Értékelés: Blackhat

A globális kiberbűnözés világában játszódó BLACKHAT egy eltávozásra engedett elítélt sorsát követi nyomon, aki amerikai és kínai társaival egy magas szintű kiberbűnözői hálózatot üldöz Chicagótól Los Angelesig, Hongkongtól Dzsakartáig.

Hű, Michael Mann, hogy téged most mennyien fognak utálni! A Blackhat egy ízig-vérig Mann alkotás, amit le sem tagadhatna, ráadásul vannak benne tőle sem megszokott újítások is. Például egy Közellenségek ehhez képest sokkal fogyaszthatóbb, élvezhetőbb, tónusát tekintve valahol nyomokban pedig a Miami Vice-ra hasonlít. Hogy ebből mi sül ki? Kissé vegyes-vágott savanyúság viszonylag sok és jól megrendezett akciójelenetekkel, de lesztek páran, akik hajat fognak hullajtani a kézi kamerás megoldásoktól. Voltak jelenetek, amelyeknek abszolút nem állt jól, de a legtöbb esetben azért működött.

Blackhat_01

Olyan érzésem van Mannel kapcsolatban, mintha kiégett volna, vagy csak egyszerűen viszi a saját dolgát, és korszakot akar alkotni. Az viszont rejtély marad számomra, hogy egy Chris Hemsworth főszereplésével készült kiberbűnözős thriller hogyan produkálhatott $3,9 milliós nyitányt. Az rendben van, hogy az R-es korhatár besorolás nem könnyítette meg a dolgát, de ez akkor is piszkosul kevés. Lehet, hogy a két óra és tizenöt perces játékidő verte ki a biztosítékot a potenciális nézőjelölteknél? Mondjuk, erről én sem tudtam, amikor megvettem a jegyeket. Ti milyen oknál fogva nem váltottatok rá jegyet? Egyébként $70 millióból készült, ami nem sok, és a főleg kis neveknek hála alakulhatott így.

Mindezek ellenére a Blackhat nem szokványos hackerfilm, hanem jóval több attól, mert némileg művészi alapokra fektette a rendező, és ez nekem iszonyatosan bejött. Szóval nagyon sajnálom, hogy összességében nem egészen kerek a történet, és hogy elég gyenge lett a forgatókönyv - mondjuk, legalább eredeti ötlet alapján készült, nem holmi adaptációról, vagy feldolgozásról van szó. A legtöbb jelenetnél szembetűnő, hogy nem az a tipikus nyári akciófilm, hanem több attól, és amikor felcsendülnek jobbnál jobb zenék, csak fokozódik a hangulat, és egyre inkább érződik az a minőség, amit összességében a film nem tükröz.

Blackhat_02

Chris Hemsworth nem az a szokványos szemüveges bamba hacker, mint akik általában a gépek mögött ülnek, hanem jóval tökösebb, bátrabb az imént említett típustól. Női főszereplőként Wei Tang tűnik fel mellette, akivel össze is jön, és ez már csak azért sem filmélményt rontó tényező, mert már az elején világos, mint a nap. Kettejük kapcsolata részben hihető, részben viszont abszurd - utóbbi jelzővel arra gondolok, hogy Wei önmagában tökös, de amikor Hemsworth-szel ölelkezik, olyan, mintha csak egy kislány lenne, aki becserkészett egy idősebb pasit. Nyilván ez sok helyen, esetben nem jól jön ki.

A Wei testvérét alakító Leehom Wangot nagyon bírtam, szimpatikus figura, akit jó szándék vezérel. Színészek szempontjából Viola Davis is biztos pontja a filmnek, és végül is minden más szereplőt eléggé bírtam, de a többiek már inkább a tettek emberei, a rosszfiúk. Véleményem szerint ott hibáztak hatalmasat, amikor Morgan Davis Foehlra bízták a forgatókönyvet, aki most csinált először ilyesmit, és ez kőkeményen meg is látszott. Továbbá szerintem fölösleges volt ennyire túlnyújtani a játékidőt, nagyjából 100 percben egy sokkal lendületesebb, kevésbé tökölős thriller születhetett volna.

Blackhat_03

Nem csak a kézi kamerás felvételek számítanak 'újnak' egy ilyen thriller esetében, de Mann előszeretettel használ makró képeket, és a kontrasztokkal is gyakran játszik, ami ad egyfajta művészi hatást az egésznek. A film zenéje biztosan beszerzős lesz, ugyanis rengeteg szám tetszett, és ezeket az apró pozitívumokat összeszedve annyira gáz, hogy pont a sztorin bukik el a film. Szakmailag nem mondom, hogy teljesen idegen a közeg, és erről a frontról ered a gyanúm is, de ezt majd megmondja egy tőlem komolyabb szaki, hogy a Blackhat ilyen téren mennyire állja meg helyét. Mert, ha még itt is van zűr az űrben, akkor aztán totál áll a bál.

Persze a film második felére az írónk is ráérzett a dolgok ízére, de nem lett volna gond, ha valaki ezt még a forgatás előtt meglátja. Amikor elkezdenek hullani a főszereplők, onnantól komolyabban is lehet venni, és bárhogy is nézem, ez így egy jóindulatú 7/10-et ér a szememben, de újra hangsúlyozom, jó páran nem fogtok velem egyetérteni.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .