Értékelés: X-Men Kezdetek: Farkas (X-Men Origins: Wolverine)

X-Men Kezdetek FarkasHugh Jackman ismét Farkas / Rozsomák bőrébe bújik – és ezúttal állati dühös! Ez az adrenalin-bombázó akció-thriller borotvaéles karmokkal váj Logan/Farkas rejtélyektől övezett életébe: feltárja erőszakos és romantikus múltját, bonyolult kapcsolatát Victor Creeddel/Kardfoggal (Liev Shreiber) és a hírhedt X-Fegyver Programmal, amelyből mindent elsöprő haragja származik. Útkeresése közben Farkas olyan legendás mutánsokkal akad össze, mint Deadpool (Ryan Reynolds) és Gambit (Taylor Kitsch).

Egy valamit tisztáznék rögtön az elején. Iszonyat nagy hiba volt hazai részről a Wolverine-t Farkasnak fordítani, hiszen mindenki tudja, hogy ő Rozsomák, szóval innentől kezdve így lesz szó róla a jövőben. Nem túlzottan ismerős Gavin Hood rendező neve, mégis megcsinálta, és egy zsír filmet adott ki kezei közül. Ugye előzményfilmről van szó, amiben megismerhetjük Rozsomák eredetét, amit remekül mutatnak be már az elején is, amikor pár perc alatt végigpörgetnek jó néhány tíz évet, közben baromi jó vágással, fényképezéssel, történetmeséléssel, és mindez összekötve a pazar stáblistával. Kell ennél több? Ha igen, akkor várjuk ki, amikor Rozsomák csontjait adamantiummal ötvözik.

A kanadai rész egyszerűen telitalálat és rendkívül beleillett a számomra kiváló történetbe, bár meg kell jegyeznem, a képregényeket nem ismerem, így nincs összehasonlítási alapom, de ezek nélkül nálam adta az ívet. Néhol kellően sötét, kellően képregényes, és több mint egy átlagos film, amiből nem hiányzik a kraft, az izgalom és telis tele van érdekfeszítő akciójelenettel. Iszonyat látványos, és egyben a kedvenc jelenetemnek számít a motoros-menekülős rész, amit néhányszor visszatekertem.

Moziban szinkronra voltam kényszerítve anno, de legutóbb, és jelenet esetben is eredeti nyelvet választottam, mert a szinkronban akadt néhány beszólás, amit poénosra fogtak, pedig nem kellett volna.

Hugh Jackman az első X-Men filmtől kezdve kiváló választás volt Rozsomák szerepére, és természetesen most sem okozott csalódást, sőt csak profibbá vált az azóta eltelt alig egy évtized alatt. Ráadásul egyben az egyik legkedvencebb színészemről beszélünk, és minden elfogultságot leszámítva vagyok szerepéről ilyen véleménnyel. A kedvesét alakító Lynn Collins szintén korrekt döntésnek bizonyult, és ami a legjobb az egészben, hogy nem egy felkapott színésznőre bízták a szerepet, így talán ennek köszönhetően nem átlagosodott el ezen a fronton sem. Liev Schreiberbe szintén nem érdemes belekötni, mivel félelmetesen jól tolta Victor Creedet, vagyis Kardfogat. A fő rosszfiú abszolúte tipikus arc, semmi extrát nem várhatunk tőle, elveszett az éterben. Ryan Reynolds Deadpool-ja kap még egy pár mondatos említést, és jelenléte már csak azért is érdekes, mert karaktere kap egy különálló filmet, csak nagyon jó kérdés, hogy akkor az itt történt eseményeket hová tehetjük?! Bár a képregényvilágban mindenre van megoldás. Gambit (Taylor Kitsch) majdnem lemaradt, aki több mint nagyszerűen bánik a kártyákkal, és ezek a trükkjei baromi jó vizuális megvalósítással lettek a néző szeme elé tárva.

Végül pedig mielőtt rátérnék pontjaira, említést érdemel a hazai DVD kiadvány, ami mindenképpen minőséginek mondható, hiszen ráhúztak egy attraktív O-ringet, és rendelkezik belső borítóval, ráadásul ahhoz képest, hogy a második lemezt lespórolták, extrákban sem annyira szegényes. Persze a kinti fémdoboz kombótól nem jobb, amit tuti beszerzek még a jövőben. Kevés az olyan film, amit kétszer megnézek, viszont amit háromszor, az még kevesebb, és még erre rátesz egy lapáttal a Rozsomák előzményfilm, mert még most is teljes mértékben lekötött, így nem csoda, hogy nálam 9/10-ben nyilvánulnak meg pontjai.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

