Chicagóban versenyez a Szabadesés

Csütörtöktől látható a magyar mozikban a Szabadesés, amelyet a következő hetekben nemcsak a hazai közönség láthat. Pálfi György filmje meghívást kapott a rangos 50. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába, és látható lesz az 58. Londoni Nemzetközi Filmfesztiválon is. Pálfi emellett itthon vidéken Szentendrén, Debrecenben és Kecskeméten közönségtalálkozókon vesz részt.

Chicagóban versenyez a Szabadesés

Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Nem vagyok a barátod, Final Cut - Hölgyeim és Uraim!) legutóbbi, Szabadesés című alkotása a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon példátlan sikert ért el, elnyerve a zsűri különdíját, a legjobb rendezés díját, valamint az Europa Cinemas Label díját. A nagysikerű keddi díszbemutató után csütörtöktől a Vertigo Média forgalmazásában országszerte mozikba kerülő alkotás a KMH Film és a POPFILM gyártásában, nemzetközi koprodukciós partnerek bevonásával készült.

Aki a Szabadesésre jegyet vált, mindjárt két alkotást tekinthet meg: Tóth Luca animációs filmrendezőnek A kíváncsiság kora című rövidfilmje Pálfi alkotásának kísérőfilmjeként megy a mozikban. Tóth Luca Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett BA diplomája után a londoni Royal College of Art mesterszakán tanult tovább. Diplomafilmje, A kíváncsiság kora (The Age of Curious) idén a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján Annecy-ban különdíjban részesült.

A Szabadesés a Karlovy Vary siker után az október 9-én kezdődő jubileumi 50. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepel. Észak-Amerika legrégebbi versenyfesztiválján az alkotás 15 másik filmmel rivalizál a legjobb filmnek járó Arany Hugo-díjért.

A Szabadesés emellett az október 8-án kezdődő 58. Londoni Nemzetközi Filmfesztiválra is meghívást kapott. A fesztivál Pálfit Magyarország legeredetibb és megosztóbb rendezőjeként aposztrofálta. Londonban október 9-én és 11-én vetítik a Szabadesést a Nevetés (Laugh) szekcióban, és a 9-i vetítésre máris elfogytak a jegyek.

A rendező a fesztiválok mellett magyar közönségtalálkozókon is részt vesz: szeptember 29-én Kecskeméten, október 1-jén Debrecenben, 3-án pedig Szentendrén tehetik fel a kérdéseiket a nézők a vetítést követően a rendezőnek, valamint Pusztai Ferenc producernek.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .