Thor a Föld és a Kilenc birodalom védelméért száll harcba egy eddig az árnyakban bujkáló ellenséggel, aki most magát az egész univerzumot akarja. A Thor és a Bosszúállók eseményeit követően, a Sötét világban Thor a világegyetem rendjéért harcol, eközben azonban egy ősi faj a bosszúra szomjazó Malekith vezetésével visszatér, hogy az egész univerzumot sötétségbe taszítsa. Még Odin és Asgard sem tud szembeszállni azzal az ellenséggel, akivel Thornak szembe kell néznie. Veszélyes úton indul el, mely során újra találkozik szerelmével, Jane Fosterrel, és fel kell áldoznia mindent, hogy megmentse a világot.

Tegye fel a kezét, ki mennyire tartott Alan Taylortól, amikor bejelentették, hogy övé a Thor: Sötét világ rendezői széke? Érdemes róla tudni, hogy főleg tévés berkekben ténykedett, így azért bennem nagyon is ott lapult egy hatalmas kérdőjel, hogy vajon mihez kezd egy ilyen nagy kaliberű mozifilmmel. Sült már ez el pozitívan, de negatívan is, szerencsére jelen esetben előbbi érvényesült, és nem is akárhogyan! Durván jól összerakta a filmet, és iszonyatosan hamar lepergett a 112 perces játékidő. Egyik akciójelenet követte a másikat, telezsúfolták poénnal, és ez mégsem hatott károsan, de leginkább egy dologgal vettek meg, amire máris kitérek bővebben.

Az akcióknak volt súlyuk, mindennek volt súlya, nem csak egyszerűen fel lett hányva a vászonra, így bátran leírhatom, hogy minőségi folytatást kaptunk, ami felülmúlja elődjét, ez pedig ritka. Nem éreztem azt, amit elég sok akcióval teli filmnél mostanság, hogy csak keringőznek, elénk raknak egy jelenetet, amiben masszív harcot láthatunk, mégis súlytalan az egész, ezáltal pedig nincs mit élvezni. Na, a Thor: Sötét világról ez nem mondható el! Nem mellesleg, virágkorukat élik a szuperhősös filmek, de belegondoltatok már abba, hány valamire való temetést láthattunk? Merthogy emberek vesznek oda, de a legtöbb esetben olyan jelentéktelen módon írják ki őket, hogy szavakat is alig találok. Tudom, nincs szép temetés, de ebben a filmben van, és ami egyetlen film jut még eszembe, a Watchmen, aztán ki is fújt.

Ha már súly, és temetés, és akció, miegyéb, akkor jönnék még azzal, mennyire pazarul sikerült a film zenéje, amiért Brian Tyler húzhatja ki magát. A felcsendülő dallamok ugyanúgy szerves részeit képezik mindennek az égvilágon, és a tökéletes összképhez, a grandiózus hatások eléréshez elengedhetetlen. Jelenesetben, a szinkronban sem találtam kivetnivalót, bár nem vagyok egy nagyon szinkronguru, de ezúttal tényleg nem mentek félre ezen a vonalon sem.

A 3D, na igen. A címben nem véletlenül nem szerepel ez a "fogalom", ugyanis volt olyan kedves a hazai forgalmazó, hogy háromféle változatból is választhattunk: a sima verziót felirattal és szinkronnal, a 3D-s verziót pedig szinkronnal elérhetővé tette. Ennek fényében, mivel a 3D eddig két filmnél működött igazán (Avatar, Gravitáció), itt sem rongáltuk magunkat fölöslegesen ezzel. És hogy őszinte legyek, egyáltalán nem is hiányzott. Minden határozottan, és precízen működött e nélkül is, ugyanis még mindig egy nagy humbukknak tartom ezt az egészet - persze van és lesz is kivétel, mint a mellékelt ábra mutatja.

Ami még aggállyal töltött el, hogy a forgatókönyv sokak munkája, és hogy ezek alapján számíthatunk-e bármi jóra. Hát igen, újfent abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nincs mit darabjaira kapni, ugyanis mint fejtegettem a korábbi bekezdésekben, eléggé össze lett rakva ez a folytatás. Ehhez nyilván hozzájárul az is, hogy a forgatókönyv sem hemzsegett a hibáktól. Továbbmegyek, hiszen nem elég, hogy remek történetvezetést és történetet kaptunk, még szórakoztató is tudott lenni. Mekkora már az a jelenet, amikor Thor felakasztja a Mjölnirt a fogasra, vagy amikor Erik szájából elhangzik a "Gatyát húzok" mondat. Szórakoztató, de mégsem agyatlan, és talán ezt lehet az értékelésem kulcsmondatának tekinteni.

Chris Hemsworth már bizonyította néhányszor, mennyire jó színész, és azt is tudjuk, hogy Thor szerepe mennyire remekül illik hozzá. Jane Fosterről, vagyis Natalie Portmanről ugyanez a véleményem, és a kettejük közötti kémia mindig is működőképes volt, ami azért elég fontos. Tom Hiddleston továbbra is szépfiú olyan karmával megáldva, ami ad egyfajta plusz löketet minden olyan résznek, ahol Loki csak felbukkan. Imádom a karaktert, és majdnem nagyon haragudtam az írókra. Majdnem pokolra kívántam őket. Christopher Eccleston kapta Malekith szerepét, aki nem kis figura, és ő mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet kihozza a karakterből. Félelmetes, határozott, mégis vannak gyengéi. Jaimie Alexanderről röviden elég is annyi, hogy írhatja alá a szerződését Csodanő szerepére. Idris Elba egyszerűen Idris Elba, aki egy olyan kapuőr, hogy jobbat aligha kívánhatna Asgard népe. Kat Dennings, Stellan Skarsgård, Anthony Hopkins és Alice Krige ugyancsak hasznos és szerves részei a történetnek - tőlük is pompás játékot láthatunk.

Majdnem kihagytam a legdurvábbat, amivel leginkább megleptek az akciójelenetekben. Ugye viszonylag sok légi járművet mozgat a film, és ezek fizikája igazán jól működött ebben a világban, aztán ekkor beugrott, hogy J.J. Abrams felkötheti a gatyáját a Star Wars: Episode VII-tel együtt. Hogy miért, azt majd megértitek, ha még nem láttátok a filmet, de már a legutóbbi Star Trek filmben sem nyűgözött le ezekkel a dolgokkal. Annyi viszont szent, hogy a költségvetés nagy részét a látványra költötték, mert ebben aztán nincs hiány, kimondottan korrekt munkával van dolgunk.

Nem is húzom tovább a sorokat, és mivel anno az első rész kilencet kapott, már kilogikázhattátok, hogy erre repül a 10/10, aztán várjuk a folytatást - remélhetőleg Taylor rendezésében.