Értékelés: Z világháború (World War Z)

Z világháborúA Max Brooks World War Z című könyve alapján készült akciófilm egy ENSZ alkalmazott, Gerry Lane küzdelmét mutatja be, amint versenyfutást folytat az idővel és a végzettel, hogy megállítsa a fertőzés szétterjedését, mely hadseregeket és kormányokat győz le, és kihalással fenyegeti az emberiséget.

Nem sok könyvet olvasok, viszont a World War Z két évvel ezelőtt pár napra beszippantott, ami azért jelent valamit. Nem, nem csak azt, hogy zombi-rajongó vagyok, hanem azt is, hogy remek kis könyv ez. Hogy miként sikerült vászonra adaptálni Max Brooks szerzeményét? Ha jól tévedek, a fenti linken a könyvnél leírtam, hogy mindezt egy filmbe belesűríteni lehetetlen küldetés, viszont jó alap egy új franchise kibontakoztatására. Ezt lényegében ki is pipálhatjuk, és mielőtt bővebben belemennék a részletekbe, leszögezném, hogy nem minden zombis filmre bukom, igényesnek is kell lennie ahhoz.

Marc Forster már alapjában véve jó pont a szememben, hiszen precíz rendező, Brad Pitt pedig nem vállal el mindenféle szemét szerepet, tehát ő is látott benne potenciált, meg hát nem véletlenül állt a projekt mögé producerként is. Ezek fényében még mindig megvolt a lehetőség a hibázásra, de ez a páros bizony ezt az opciót messzire elkerülte. Persze, hogy voltak kétségeim afelől, hogy hogyan láthatom nagyvásznon újra ezt a történetet, de már az első percekkel megvettek maguknak. Bár, először a kamera mozgási sebessége túl gyorsnak bizonyult, de idővel hozzászoktam, és ezen kívül nincs is negatívum. Illetve de, a 3D, ami totál érdektelen parasztvakítás, és az, hogy miért kell Stohl Andrásnak szinkronizálnia mindenkit? Pittet például rögtön az elején elnyálasította, ami igazságtalan húzás a karakterével szemben. Kiváló szakember a munkájában, ezt elismerem, de ettől nem mindenkit az ő hangján kellene megszólaltatni.

Miben más a WWZ, mint a napjainkban dömpingben érkező különféle zombis művek? Abban, hogy intelligenciát sugároz, és érződik rajta, hogy milyen szellemben készült. Nem agyatlan akciófilm, nem is mélyre lehúzott, fölöslegesen depresszióba, lassúságba hajszolt alkotás, mint mondjuk a The Walking Dead sorozat. Nekem mai napig a 2004-es Zack Snyder féle Holtak hajnala (Dawn of the Dead) volt a kedvencem, mert azóta nem készült értelmes zombi-film, viszont hiába imádom Snyder filmjét, a WWZ világméretű kiterjesztésével mindent elsöprő sikert aratott nálam.

Forster munkáit azért csipázom, mert évről évre folyamatos fejlődést mutatott velük, és mostanra eljutott arra a szinte, hogy legyen szó akcióról, drámáról, esetleg sokkoló képsorok mutogatásáról, neki bizony megy, hogy tökéletesen keverje őket. Éppen ideális mennyiségben kapjuk mindhárom műfajt, szóval több, mint jó kis egyveleg ez. Nyilván találkozhatunk benne 1-2 klisével, de mégis kit zavar, ha összességében a székbe szögezett két teljes órára? Arra kaptam fel a fejem, hogy máris vége, és baromira sajnáltam, hogy nincs tovább. A folytatásokra azt mondom, hogy jöhet, de csak a Forster-Pitt párostól, mert egyébként könnyen a káosz veheti át az uralmat. Nem átlagos abban sem, hogy például ott a zombifal, amit nem erőltetnek sok alkalommal, Izraelben ellövik, és kész. Utána jöhetnek új reakciók az élőhalottak részéről, és a világ bármely táján járunk, mindenhol más a helyzet, ez pedig így van rendjén.

