Dominika Jegorováról sok minden elmondható. Odaadó gyermek, aki bármi áron megvédi édesanyját. Prímabalerina, aki testileg és lelkileg is a végsőkig feszítette korlátait. Mestere a csábításnak és a manipulálásnak... Amikor a karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominika és anyja előtt. Így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják. Kiállja a szadista kiképzést, és belőle válik a legveszedelmesebb Veréb, akit a program valaha produkált. Dominikának most össze kell egyeztetnie új énjét azzal, aki egykor volt; nemcsak saját, hanem minden kedves ismerősének élete veszélyben forog, köztük egy amerikai CIA-ügynöké, aki minduntalan győzködi: ő az egyetlen ember, akiben a lány megbízhat.

Úgy tűnik, hogy ami tavaly Charlize Theronnak nem igazán jött össze, idén Jennifer Lawrence-nek sikerült. Érdekes kémthrillerré nőtte ki magát a Vörös veréb, amelynek hangulata a régi időket intézi, holott a jelenkorban játszódik. Tehát ilyen tekintetben elég különös a végeredmény, arról nem is beszélve, hogy rengeteg jelenetet Magyarországon vettek fel, és ha őszinte akarok lenni, vannak rések a pajzson, amikor Pozsonyt is a hazánknak akarják eladni, de ilyeneken nem érdemes fennakadni. Alapvetően mindig is tetszettek Francis Lawrence (Vizet az elefántnak, Legenda vagyok) rendező filmjei, kivéve talán Az éhezők viadala folytatásait.

Mivel egy ízig-vérig hidegháborús kémthrillerről beszélünk, kalkuláljátok bele a lassú történetvezetést, és azt, hogy mindennek bőven hagynak időt, hogy szépen lassan bontsák ki a szálakat. Már a közel két és fél órára nyúló játékidő alapján is sejthető volt, és nem mondom, hogy helyenként nem lehetett volna feszesebb, ugyanakkor összességében nem tudok belekötni. Talán egy negyedórát kukázhattak volna belőle, de akkor fennállna annak veszélye, hogy nem jut el minden a nézőhöz. Mivel az alapokat adó regényt nem olvastam, így ebben nem tudok állást foglalni, de talán valaki közületek kifejti kommentben. Ezek tükrében azoknak a nézőknek semmiképpen nem ajánlom a filmet, akik nem szeretik ezt a témát, vagy mondjuk nincsenek kibékülve a Suszter, szabó, baka, kém stílusú és lefolyású kémdrámákkal.

A 18-as korhatár karika - odakint R-es besorolást kapott - mindenképpen indokolt, egyáltalán nem funkciómentes, sőt mi több, egyben a Vörös veréb malmára is hajtja a vizet. Ebben közrejátszanak a véresebb jelenetek, a meztelenkedés és a trágár beszéd is. Nézzük őket szépen sorban. Először is, szükséges leszögezni, hogy verekedős jelenetek terén sem kapkodós a rendező, általában minden szép nyugodtan zajlik, ugyanakkor annál nagyobbat üt és a pszichés hatásfoka is egészen jó mértéket ölt. Hogy ne beszéljek félre, elképesztően valósághűre sikerültek a vallatós jelenetek, amelyek közül kiemelném a bőrhántolós részt. A hideg is kirázott, annyira működött az egész, de a Vörös veréb nem csupán ennyire szegényes.

Akármennyire is nem bírok megbarátkozni Jennifer Lawrence gömbölyű arcával, viszont a színésznőt ennek ellenére is nagyon csípem, mert őstehetség. Ebben a filmjében is hatalmasat alakít, érdekes őt látni egy ilyen rideg közegben, egy frigid fiatal nő bőrébe bújva, aki a nemesebb jó érdekében félreteszi a korlátoltságát, és bármit bevállal. A szó legszorosabb értelmében bármit, ugyanis készíthetik a szemüket azok, akik szívesen látnák Jennifer Lawrence-t meztelenül. Több ilyen jelenet is helyet kapott a filmben, és valahol ez sem mindennapos, habár a színésznő múltját ismerve nem is meglepő, hogy bevállalt ilyesmit. Kétségkívül tehetséges ilyen fronton is. Azt pedig már csak mellékesen jegyzem meg, hogy Jennifer Lawrence mennyire isteni Fekete hattyú lenne mostanság.

Igazándiból Joel Edgerton sem tartozik a kedvenceim közé, mégis hamar elmúltak a kételyeim vele kapcsolatban, ahhoz pedig kétség sem fér, hogy Lawrence és közte jól működik a kémia. Csakhogy ez egyértelműen nem Edgerton filmje, itt inkább Lawrence bizonyíthatott egy újabb terepen. Gyönyörű játékot láthatunk még Matthias Schoenaertstól is, de igazán ötlet volt betoborozni a stábba Mary-Louise Parkert, akinek Weeds-es múltját ismerve… hú, hát rendesen meg voltam hatódva, hogy ilyen karaktert bíztak rá. Nyilván Ciarán Hinds, Jeremy Irons vagy Bill Camp, esetleg Charlotte Rampling csak ékes dísz a háttérben, ugyanakkor egyben emelik is a film színvonalát. Thekla Reuten szerepe eltörpül, pedig őt is nagyon kedveltem, ideálisan beleolvadt ebbe a hidegháborús közegbe.

Ez az adaptáció tökéletesen tükrözi a mindig is aktuális orosz helyzetet, a tipikus ottani hozzáállást, és a fű alatt bármit elintézünk témát is. Nyilván ezzel nem mondtam el újat, de félelmetesen jól adja vissza, hogy odaát hogyan mennek a dolgok, hogy semmi sem szent egy nagyobb jó érdekében. Tetszett még, hogy sokszor a bolondját próbálják járatni a nézővel, akik viszont figyeltek és nem a telefonjukat nyomkodták - még mindig nem vágom, hogy miért nem megy ki, akinek nem tetszik a film -, tudják, hogy a végén mire megy ki a játék, csak épp durva élmény látni, hogy mindez meg is valósult, létrejött és gyönyörűen nézett ki az egész.

A magyarországi jelenetek, a magyar rendőrség és hasonlók… ha engem kérdeztek, le a kalappal, mert nem csak az a néhány felülről felvett utcai jelenet, hanem a repteres rész is egy az egyben hatalmas kedvencem lesz jó darabig. Egyszerűen érződött, hogy tehetséges rendezői koncepció állt mögötte, és mivel pénzügyi akadályba sem ütköztek a dolgok, így akadályok nélkül valósulhatott meg az egész. Tényleg kár érte, hogy helyenként nem vágták feszesebbre, habár közel sem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen lépés a Vörös veréb előnyére vált volna. A 8/10 megvan.