7 hozzászólás

  1. Bár sokan szidják ezt a filmet, én is azok közé tartozom, akiknek nagyon tetszett.

  2. BuB

    Hát pedig ez a Rozsó film olyan gáz, mint amilyen a magyar neve:D
    Egyrészt olyan, mintha köze se lenne az eddigi filmekhez, Rozsó itt egy jó pofa, poénkodós gyerek lett… nézzétek meg az első két filmet, ott még tök jól hozta Hugh a morcos karaktert, aztán jött a 3. rész, ott már kezdte ezt a stílust felvenni, és itt meg totál olyan lett. Főleg, amiatt lett ez gáz, mivel az első 3 részben folyamatosan olyan mondatok hagyták el Stryker és Magneto száját, hogy egy állat voltál stb. stb… ahhoz képest az egész Originsben semmi különbség nem volt e között és a 3. részben megjelent stílus között … az meg már eleve kibaszta nálam a biztosítékot, hogy én végig abban reménykedtem, hogy az első 2 részbeli visszaemlékezéseket felhasználják a kitörésnél, vagy a műtétnél, ahhoz képest semmi, olyan lightos lett, mintha egy délutáni matinés rajzfilmet néznék (bár a Hulk vs Wolvie, még ezt a ganét is veri vér, és akció szempontjából, ha igazi Rozsó filmet akartok látni, azt nézzétek meg), az meg külön poén, hogy már a katonai bázist is megváltoztatták, legalább spóroltak volna azzal és felhasználják a 2. részbeli díszleteket, helyette jól megkutyultak mindent, + ahhoz képest, hogy egy titkos katonai project, tele csupa nagy fejes vendéggel, az egész komplexumot 2 katona védte… wow… az eredet sztori körüli nagy kavarás is gáz lett, kusza, kár volt kavarni.
    A rajongók utálják az Origins képregény alkotóját, hogy milyen gány meg stb, de tény, nála Logan a műtét előtt tényleg egy állat volt, ég és föld a különbség a mostani és az akkori Logan között, ezt kellett volna valahogy visszaültetni a filmben is, ez nagyon nem jött össze…
    Azt meg már halkan jegyzem meg, hogy a Rozsó kapott eddig egyetlen olyan játék adaptációt, ami kenterbe veri a filmet, ilyen még nem volt:D
    A második rész helyett inkább újra kellene ezt forgatni, na ennek kellene egy reboot, nem Supinak, vagy Pókinak…

  3. BuB, valami ilyesmire számítottam, hogy egy képregényhez értő kijavít :) Köszi az infókat, tudomásul vettem, és részben egyet is értek veled, viszont ezen hibák ellenére nekem továbbra is jó szórakoztatás.

    Nemtom, hogy miért kavargatták be a dolgokat, főleg, hogy írtál néhány költségcsökkentő tényezőt is… viszont majd meglátjuk az Aronofsky féle The Wolverine-al mit kezdenek. Ott viszont van remény, mert ez a FOX elképzelés nem hangzik rosszul:
    http://www.filmnews.hu/2010/11/aronofsky-es-fox-lepacsiztak-the.html
    Hátha erdetibb és morcosabb verziójú Rozsit teremtenek, és azt sem bánnám, ha nem kapcsolódik az első részhez, viszont… mivel a film végén Logan emlékei a semmibe vesztek, így minden adott a “reboothoz”.

    Hulk vs. Wolverine < ezzel gondolom a 2009-es animációs filmre gondoltál :) aminek a Hulk vs. Thor a "testvére". Játék: igen, ez pont lekötött, pedig évente maximum 1 játékkal játszok, de ez tudta, hogy szögezzen a székbe, ráadásul tök jó az élményindexe is.

  4. Crash

    Érdekes amit BuB ír és valószínűleg igaza is van de pl én se nem vagyok x-men se képregény rajongó és nekem önmagában ez a film meg ez a poénkodós Logan tök jó szórakozást nyújtott!
    Ez most kb olyan mint a Star Trek film azi s a fanoknak hatalmas csalódás nekem aki soha nem látott 1 részt sem a sorozatokból vagy régi filmekből kimondottan tetszett!

    Üdv : Crash

  5. Anonymous

    Ha úgy nézzük, hogy mennyire figyeltem a filmre és kötötte le a figyelmemet, akkor tényleg jó kis film, de ha az “X-MEN”univerzumhoz kell hasonlítani, kicsit furcsa lett. Meglepődtem a 9 ponton, de minden kép egyáltalán nem olyan rossz mint aminek írták.

  6. Crash igazad van, és ha mi is vérbeli rajongók lennénk, egyértelmű, hogy nagyobb lenne az elvárásunk.

    Névtelen: tényleg adta még harmadjára is, pedig meg tom számolni két kezemen, h hány filmet láttam ennyiszer. (Armageddon, Con Air, A szikla, Ál/Arc, és hasonlók :) )

    Reméljük az X-Men univerzumról Aronofsky gondoskodik.

  7. BuB

    Chras: én tudtommal a Strar Trek fanok eléggé megvoltak elégedve az új filmmel. Amit utálnak szívből az a 10. rész, meg az új Enterprise sorozat vagy mi.