Szállj fel az Ezeréves Sólyomra és utazz egy messzi-messzi galaxisba egy vadonatúj Star Wars-történetben a galaxis legkedveltebb gazfickójával. Vakmerő alvilági kalandok során Han Solo megismerkedik későbbi másodpilótájával, Chewbaccával és találkozik a hírhedt szerencsejátékossal, Lando Calrissiannel, s közös utazásuk végére a Star Wars saga legszokatlanabb hőseivé válnak.

Kifejezetten ugyan nem vártam, hogy láthassam a Solo: Egy Star Wars-történetet, mégis ott ültem szerda este a premier előtti vetítésen. Alapvetően majdnem tetszett, amit kihoztak belőle, csak épp a tűz hiányzik belőle, ami egy kicsit meghajtja azt a bizonyos ördögszekeret. Még jó, hogy a szereplőválogatás helyén van - mindegy melyik karaktert veszem alapul. Ezen felül amiatt is bíztam kicsit a filmben, hogy Ron Howard rendezte. Nagy rajongója vagyok a fickónak, ám az a véleményem, hogy az igaz történetek megfilmesítése jobban megy neki, mert például a zseniális Hajsza a győzelemérthez képest a Solo: Egy Star Wars-történet egy ürességtől kongó akármi.

Több alkalommal is az órámra kellett néznem, ez pedig egyáltalán nem biztató, miközben folyton azt vártam, mikor indul már úgy be igazán ez az egész. Vannak a filmben szegmensek, amelyek borzasztóan jól működnek, szórakoztatóak, lekötötték a figyelmem, kényelmesen utazhattam a hypevonaton, ugyanakkor a mérleg másik oldala is elég erős, szinte már-már túlsúlyos. Kifejezetten komáltam azokat a részeket is, amikor az alaptörténeti szálak kerültek előtérbe, viszont tényleg nem tudták értelmesen összeolvasztani, hogy most kerek egészként írhassak a Solo sztoriról…

Azt azért ebben az írásban újra tisztáznám, hogy nem vagyok Star Wars rajongó, egyszerűen csak van néhány film ebből az univerzumból, amelyek közelebb állnak hozzám. Az ébredő Erőt szerettem, Az utolsó Jediket már nem annyira, és a nálam második különálló történet nagyjából a Zsivány Egyessel van valahol egy szinten. Az írók próbálkoztak néhány kisebb csavarral, de az a legnagyobb baj, hogy sok helyen annyira ellaposodik a film, hogy ezeket addigra unalmában vagy kitalálja a néző, vagy már érdektelenné válik számára. Isteni szerencse, hogy a kaszting legalább baromi erős lett és a színészek nem okoznak csalódást. Sőt!

Élveztem Alden Ehrenreich játékát, abszolút sikerült őt el- és befogadnom, mint a fiatal Han Solót, akinek szívesen ismertem meg a múltját. Izgalmas karakter, ezért is fájlalom még jobban, hogy nem kapott normális előzményfilmet. Ugyanakkor érdekes volt végignézni, hogyan ismerkedett meg Csubakkával, hogyan került képbe az Ezeréves Sólyom és így tovább. Donald Glover (Lando Calrissian) ugyancsak kitett magáért, szívesen néztem ripacskodásait és azok a kalandok is feküdtek, amikor Solóval kerültek egy légtérbe. Említhetném még Woody Harrelsont is, vagy akár a film gonoszát életre keltő Paul Bettanyt is, mindenki helyén van, és akkor még Emilia Clarke képbe sem került a mondókámban. Nyilván ő is nagyon helyén van, imádom a csajszit!

A 3D ismét brutálisan fölösleges tényező, csupán csak sötétebb képeket kapunk a semmiért cserébe, de ez volt a premier előtti vetítés ára. Részemről ennyi, szinte amolyan nesze semmi, fogd meg jól, a Disney éhessége nem meglepő módon mindig képes új szintre lépni, ugyanakkor magát a végterméket képtelenek normálisan kidolgozni. Nagyon kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is, hogy mondjuk egy vérbeli rajongónak mit adott Han Solo különálló története. Szinte biztos, hogy ez a film számomra egyszer nézős, nem is kapkodtam el az írást róla, már ez is elárulja, hogy mennyire vegyesek az érzéseim. 6/10-et ér ez így ma már nálam, és utólag a Zsivány Egyes sem tud többet, csak hát régebben még elnézőbb voltam.