig, és aminek igazán örülök, hogy az eddig vezető út sem csupán üres próbálkozással telt el.

Sajnos ismét a hazai korhatár besorolásról kell ropnom a billentyűzetet, mivel a 16-os karika mondhatni kész vicc. Ugyan szex konkrétan mutatva nincs benne, de azért ekkora mészárlás és vérjelenlét szerintem simán megkívánja, hogy a 18-as karikát kapjon. Lényegében akkor a Django elszabadul is lehetett volna ezzel az erővel 16-os. És ha már Djangózok, érdemes megemlíteni a rengeteg vért, és ahogyan azzal bánnak, amit Tarantinósnak neveztek, ám ennek ne dőljetek be. Valóban nagyszerű dolgokat valósítanak meg a film során, de azért Tarantino munkásságától távol áll, és ezt ne negatívan értsétek.

Bejöttek a fegyverek, és azok használata-forgatása, nem beszélve a sokszínű megoldásokról, amiket tulajdonosaik megléptek velük. Több fronton is kreatívan léptek elő a készítők: az egyik ilyen a fegyvereken kívül, amikor az eszméletlen Júliát cipelik, és egy pillanatra felébred, majd pedig körbenéz. Az operatőr itt szépen alkotott, és ezáltal teljesen valósághűvé tudott válni ez a mozzanat.

Játékidőnek bőven megtette a másfél óra, és szintén előny, hogy nem nyújtották tovább, mert azon felül, hogy fölösleges, csak kárára vált volna. A különféle beszólások abszolút kellemesen szórakoztatták a nézőt, és a szinkronnal sem volt bajom, bár most Stohl hangját egyből felismertem sajnos, ami miatt jócskán meg kellett dolgoznia Rennernek.

A képi világa nálam tarolt, nem brutális, nem egy Tim Burton, de nagyon bejövős! Csak ugye a szemüveg rádobott egy adag sötét tónust, ami nem mondom, hogy feltétlenül rosszat tett neki, de alkalmanként a szemüveget félretéve sokkal jobban élveztem a látottakat. A 3D konkrétan nem más, mint manapság divatként alkalmazott idegesítő szükségkellék, mert így két nap távlatában egy egész erre kihegyezett jelenetet sikerült felidézni, és a helyzet a film megnézése után két órával sem volt jobb! Nem látunk a dolgok mélyére, de olyan, mintha ezt magát csak a stúdió erőltette volna, mert így eladhatóbb. Szerintem simán működik a vérontás 3D nélkül is, az egyes seprűn repülős jelenetekhez meg valójában semmit nem adott hozzá.

A boszorkányok megalkotásában szerepet játszó vizuális trükkök is tökéletesen sikerültek, és simán kiszórom rá a mostanság látott legjobb boszikat felvonultató fantáziadús alkotás rangot. Bejött, hogy nem vitték túlzásba a dolgokat, és megmondom őszintén, hogy a troll jelenlétre sem számítottam, de már első felbukkanásakor rögtön tetszett, amit láttam. Főleg az, hogy nem majmoltak, hanem alkottak maguknak ehhez a történethez egy saját trollt.

Amíg mozikba nem került e horror mese, durvább volt ez a Jánosozás, mint magában a történetben. Ez ugyancsak szerencse, mert akár traktáló is lehetett volna, ami hatalmas negatívum, melybe lehet, melynek lehet, hogy bicskatörés lett volna a vége. Jeremy Renner lényegében könnyedén eljátszadozott ezzel a karakterrel – na nem mintha Gemma Artertonnak annyira nehezére esett volna megeleveníteni a keményen odacsapós Júliát. Láthatóan mindketten élvezték szerepeiket, és nincs is ettől jobb. Wirkola akár duplán lehetett volna ludas a buktáért, mivel a forgatókönyvet is saját kezűleg írta, amelyben úgy jelenik meg a két karakter, hogy nem csupán csak keménynek íródott meg, hanem van háttér is, ami által nem válik kérdőjelessé a hitelességük. Mindez akár oda is visszavezethető, hogy nem az van, hogy bemennek az erdőben, lőnek kettőt, és már máglyán ég a boszi, hanem harcolnak vele. Küzdenek az életükért vele, és az életükért.

Famke Janssennel mi a jó fene van? Egyszerűen olyan, mintha nem fogna rajta az idő. Nem öregszik. Jó boszi alap? Naná! Nyilván színészileg meg nincs vele gond. Női fronton a finn származású Pihla Viitala is meggyőző alakítással állt elő, aki tökéletesen illett ebbe a rideg közegbe. Thomas Mann a semmiből bukkant elő, majd meglátjátok, hogy ő is mennyire helytállóan viselkedik, bár a szinkronja picit zavaró, de nem rossz! Peter Stormare viszont megmaradt amolyan háttérből ugráló bírócskának, de természetesen őt is nagyon bírtam.

Néhány szereplő kiléte kiszámítható volt, úgymond megjelentek a klisék a történetben, de én ezekkel együtt is szerettem, amit elém raktak - főleg, hogy kábé nulla elvárással ültem be rá. Na meg nem utolsósorban van egy kis coolfaktor, ami ellensúlyozza ezeket a csorbákat.

Őszintén szólva, tuti nem most láttam utoljára ezt a nagyszerű adaptációt, és a DVD is polcra tevős, pláne ha olyan remek borítót kap, mint a film posztere. Hagytam érni picit, és rengeteg üdítő pillanatot köszönhetek neki, úgyhogy ugrik rá a 8/10, és javaslom, hogyha boszi vagy, Júliát tüstént kerüld el!

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

3 hozzászólás

  1. Tipikus olyan film amit már a előzetest látván nem kell komolyra venni. Ezt is suggalta:
    “Gyertek, látni kell ezt a hatalmas nagy agyatlanságot!”
    És bevált! Élvezhető filmecske, ha így tekint rá az ember.
    Famke Janssen meg tényleg hűha! Jobban néz ki mint mikor még Evil Bond Girl meg X-Woman volt komolyan! Nem hiába egy istennő! :D
    A korhatár besorolás meg vicc, anno a 300 is +16-os karikát kapott holott abban is volt vértócsa, VÉRTENGER meg testdarabkák repkedése rendesen!
    Hasonlóan értékeltem (és akár többször is megnézném!):
    8/10

  2. Korhatár biztosságra nem mondanék semmit, nincs velük bajom, csak azért ez így…

  3. Hatalmas állatság volt ez. A jó értelemben. Igazából nem sok értelme van a filmnek, mégis szórakoztató, kikapcsol. :) Kellenek az ilyen filmek is néha. (Tavaly a Cockneys vs. Zombies volt hasonló kategória nálam. Jó, ott még nagyobb volt az élmény, mert a londoni világpremieren láttam először, és a szereplőkkel is találkozhattam.)