Miközben a disszociatív identitászavar mentális megosztottsága régóta lenyűgözi és próbára teszi a tudományt, él az a vélekedés is, hogy egyeseknél sajátos testi attribútumok rendelődnek minden személyiséghez, és adott esetben fizikálisan is több személyiségre oszlik az az egyetlen illető. Noha Kevin már feltárt 23 személyiséget pszichiáterének, Dr. Fletchernek, még van egy rejtett személyisége, amely felbukkan, és dominálja a többit. Miután elrabol három tinédzser lányt, köztük az önfejű és eszes Caseyt, Kevinben kitör a harc a túlélésért a többi személyiségével - és a körülötte lévőkkel - miközben elkezdnek leomlani benne a különböző énjeit elválasztó falak…

M. Night Shyamalan (Hatodik érzék) megannyi lehetőséget kihagyva végre valami olyat szállított, amit bátran nevezhetünk jó útra térésnek. Merthogy Shyamalan az elmúlt években kissé elveszett a saját filmjeiben - habár A látogatást még nem láttam -, most viszont úgy éreztem, hogy újra a régi önmagát láthattuk. Hónapokkal ezelőtt a Széttörve előzetese hiába tűnt jónak, annyi filmmel megetetett már Shyalamalan, hogy ezúttal nem voltam hajlandó bedőlni neki, pedig pont most kellett volna…

A játékidő első harmadára kissé neheztelek, vagy én voltam fáradt tegnap este, de a felvezetés nagyon lassú lefolyású, amellyel az lett volna a cél, hogy pszichésen hassanak a nézőre, viszont ez inkább később következett be. A felvezetőnél alkalmazott a recept viszont legalább részben működött, és hatalmas szerencse, hogy ezen kívül minden mással teljesen meggyőztek. Ha engem kérdeztek, a Széttörve szórakoztató thriller lett, amely a végére átcsap egy laza horrorfilmbe is, és megborzongatja picit a nézőjét.

Az is egyértelmű, hogy Shyamalan úgy építette fel az egészet, hogy az a karaktereire támaszkodik, ezzel pedig nincs az égvilágon semmi baj. A legnagyobb lehetőséget jelen esetben egyértelműen James McAvoy kapta, aki kiteljesedhetett, megmutathatta, mennyire hiteles színész. Remek átváltozásokat láthatunk tőle, és a helyszín is rengeteget tesz hozzá az összképhez. A három főszereplő lány közül Anya Taylor-Joy került inkább középpontba, aki remek fiatal tehetség, mert egyetlen alkalommal sem törtek elő belőlem kételyek. Hasonló cipőben jár Haley Lu Richardson és Jessica Sula is, akik nyilván mellékszereplőkként fokozzák a hangulatot. Rajtuk kívül nagyon bírtam még a Dr. Fletcher bőrébe bújtatott Betty Buckleyt is.

Mint írtam, az első negyven percben még nem is izgultam igazán, majdhogynem tipikus felvezető rész, amellyel a néző idegeit környékezik meg, aztán amikor végre eljut a történet arra a pontra, hogy elkezd megnyílni a néző felé, onnantól kezdve megindul a lavina. Egyik durvaság követi a másikat, közben olyan dolgok kerülnek felszínre, amiről eddig tudomásunk sem volt, és itt jegyzem meg, hogy Shyamalan mindezt saját kútfőből vitte vászonra, nem pedig egy újabb adaptációval van dolgunk. Tudjátok, hogy számomra az eredetiség mennyire fontos, és ezt a pontozásnál is fogjátok érzékelni.

A West Dylan Thordson által komponált aláfestőzenék egyszerre sejtelmesek, hátborzongatók, és baljósak is, de azért helyenként reményt is ad, csak kérdés, hogy hihetünk-e benne, vagy sem. Ezek hiányában ez a film is kevesebb lenne. Ha még nem láttátok a Széttörve előzetesét, esetleg a történettel sem vagytok tisztában, már nem is érdemes pótolni, simán csak vegyétek elő ezt a thrillert, és várjátok ki türelmesen a végét. A legvégét. Nem fogtok csalódni! 8/10.