El sem hiszem, hogy készült egy világméretűre kiterjedő zombis-világvégés film, aminek még sütnivalója is van. A vizuális effektek gyönyörűek, romokban hever az egész világ, és ezt nem féltek a szemünk elé tárni. Ahány ország, annyiféle gondolkodásmód, annyi féle próbálkozás a káosz megfékezésére, de vajon kik jutnak ki ebből győztesen? Rengeteg helikopteres, repülős jelenetet kapunk, mindegyik minőségi, és az operatőr is annyira nagyszerűen rögzítette az egyik távolodó koptert, hogy egyből megvett magának.

A játékidő előrehaladásával folyamatosan adagolják az információt, jönnek a különféle felfedezések, a reménysugarak, és a lehetőségek megoldásokra. Nagy szerepet játszik a csend, amelyet alternatív fogalomként is értek, arra gondolva ezzel, hogy amikor nem az akcióé a főszerep, akkor Pitt karakterének bőrében érezhetjük egy pillanatra magunkat. Átélhetjük kicsit a helyzetét, és azt, ahogyan szépen lassan rávezetnek minket is a lehetséges eredményekre. Ehhez frenetikusan asszisztál a film zenéje, elég csak ezt a szerzeményt meghallgatni, engem máris visszarepít a moziterembe.

Jó kérdés, hogy a zombik hogyan sikerültek. Amondó vagyok, hogy ők sem a buta, slattyogós fajtából valók, hanem élnek, és rohannak, de nem minden körülmények között. Meg lehet őket ölni, és harapás után még a kór is megfékezhető a megfelelő óvintézkedéseket alkalmazva. Ezt a témát vesézgetve is ott tartok, hogy ebben sem átlagos a WWZ, és épp ettől lehet kiemelkedő film a többi közül.

Brad Pitt azért hibátlan választás Gerry Lane szerepére, mert egy az egyben olyan tudott lenni, mint ahogyan a könyvben olvastam. Az már más tészta, hogy jól állt neki a hosszú haj, de hihető róla, amit a filmben véghezvitt családos emberként. Volt motivációja, volt, ami életben tartsa, bármilyen szörnyűségeken is kellett átmennie. Hű és hiteles tudott maradni a karakteréhez, és azért lehet ő az emberiség reménysége e történet szerint, mert nem egy buta katona, hanem egy olyasvalaki, aki látja a fától az erdőt. Nem spoilerezek, de rajta múlik nagyon sok minden, pedig ott a 'csapata', mégis… De tényleg nem akarok ellőni semmit.

Mireille Enos nem tartozik épp a kedvenceim közé, de az alakításával különösebb bajom nem volt, mint ahogyan Pitt karakterének két gyereke is szépen játszott. A film szerint izraeli katonát alakító Daniella Kertesszel is megvoltam elégedve, és jól láttam én, hogy az egyik kopteren Matthew Fox csücsül. Fana Mokoena, vagy végül is bárkit nevét írnám is ide, mivel rengeteg a szereplő, és mivel mindenki helytállóan szerepelt, nem mondhatok mást, minthogy okosan válogatták össze a szereplőket.

Elég brutális filmélmény tudott ez lenni így is, de kíváncsi lennék, hogy egy R-es vágásban mire lenne képes. Nálam simán az év akciódrámája, és bármikor újranézném, de már csak és kizárólag 2D-ben, mert felütötte fejét a klasszikus filmnézés hiánya. A 10/10 sima ügy, mert nem unatkoztam, és mert egész egyszerűen még mindig le vagyok nyűgözve. Ne feledjétek, a háború még csak most kezdődik!

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

11 hozzászólás

  1. Vártam ennek a filmnek a kritikáját, és magát a filmet is, méghozzá nagyon hosszú ideje. Egyetlen Trailer-t sem néztem meg, és ha véletlen képek szurkálták a szemem, gyorsan továbblapoztam. Mindenképp megszerzem a könyvet is, és ezzel a kritikával felcsigáztad a pénztárcám is, hogy mindezt megpróbáljam megnézni. Személy szerint George A. Romero-n nőttem fel, de kebeleztem minden eddigi zombis filmet. Alternatívákkal sincs bajom, de nekem mindig is csöszögő, nyogdécslő, ész nélküli élettelen dolgok maradnak a zombik. Ettől függetlenül azt kívánom World War Z… csak kerülj a szemem elé :)

