Diane Kruger és az ufók

Rajongók ezrei várják világszerte, hogy a nagy sikerű Alkonyat-sorozat írójának regényéből készült romantikus sci-fi, A burok (12) (The Host) Hajtói és Ellenállói hogyan is elevenednek meg a mozivásznon. A Gattaca, és a Lopott idő rendezőjének látványos filmjére a hazai közönség is nagy számban gyűlt össze, hogy premier előtt nézze meg, ahogy Diane Kruger üldözőbe veszi az utolsó emberi ellenállókat, és hogy miként bontakozik ki egy különleges szerelmi háromszög Max Irons, Saoirse Ronan, és Jake Abel között.

Az első hazai teltházas vetítésen a rajongók együtt moziztak a sztárokkal: volt aki Stephenie Meyer könyvét már olvasta, és azért volt kíváncsi a jövőben játszódó, akciókkal, és romantikával teli filmre, de akadt olyan is, aki a rendező különleges hangulatú, futurisztikus világáért van oda, és ezért szerette volna mindenképp látni az új sci-fijét. Lola Puskás Petivel mozizott, a Unique együttes énekesnője Völgyesi Gabi párjával, Judy anyukájával, Varga Viktor barátnőjével érkezett a vetítésre. A Dal döntőse, Cserpes Laura fehér színű ruhában jelent meg, ahogy a Hajtók is végig fehér színű öltözetet viselnek a sci-fiben, köztük a Hajtók egyik vezetőjét alakító Diane Kruger is. Kruger A burok Hollywoodi premierjén viccesen megjegyezte: "Fantasztikusan néznek ki a vásznon a Hajtók. De azért kicsit mókás, hogy végig tiszta fehérben vannak a sivatag kellős közepén. Úgy látszik a földönkívüliek rájöttek a mosás fortélyára."

Diane Kruger és az ufók 01

AZ X-Faktor énekesnője Kováts Vera is nagy rajongója Meyer regényének, amiben a Földet békés idegenek szállják meg, és veszik át az irányítást az emberek elméje felett. Vera a vetítés után lelkesen mesélte, hogy mi fogta meg leginkább a filmben: "Nagyon tetszett a Melaniet alakító Saoirse Ronan hiteles játéka. Lehetett látni, hogy mi játszódik le a fejében, hogyan kel életre benne egyszerre Melanie és Vanda." A bájos énekesnő még azt is hozzátette, hogy rég látott ennyire hangulatos regényadaptációt.

Mától, a világpremier előtt egy nappal a hazai közönség is végre szemtanúja lehet, milyen az amikor beleköltözik az emberi testbe egy Lélek, vagy hogy kiállja-e a próbát a főszereplő Melanie (Saoirse Ronan), és meg tudja-e menteni szeretteit a közelgő végtől. A burok ma debütál a hazai mozikban.

Diane Kruger és az ufók 02Diane Kruger és az ufók 03Diane Kruger és az ufók 04Diane Kruger és az ufók 05Diane Kruger és az ufók 06

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .