Ezüst Utazó és további X-Men infók

Miközben a háttérben a 20th Century Fox összeolvad a Disneyvel, Marvel rajongók várják a fejleményeket. A The Hollywood Reportertől tudjuk, hogy a stúdió nem lassít, további Marvel alapokon nyugvó karaktert küld nagyvászonra.

Az első ilyen a Noah Hawley (Fargo sorozat) nevével fémjelzett Doctor Doom film, valamint a Fox különálló Ezüst Utazó filmet is készít, amelyhez nem más körmöli a forgatókönyvet, mint az Eisner-díjas Brian K. Vaughan. Jelenleg mindkét projektről nagyon keveset tudunk.

Természetesen több X-Men film is készül a jövőben, idén elvileg kettőt kapunk, 2019-ben és 2020-ban pedig hármat-hármat. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, idén kapjuk a Deadpool 2-t és az X-Men: Sötét Főnixet. Drew Goddard rendező októberben kezdi forgatni a Deadpool spin-offot, az X-Force filmet, az áprilisról elhalasztott Új mutánsok pedig átkerült 2019-re, mert egy állítólag fontos karaktert iktatnak bele a filmbe, ami nyilván újraforgatást is jelent. Szintén 2019-ben debütál a Channing Tatum-féle Gambit is, hogyha nem üt be a krach.

A stúdió ma jelentette be a legújabb X-Men projektet, amelyen a Deadpool rendezője, Tim Miller és Brian Michael Bendis képregény író dolgoznak közösen, ez pedig nem más, mint egy természetfeletti elemeket is tartalmazó film, amely Kitty Pryde-ra fókuszál. A listának még nincs vége, 2019. november 22-én, 2020. március 13-án, 2020. június 26-án és 2020. október 2-án is érkezik egy-egy titokzatos Fox/Marvel projekt. Hogy melyik film, melyik dátumot kapja, remek kérdés.

Bár a rajongók azt gondolhatják, ezek a filmek talán el sem készülnek az egyesülés miatt, egy belsős elárulta, hogy a Disney egyáltalán nem lassít ezen a fronton, ugyanakkor az könnyen lehet, hogy az X-Men mutánsai nem tűnnek fel a negyedik Bosszúállók filmben, ha az üzlet végére nem kerül pont idén, vagy ha végül a Comcast ajánlata lesz a befutó

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

3 hozzászólás

  1. zsocso

    Hát nemtom. Én nagy képregényes X-MEN rajongó vagyok és nagyon sok történet van, amit jól meglehet csinálni. De attól függ a Disney hogyan áll majd hozzá. Ha leviszik azt X-MENt is olyan dedós szintre, mint a Pókember, Galaxis Őrzői, Thor Ragnarök, akkor el lesz baszva az egész. Például az X-Force a képregényeken belül is komolyabb, véresebb.

    • Ebben azért van valami, habár akik nem ismerik a képregényeket, nem biztos, hogy fájnak dolgok, de értem, mire akarsz kilyukadni. :)

      Amúgy ellenpélda ugye a Deadpool, Logan és társai, de gondolom ezekkel neked sem voltak bajok.

      • zsocso

        A Deadpool és a Logan, de általában az eddigi X-MEN filmek mind tetszettek nekem. Kivéve az Originst. De ugye azokat még a FOX csinálta és nem a 15 éveseknek akartak megfelelni. Remélem a Disney sem akarja majd őket lebutitani. Az X-ek és főleg Rozsomák történetei teljesen más alapanyag, mint pl. egy Pókember. Bár az sem annyira gyerekes, mint a filmekben.