Valerian és Laureline a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian azonban többet remél egy egyszerű szakmai kapcsolatnál, ezért szünet nélkül ostromolja partnerét, Laureline-t, aki hagyományos értékrendje miatt, no meg ismerve Valerian kusza nőügyeit, folyamatosan visszautasítja. Parancsnokuk útmutatása alapján következő küldetésük a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába vezet, amely egy folyamatosan növekvő metropolisz a világegyetem négy sarkából érkező ezernyi különleges fajjal. Az idők során az Alpha 17 milliós lakosa összekovácsolódott - egyesítették képességeiket és technológiájukat a fejlődés érdekében. Sajnos azonban az Alphán nem mindenkinek ugyanaz az érdeke, láthatatlan erők dolgoznak a háttérben, amelyek hatalmas veszélyt hozhatnak az emberiségre…

Luc Besson sci-fije akármekkora anyagi bukás is világszerte, mégsem engedhettem, hogy kicsússzon a kezeim közül, és ne nagyvásznon lássam. A végeredmény közel sem tökéletes, viszont a látványvilága és a kreatív munka, amelyet beleöltek ebbe a filmbe, elég lenyűgöző. Annyira színes az egész, hogy szinte alig jutott időm unatkozni, de picit katyvaszos is néhol, és azt vártam, hogy a Felhőatlasz szintjére növi ki magát, azonban ez elmaradt. Annál a filmnél is állt a bál, ugyanakkor a végeredmény sokkal tetszetősebb lett, mint itt, de őszintén szólva, a negatív visszhangok alapján sokkal rosszabbra számítottam, így újra esélyem nyílt kellemes csalódásban részesülni.

Örülök, hogy nagyvászonra adaptálták Pierre Christin és Jean-Claude Mézières képregénysorozatát - vagy annak egy részét -, amelyről nyilván nem hallottam, mivel a képregények távol állnak tőlem, viszont ebben az egészben engem két dolog fogott meg: az egyik a főszereplőpáros, a másik pedig a Mün bolygó lakói, illetve az egész közösség, és az a tisztaság, amelyet népük képvisel. Az már az előzetesekből is tisztán látszott, hogy ebben a sci-fiben megannyi új, színes és egyedi teremtményt kapunk, ezen a vonalon egyáltalán nem is okoz csalódást a film - legyen szó akár a megvalósításról, akár a részletekről.

Jobban belegondolva egész szép fordulatszámon pörög a Valerian és az ezer bolygó városa, viszont nekem helyenként egy kicsit hiányosnak, temperamentummentesnek tűnt. Bevallom, ilyenkor egy picit unatkoztam, de tényleg csak picit, és közben azon agyaltam, hogyha picit feszesebbre vágják, az előnyt, vagy hátrányt jelentett volna. Ha szűkebbre szabják a játékidőt, talán oda lett volna a részletesség. Nyilván így is sietniük kellett, hiszen nem jutott elég idő a különféle fajok bemutatására, bár most itt valójában nem is ezen volt a hangsúly.

Romantikus sci-fi? Nem hinném, de azért két nyálas jelenet jutott, amelyek közül az egyiket simán finomabbra hangoltam volna a film vagány vonalvezetéséhez igazodván. Ellenben a kémia tökéletesen működött Dane DeHaan és Cara Delevingne között, és ez fontos a sztori szempontjából is. DeHaan eleve nagy kedvencem, ezt a szerepet is kisujjból kirázta, és az előzetesek alapján Delevingne-t nem igazán tudtam kedvelni, viszont a filmben nem gondoltam ilyesmire. Egyedül talán a dús szemöldöke róható fel neki, aminek kémlelésére egy-egy laposabb pillanatban jutott időm. Egyébként akárhányszor belevetik magukat a sűrűjébe, mindig érdeklődve vártam, hogy ebből vajon mi kerekedik ki, és soha nem kellett csalódnom.

És végre egy film, amelynek atmoszférájába tökéletesen illik Rihanna. Nem gondoltam, hogy valaha ilyet fogok írni, de nem semmi, amit tőle láthatunk. Azt már most borítékolom, hogy egy darabig nem lesz jobb, ezzel kell beérnünk, viszont azt a pár percet, amikor övé a rivaldafény, bármikor szívesen újranézném. Clive Owen szokványos gonosz sajnos, pedig próbálkozott, csak épp a fiatal főszereplőpáros elhappolta tőle a darabot. Amondó vagyok, hogy Owen inkább maradjon az orvoslásnál, ott hitelesebb. A többiekkel név szerint nem is foglalkoznék, valójában mindenki más a háttérbe szorul.

Ezúttal is rá voltunk kényszerülve a 3D-re, ugyanakkor itt most picit úgy éreztem, hogy ez bizony megér egy próbát, és így is lett. Nem gondolnám, hogy a későbbiekben szemüveg nélkül kevesebb lenne ez a sci-fi, de mivel sok a "repülős jelenet", így inkább hasznosnak bizonyult ez a formátum, semmint károsnak. Ahogy említettem az elején, a Valerian előtt ülve a moziban, borzasztóan nagy kreativitás szemtanúi lehetünk. Eleve elég csak belegondolnom a piacos jelenetbe, ami annyira abszurd módon működik, hogy végre olyat láthattam, ami elhagyja a kispályát, és nem újabb majmolásra alapoznak. Ott és akkor élveztem legjobban a filmet, illetve minden olyan pillanat, amelyet a Mün bolygón és annak lakóival tölthetünk, aranyat ért számomra. Ahogy ezek a karakterek megelevenednek a vásznon, meg úgy az egész, amit képviselnek…

Egyébként mivel sok az űrhajó és a különféle repülő tárgy, kissé a Star Wars világát idézi a film, viszont nem mennék el ebbe az irányba, hiszen lehetne még nagyon sok példát hozni, hogy mit és honnan, de nem vagyok hajlandó lesüllyedni arra a szintre, mint amikor az Avatarra is ráhúztátok - akinek nem inge… - a Pocahontas köntöst. Elsősorban szórakozni járok moziba, de ha valami nem tetszik, annak legalább annyira hangot adok, mint amikor valami bejön. A Valerian és az ezer bolygó városa felső-köztes állapotot idéz elő, amellyel pontokban a 8/10-ben egyeztem ki. Ez annyit tesz, hogyha az élet úgy hozza, hogy újranézhetem, nem fogok ellenkezni.