  2. Gyors leszek és velős, csak tőmondatokban egyelőre.
    Nem ad hozzá túl sok újat a hasonló tipusú filmekhez sajnos.
    Aki azért kezdi majd el fikázni mert semmi köze a könyvhöz, mert tényleg semmi köze a könyvhöz, az ne jàrjon moziba, hanem olvasgassa inkább a könyvet.
    A jeruzsálemi részig kifejezetten aggódtam, hogy ez nagy szarbanyúlás lett, a jeruzsálemi rész viszont hatalmas és onnantól kezdve nem rossz a film.
    Forgatókönyv nem túl erős, van benne hiba is.
    Van dejavu érzés is majd mindenki úgyis sorolja mit honnan loptak a forgatókönyvbe :)
    Brad Pitt fapofával játsza végig a mozit, aki három egymástól különböző arckifejezést lát tőle, csokival jutalmazom! Sajnos helyzetén a forgatókönyv sem segít.

    Akinek jó füle van a filmzenéhez egyértelműen hallani fogja hogy Beltrami nem nagyon tudta eldönteni, hogy merre vigye el a filmzenét, igen sokmindent hallhatunk, picit össze-vissza az egész, bár a jeruzsálemi jelenet, és a végén a felirat alatti zene nagyon jó. Szuper lett volna ha az elejétől építi ezt.
    Olyan 3,5-ös de egye fene legyen ez most felfele kerekítve.

    Ezt találtam egy másik “Kritikustól” :D Picit ellentmondó

    És egy kérdés. Mi a Szösz az az R-es vágás? Rendezői Változat?

  3. Köszi a szép szavakat, és örülök, hogy akkor ezek szerint egyezik az ízlésünk. :)

    A második hozzászólásod mit takar? :D Ezt valahonnan kimásoltad? Mert gondolom 9 perc alatt nem nézted meg a filmet. :)

    Lehet rajta tornázni, de a könyvet egy az egyben hülyeség lett volna nagyvászonra adaptálni. Az úgy nem működött volna… ide kellettek a filmes megoldások, amelyekkel éltek is.

    R-es vágás: felnőtt verzió amcsi módon kifejezve. kb egyenlő az itthoni 18-as karikával, tehát több durvulás, vér, stb. :)

  4. :D Igen kimásoltam valahonnan
    “Ezt találtam egy másik “Kritikustól” :D Picit ellentmondó”

  5. Én csak annyit mondanék, hogy a kritika minden egyes szavával egyetértek.

  6. godach:
    Így már vágom… :D Ezért nem olvasok hazai kritikákat. Na meg azért sem, mert nem érdekel más véleménye… – Ezt kéretik nem félreérteni.

    Inzume:
    Igazán megtisztelő, és örülök! :)

  7. Ma néztem meg számomra eddig az év filmje egyszerűen beszippantott , azóta már a könyvet is előrendeltem. :D

  8. A sok viszontagság ellenére ami a forgatáson volt (49 napos utóforgatás…stb…) igazán jól sikerült film lett. A könyvet nem olvastam, így nem voltak elvárásaim.

  9. “Brad Pitt azért hibátlan választás Gerry Lane szerepére, mert egy az egyben olyan tudott lenni, mint ahogyan a könyvben olvastam.”

    Hmmm…valahol azt olvastam, hogy Brad Pitt karaktere igazából nem is szerepel a könyvben. Akkor mégis?

  10. Anonymous

    Most sikerült megnéznem, féláron, hála a UIP DUNA forgalmazónak és az itteni mozinak, hogy még vetítették a filmet.
    Technikailag nagyon kidolgozott, szerethető karakterekkel teli film, ami még társadalomkritikát is csempészett az amúgy, brutálisan szép látványú akciójelenetek közé.
    Nagyon jó filmélmény volt, és én is bármikor újranézném, szintén 2D-ben :)
    Brad Pitt igazi filmsztár, érződött rajta, hogy nagyon fontos számára, hogy jó legyen a film.
    8/10.