Értékelés: AZ (IT)

Egyenként eltűnnek egy kisvárosból a gyerekek. Derry gyászol, azután elfeledkezik a tragédiáról, csak hét gyerek képtelen kiverni a fejéből a rettegést. És a bohócot, aki talán felelős mindazért a megmagyarázhatatlan szörnyűségért, ami történt. Ha ők heten idejében megértik, mi is történik velük, akkor talán megállíthatják a gonoszt… akinek ezúttal piros krumpliorra, és hatalmas, színes cipője van.

Lassan tizenöt éve rendszeresen járok moziba, de ilyen még nem volt, hogy legalább négy ember ráért volna, de senki nem mert eljönni erre a horrorfilmre. Egy percre elgondolkodtam, hogyan vezessem fel ezt az értékelést, ám végül arra jutottam, hogy szépen túl volt ez az egész misztifikálva, plusz a hype vonatra is felültem, ami utólag súlyos hibának számít. Közel sem temetnivaló az AZ adaptáció, csupán tényleg picit túl lett húzva a marketing, amiért jár a piros pont, ellenben az én szememben a majmolás nem számít épp nyerő összetevőnek.

Első körben nálam ott csúszott el a dolog, hogy Andy Muschietti (Mama) még mindig nem tanult meg igazán jól rendezni, és az AZ 135 perces játékideje nyilván kezelhetetlennek bizonyult számára. Az első egy óra teljesen rendben van, feszült figyelemmel kísértem végig az eseményeket, és fontos tudni, hogy a Tim Currys régi változatot nem láttam. Sőt, mivel Stephen King regényét sem olvastam, tökéletes nézője lehettem volna ennek a történetnek, de még így sem tudott lekötni a film második hatvan perce. A végére ismét magára talál a rendező, vagy a történet, mindegy, kit hibáztatunk, de ez így nem elég ütős.

Másodjára pedig olyan érzésem volt végig, mintha egy Stranger Things testvérfilmet néznék, és olyannyira Stranger Thingsesnek tűnt minden, hogy erre nem találok szebb szót, mint a majmolás. Kölykök az 1980-as években, biciklivel, és keresik a kalandot, avagy a bajt. Számomra hiányzott, hogy kicsit jobban megismerjük a bohóc eredetét. Szóval vagy az AZ debütált rossz időben, vagy a Stranger Things, de a kettő együtt számomra nem fér meg egy csárdában. Főleg, ha belegondolok, hogy ez egy óra után untatott, a Netflix sorozatát pedig zabáltam… Finoman szólva is minőségi a különbség a két alkotás között.

Viszont az első egy óra tényleg működik, habár Pennywise elsőre nem keltett túl komoly benyomást, viszont néhány perc leforgása alatt fordított a kockán. Bill Skarsgård egyértelműen remekel, és szerintem ebből egy sokkal jobb film is lehetett volna, ha egy erősebb rendező tartja kézben a gyeplőt. Mondjuk, ha hirtelen kellene példát mondanom, az egyik forgatókönyvírónak, Cary Fukunagának kellett volna rendeznie, és borítékolhatóan aggasztóbb lett volna a végeredmény. Azt gondoltam, hogy hazajövök, és parázni fogok a sötétben, meg hasonlók. Erről nyilván pár nap múlva tudok részletesen beszámolni, viszont hiába jó az első fele, és hiába hat remekül pszichésen a nézőre, ha utána szembeköpi önmagát.

Pennywise-ra visszatérve, egy kicsit több jelenlétet vártam tőle, viszont amikor övé a reflektorfény, akkor kő kövön nem marad. Persze a más annyiszor említett második félidőben az ő fénye is fakul kicsit. Sokat fanyalgok, viszont a szereplőkre és az atmoszférára nem lehet túl rosszat mondani. Sophia Lillis rögtön az első felbukkanásával kilóra megvett magának, és folyamatosan bizonyít is. A sárga dzsekis kisfiút alakító Jackson Robert Scottnak hiába jutott sokkal kevesebb idő a vásznon, nagyjából mindenkit lejátszik. Amit ez a kiskrapek véghezvisz élete első mozifilmjében… Hát, le a kalappal előtte!

A többieket nem sorolnám fel név szerint, de a csapat valamennyire szokványos, hiszen ők a Vesztesek klubja, ami rengeteget elárul a fiatalokról. Ennek ellenére nyilván mindenki magára talál sztori szempontjából, de úgy gondolom, a fiatal színészekkel tutira mentek. Mindenki teszi a dolgát, és játssza a fiatal, kalandvágyó lázadót. Sajnáltam, hogy egy idő után odalett a varázs, és már nem sikerült beparáztatniuk úgy, mint az elején. Nem is értem igazából, hogy hogyan lőhettek ekkora bakot. Persze, az is benne van a pakliban, hogy velem van a baj, és ti odáig lesztek a végeredményért.

Engem a második felében sokszor az elrejtett kakukktojások szórakoztattak, amelyek közül egyértelműen a mozi bejárata fölötti felirat volt a kedvencem. Akkor adták épp a PG-13-as besorolású Batmant, és az R-es Halálos fegyver 2-t, később pedig a Rémálom az Elm utcában 5 felirat díszelgett a bejárat fölött. Apróságok, de örülök, hogy legalább ezekre a részletekre figyeltek. Összességében nézve, az atmoszférateremtés tényleg rendben van, mert a hangulat végig adott, csak épp helyenként kevésnek éreztem. Pontokban kifejezve egy nem túl erős 7/10-zel tudnám megszórni, és nem kell annyira félni sem a lebegéstől, sem pedig a bohóc(ok)tól.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

3 hozzászólás

  1. zsocso

    Nem értem, hogy miért hozod fel a Stranger Things-es majmolást? Már máshol is olvastam ezt. A Stanger Things rendezői többször nyilatkozták, hogy az eredeti AZ film/regény és a szintén King adaptáció Állj Mellém inspirálta őket. Itt ha valaki majmolt valakit az a Stranger Things volt. Az AZ csak visszatért az eredeti koncepcióhoz.

  2. Arról lemaradtam, próbálok minél kevesebb háttéranyagot olvasni, ami bár kissé tudatlanság szagot áraszt, ugyanakkor első körben szórakozni járok moziba, ahhoz pedig szükséges.

    Egyébként teljesen mindegy, hogy a tojás vagy a tyúk volt hamarabb (itt egyértelmű), azon viszont nem változtat semmit, hogy én unatkoztam a második felén… :(

  3. zsocso

    Na végre én is megnéztem az AZ-t. Összességében jó filmnek tartom és jól szórakoztam, de sok mindenben egyetértek a kritikáddal. Ami pozitivum volt, hogy mindenki nagyon jól játszott a filmben. A gyerekek és Skarsgard is nagyon jó volt. Pennywise minden jelenete ütős volt. Nagyon jól elvolt játszva. Viszont nem volt annyira félelmetes a film, mint amennyire vártam. Nálam sok helyen a gyerekek hülyéskedése agyoncsapta a hangulatot. Nálam nem jön be az, hogy egy komolyabb drámai jelenet után szinte azonnal bedobnak valami vicceset. Ami még negativum volt nálam az, az hogy a film végi összecsapást nem vezették fel jól.
    SPOILER: A gyerekek minden valamire való terv nélkül neki mennek egy több száz éves, feltehetően halhatatlan lénynek. Mi volt a tervük? Lemennek a kútba egy szögbelövővel és mi lesz utána? Akkor még nem tudták, hogy Pennywise mások félelméből táplálkozik. Nem tudhatták, hogy van-e egyáltalán valami gyenge pontja. Örültem volna annak is, hogy ha jobban kifejtik, hogy mitől voltak a gyerekek szülei annyira szemetek. Utaltak rá, hogy megszállta a gonosz Derry Cityt de, nem volt elmagyarázva. Nekem a végén az is fura volt, hogy meküzdöttek egy földöntúli lénnyel és utána szépen hazamentek a pszichopata szüleikhez. És azzal a csávóval mi lett akit belelökött a fekete srác a kútba? Eltusolták a halálát vagy mi? SPOILER.
    Egyszóval a végét jobban is megcsinálhatták volna, de ennek ellenére jó film volt és szórakoztató.