Bosszúállók - Thort nem hagyták operálni és érkezik két szuperhősfilm is

A Bosszúállók egyes európai országokban már áprilisban bemutatásra kerültek, és mindössze 19 nap alatt lett meg az $1 milliárdos álombevétele. A Marvel elnöke, Kevin Feige elárulta, hogy  két további film elkészítéséről fognak nyilatkozni a nem túl távoli jövőben. Természetesen arról hallgatott, hogy melyik szuperhős franchise kerül terítékre.

"Másfél hét és elkezdjük forgatni a Vasember 3-at… Aztán nyár végén jöhet a Thor, utána pedig jövő év elején az Amerika Kapitány 2. Erről a trióról már hallottunk eddig is, de van még két másik projekt, amin jelenleg dolgozunk. Hivatalos bejelentés hamarosan."

Nyilván a rajongók már elkezdtek spekulálgatni, hogy melyik két filmről van szó. Egyik az Ant-Man, ami nem valószínű, mivel Edgar Wright rendező be van táblázva 2013-2014-re a The World's End és a The Night Stalker című filmekkel. Szóval maradt lényegében a Black Panther, a Doctor Strange és a The Guardians of the Galaxy, vagy az Iron Fist. De hogy igazából melyikre esik a választás, arra még várnunk kell.

Alább és a tovább mögött néhány eddig még nem látott koncepciókép, melyek közül az első Thoré a Bosszúállókból, akinek az operás jelenete sohasem készült el, mindössze Steve Jung koncepcióképein létezett.

Thor opera

The Avengers concept art 01The Avengers concept art 02The Avengers concept art 03The Avengers concept art 04The Avengers concept art 05The Avengers concept art 06

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .