Casting 07.02.13.

  • Frank Darabont még be sem fejezte a Godzilla forgatókönyvét, azonban a Warner Bros. és a Legendary Pictures máris elkezdett tárgyalni Bryan Cranstonnal és Elizabeth Olsennel, valamint Aaron Johnsonnal, hogy vállaljanak szerepet ebben az újragondolásban. Johnson neve már korábban is szóba került a férfi főszerepre.
  • Nemrégiben megtudhattuk, hogy a Phase III hullámban érkezik 2015. november 2-án az Ant-Man, melynek rendezője, Edgar Wright elárulta, hogy ugyan a Marvel Univerzumba fog tartozni, ugyanakkor másképpen közelítik meg.
  • J.J. Abrams úgyis unatkozik mostanság, szóval a legújabb interjújában arról beszélt, hogy meg akarja filmesíteni a Portal és a Half-Life nevű videojátékokat is. Egyelőre nagyon korai stádiumban létezik mindkét projekt, szóval a részletek homályosak, és még csak forgatókönyvíróval sem rendelkezik egyik sem.
  • Michael Keatont megszerezte a DreamWorks a Need for Speed videojáték alapján készülő film egyik szerepére. A színész egy visszahúzódó versenyzőt fog alakítani, aki összetoborozza a világ legjobb versenyzőit arra a bizonyos eseményre.
  • A DreamWorks Animation bejelentette, hogy a Mr. Peabody and Sherman 2014. március 7. helyett már 2013. november 1-jén kerül mozikba. Ez a változás, hatással volt a Me and My Shadow című szintén animációs filmre is, amely 2014. március 14-ét kapta meg. A címkéket követve mindkét filmről olvashattok bővebben.
  • Tegnap olvashattátok a hírt, hogy a Star Wars egyes karakterei külön filmet kapnak. A Disney és a Lucasfilm egyik bennfentese megerősítette, hogy Boba Fett és Han Solo is kap külön filmet, sőt, már dolgoznak is rajta, és még 2019 évvége előtt mozikba kerülnek.
  • És ha már Star Wars, akkor jöjjön a Star Wars: Episode VII kapcsán egy pletyka is… A legújabb találgatások szerint nincs kizárva, hogy a Fringe sorozat Walter Bishopja, azaz John Noble lesz a hetedik rész főgonosza.
  • A 007 - Skyfall újabb rekordot döntött, megszerezte a világ hetedik legnagyobb bevételt hozó titulust, számai pedig jelenleg $1,094 milliárdra rúgnak, ami odaver a The Dark Knight Rises $1,081 milliárdjának. De ne feledjük, hogy előbbit 88 napja, míg utóbbit 122 napja mutatták be a tengerentúliaknál. Durva!
  • A 85. Oscar-díjátadó producerei bejelentették, hogy a Bosszúállók szereplőgárdája, avagy Robert Downey Jr., Chris Evans, Samuel L. Jackson, Jeremy Renner és Mark Ruffalo is feltűnik majd az év legnagyobb filmes eseményén.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .