Értékelés: Szörny Egyetem (Monsters University)

Szörny EgyetemA Szörny Rt.-ben Mike Wazowski és James P. Sullivan, vagyis Sulley elválaszthatatlan jó barátok, ám ez korántsem volt mindig így. Szörnyeink még az egyetemi évek alatt ismerkedtek össze, és már az első pillanattól fogva ki nem állhatták egymást, hiszen nem is különbözhettek volna jobban mind külsejük, mind pedig jellemük alapján. A Szörny Egyetem most feltárja hőseink rejtélyes múltját, és megtudhatjuk, hogy Mike és Sulley végül hogyan léptek túl a köztük lévő ellentéteken, és milyen kalandok során váltak végül a legjobb barátokká.

Illik vagy sem, ez az első mondat, ami eszembe jut a filmről: "Hajaj, a Pixarnál vannak bajok." Még vasárnap kora délután sikerült megnézni a Szörny Egyetemet, de nem sok kedvem volt írásra fecsérelni az időt, szóval nézzétek el nekem ezt a kis csúszást. Első körben a pozitívumokkal jönnék, mert azért abból is akad egy kevés: például rögtön az animációt venném elő, ami gyönyörű szép, kifinomult és életszerű. Ez nem meglepő, hiszen még mindig a Pixar gyártja a legszebb animációs filmeket. A két fő karakter, és az egyetem dékánja is nagy pofa, akiket kimondottan bírtam, de a különféle szörnyekben egyébként sem rossz a felhozatal, annyi, hogy sokukra nem jutott elég idejük a forgatókönyvíróknak, hogy itt ássanak mélyebbre.

Rögtön nyitásként A kék esernyő (The Blue Umberlla) című animációs rövidfilmmel kezdtünk, ami mindössze 7 perces hosszúsággal bír, mégis két perc után alig vártam, hogy vége legyen. Túl szomorú volt… vagy épp túl felületes? Mindenki döntse el magának, mindenesetre egyáltalán nem szórakoztató. Hasonló a helyzet ezzel az előzménnyel is, amelyben szerethető módon láthattuk újra a kis Mike-ot és Sulleyt, arról nem is beszélve, mennyire édes kis pofa az általános iskolás Mike. Ezekkel nincs gond, viszont nem igazán jönnek be a komolyra hangolt animációs filmek… bár, ez sem igaz, mert a WALL·E-t komáltam, pedig az sem épp a vidámságáról híres.

Tehát nekem túl soknak bizonyult a drámai szál, az pedig nem épp jó húzás egy gyerekek számára készült animációs filmnél. Nem rossz ez, de kicsit olyan a helyzet, mintha a Pixar elővette volna az aranytojást tojó tyúkját, akitől még több zöldhasút várnak. Valahogy nem ezt várja az ember egy Pixar animációstól, de fölöslegesen ragozom túl, kábé olyan, mintha a Verdák 2-ből semmit sem tanultak volna, és az most lényegtelen, hogy az egyik folytatás, a másik pedig előzményfilm. Ezek fényében pedig megkérdőjeleződik bennem, hogy mit várjunk az augusztusban érkező Repcsiktől (Planes).

A kicsik szemmel láthatóan jól fogadták, de jómagam sokszor elkalandoztam, nem kötött le igazán, és háromszor legalább ránéztem az órámra. Ezért pedig a 6-os karika nem okolható, hiszen ettől még lehetett volna vicces, vagy érdekesebb, de nem ezt a megközelítést választották, ami véleményem szerint szarvashiba. Egy-egy vicces jelenet akad, amit megmosolyog az ember fia, de a két nevetés elég karcsú a fölöslegesen túlnyújtott 110 perces játékidő alatt.

Komolyan, egészen nagy szerencse, hogy adták 2D-ben is, mert ha még a 3D-vel is traktáltak volna, akkor lennék csak igazán kiakadva. Gyenge ez így minden szempontból, beleértve a rendezést is, amelyért Dan Scanlon felelt, és kicsit jobban is összeszedhették volna ezt a történetet, mert igenis több volt ebben.

Mivel a Verdák 2-t annak idején túlpontoztam, így most utólag módosítanám ötösre annak pontjait is, és a Szörny Egyetem egy fabatkával sem jobb ettől, úgyhogy szomorú módon ide is 5/10-et vagyok kénytelen írni.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

2 hozzászólás

  1. Nem láttam a mesét még, és nem is vagyok odáig ezekért az animációs filmekért. kijön belőlük 100 darab egy évben, mégis az elmúlt 10 év lényegeseit meg tudom számlálni egy kezemen.
    1.Elvitte a Víz
    2.Wall-E (na ez nagyon odab*sz)
    3.Jégkorszak 1.
    4.Nagyon Vadon 1.
    5Shrek 1….. előre is elnézést a stílus kedvelőitől, de részemről nagyjából ennyi :(

    No és persze a 2 Lego Star-Wars és a LEGO Batman… Na az oltári :D