Ari Folman új filmje

Tavaly jelentették be, hogy a Libanoni keringő (Waltz With Basir) rendezőjének, Ari Folmannak a következő filmje Stainsilaw Lem története, a The Futurological Congress (A jövőbeli kongresszus) adaptációja lesz. Mostanra vált biztossá, hogy a film címe egyszerűen csak The Congess (Kongresszus) lesz.
A film amolyan hibrid felépítésű lesz, ugyanis lesznek benne élőszereplős és számítógépes részek is. Folman a következőket árulta el a The Hollywood Reporternek:
Gondoljanak a kedvenc fiatal színésznőjükre. A film elején pontosan úgy fog kinézni, ahogy most, a végére viszont annyira összezuhan, mintha legalább ötven éves lenne.
Nem sokkal később az Under the Radar weboldalnak azt is elmondta, hogy néhány változtatást is eszközölt az eredeti történeten, és a főszereplő karakter egy nő lesz:
Néhány dolgot hasonlóan fogunk csinálni, mint a Libanoni keringőben, de ezúttal egy sokkal vadabb animációs képi világot mutatunk majd be, melybe az igazi színésznő lesz belerajzolva, így gyakorlatilag önmagát fogja játszani. Ez az ő története lesz.
Ez a hölgy pedig Robin Wright lesz.
A The Congrass a Lyonban megrendezésre kerülő Cartoon Movie-n debütál majd elsőként, mely március 3-5 között kerül megrendezésre.
Véleményem: a Libanoni keringő nekem tavaly nem nyújtott rossz élményt, úgyhogy gőzerővel várom, hogy ebből mit sütnek ki.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .