Az Európát átszelő vonatút rejtélyes gyilkosság színterévé válik. Tizenhárom idegen reked összezárva a vonaton, s mindegyikük gyanúsított. Mindenkinek van múltja, mindenkinek vannak titkai, mindenki gyanús. Csak egyetlen férfi oldhatja meg a rejtélyt, versenyt futva az idővel, mielőtt a gyilkos újra lecsap. Agatha Christie világhírű regényének vadonatúj filmváltozatát az ötszörös Oscar-jelölt Kenneth Branagh rendezte, s ő alakítja a jól ismert detektívet, Hercule Poirot-t is.

Amikor bejelentették, hogy Kenneth Branagh filmet rendez Agatha Christie klasszikusából, elgondolkoztam, vajon szükségünk van-e erre? Sajnos egyre kevesebben olvasnak tőle, megváltozott az emberek igénye a jó krimit illetően. Ha pedig már az egykor hatalmas példányszámban eladott világsikerek sincsenek túl nagy hatással az emberekre, vajon a film sikeres lesz?

Ennek érdekében persze az alkotóbrigád mindent megtett, igazán színes szereplőgárdát vonultattak fel. Johnny Deppet öröm volt végre teljes valójában látni, mindenféle extra smink nélkül, Daisy Ridley kitört Rey szerepéből, Michelle Pfeiffer pedig zseniális, mint mindig. Egyedül Penélope Cruz volt számomra kicsit idegen misszionáriusként, nem hozta azt a kisugárzást, amit vártam a karaktertől. Kenneth Branagh Poirot-ja elég jó volt ahhoz, hogy ne mindenki a sorozatból jól ismert David Suchet alakját hiányolja. Egyedül a már sokak által kritizált bajusz volt az, ami néha elvonta a figyelmet a játékáról, de korántsem volt annyira zavaró, mint az előzetes alapján gondoltam.

A látványvilág gyönyörű, nem csak egy impozáns vonatot kaptunk, hanem egzotikus tájakat és izgalmas kameraállásokat is, a holttest megtalálásakor alkalmazott felülnézet például kellően fokozta az izgalmakat, az étkezőkocsi üvegeivel való játék pedig feldobta a kihallgatások monotonitását. Ha már itt tartunk, meg kell említenem egy kezdeti félelmemet, ami szerencsére nem igazolódott be. Agatha Christie főként a vallomásokra, majd azok elemzésére építette fel a regényt, ami filmvásznon megjelenítve nem kicsit lett volna unalmas, azonban Michael Green forgatókönyvíró érdekessé tudta tenni a kihallgatások hosszú sorát: hol több utas együttes kikérdezésével, hol egy spontán beszélgetés alkalmával derültek ki hasznos információk. Minden szereplőt jól kidolgoztak, nem éreztem úgy, hogy néhány utasról azt se tudom kicsoda, mindenkinek megvolt a maga egyénisége.

Mivel a könyv annak idején hatalmas siker volt, elkerülhetetlen, hogy némileg összevessem a filmmel. Meglepően regényhű adaptációt sikerült készíteni, kifejezetten tetszett egy-egy teljes egészében átvett párbeszéd, vagy jelenet. Vannak természetesen jelentős eltérések, de a változtatások jól átgondoltak, és érthetőek voltak. Néhány karaktert egyszerűen kihagytak, másokat kicsit érdekesebbé tettek, vagy éppen két szereplőt eggyé olvasztottak. A magyar vonatkozás kicsit kevesebb jelentőséget kapott, és érdekes, milyen személyiségjegyekkel ruházták fel Andrényi grófot.

Ha már magyar vonatkozás, akkor szinkron. Én általában meg szoktam védeni a magyar szinkron becsületét, de itt néha több mint zavaró volt, főleg a sok különféle nyelv találkozása miatt. Csankó Zoltán franciája még nem is zavart annyira, bár lehet ez inkább annak köszönhető, hogy nem beszélem a nyelvet, de a német akcentus valami borzasztó volt, így szerintem érdemesebb eredeti nyelven nézni.

Összességében egy kellemes, régi vágású detektívfilmet kaptunk, ami nem akart több lenni annál, amire hivatott. Talán a maga egyszerűsége miatt volt meg a hangulata, ami a műfaj rajongói számára igazán szerethető lehet. Hogy mennyi létjogosultsága van, arról lehet vitatkozni, de én egy percig sem untam, mindig volt mire figyelni, ezért kap tőlem 8/10-et.