A Rómának szeretettel sokszereplős vígjáték, ami a világ egyik legelbűvölőbb városában játszódik. Woody Allen legújabb filmje egy neves amerikai építészt mutat be nekünk, aki újraéli az ifjúságát; egy átlagos középosztálybeli rómait, aki hirtelen a város egyik legnagyobb hírességévé válik; egy fiatal vidéki párt, akik különböző romantikus afférokba bonyolódnak; és egy amerikai operarendezőt, aki egy énekesnek sem utolsó temetkezési vállalkozót szeretne feljuttatni a színpadra.

Mit ne mondjak, Woody Allennek érdekes elképzelései vannak a házasságot illetően, de erről majd regél a film, viszont mindenképpen muszáj volt ezt még az elején leszögeznem. Róma varázslatosan szép hely, szóval már csak a helyszínek miatt is érdemes becserkészni Woody legújabb művét, amely könnyed, szórakoztató, és mint mindig, a szálak keresztbe-kasul futnak, de a végére természetesen minden szuperül lezárul. Köztudott, hogy a rendező hihetetlenül frappánsan bonyolítja az eseményszálakat, amelyek kiválóan lekötik a nézőt, és közben lehet lazítani, izgulni a szereplőkért, vagy éppen gyönyörködni az általuk bejárt helyszínekben.

Róma. Ki ne vágyna oda legalább egy nyaralás erejéig? Pompás hely, és annyira jól vannak fényképezve a jelenetek, hogy igenis nagy szerepe van a helyszíneknek, amelyek megalapoznak a remek hangulatnak. Mindez természetesen az élet nagy kérdéseivel vegyül, és a szereplők fokozzák az izgalmakat, néha egy kis adrenalint is sikerült pumpálniuk belém, szóval kimondottan jó hangulatban néztük végig a filmet, bár bevallom töredelmesen, hogy a vége felé kissé elkalandoztam, de ezért nem feltétlenül a film a felelős.

Mivel sokszor helyzetkomikumokra építenek, nagyban meghatározza a film összképét a szereplőgárda. Márpedig, ha egy ilyen filmnél gyenge a felhozatal, kétségkívül halálra van ítélve. Woody Allen szokás szerint írt egy szerepet magára is, méghozzá nem is akármilyet, bár nagyban nem tér el korábbi karaktereitől. Egyértelműen zseniális színész ebben a bekezdésben, de mint író és rendező is megkaphatja ezt a jelzőt. Jesse Eisenberg engem továbbra is lenyűgöz, kivéve mikor mindenféle szemét szerepeket elvállal, mert igen is, kíváncsi voltam, mi lesz az általa alakított fiatalember sorsa, és hogy hová jut - na meg nem titok, hogy a hangját nagyon bírom a Social network óta, ahol be sem állt a bagólesője. Greta Gerwig és Eisenberg nem nevezhető épp összeillő párnak, bár előbbi alakításával sincs gond, azonban amikor Ellen Page feltűnik a színen, akkor aztán elérkezik a teljes káosz pillanata. Szerelmi háromszög, kínos pillanatok, burkolt ráutaló magatartás, és még sorolhatnám - ezek jellemzik hármójukat.

Penélope Cruz is hatalmas a dögös, vörös ruciban tipegő eszkortlány szerepében, és amikor beteszi a lábát bárhová, csak úgy vonzza a tekinteteket. Az ő karakterének mondjuk pont ez volt a lényege, ő 'Róma vörösen izzó csókja', avagy aki színt visz ebbe a 'pasztellszínű városba', aki kicsit felpezsdíti az ottani zajos ám mégis átlagosan normális életet. Alec Baldwin ugyancsak nélkülözhetetlen tagja a szereplőgárdának, és ő sem most kezdte már, amit ugye fölösleges is volt idevésnem, de valahogy mostanában kezdik felfedezni maguknak az ilyen típusú filmek. Igazán odatette még magát Fabio Armiliato is, méghozzá mind színészileg, mind pedig a hangjával is, bár utóbbival nem biztos, hogy mindenkit meglep, hiszen elég híres operaénekes. A zuhanyzós jelenetei mindent visznek, egyszerre szürreálisan őrültek és zseniálisak, valamint zenei gyöngyszemek. A többieket nem sorolnám fel egyenként, de mint vesézgettem korábban, mindenki nagyszerű, mondjuk, egy-két unszimpatikus színész befigyel a képbe, de ennyi kell.

Nagyon bírtam még az olasz színészek angol akcentusait, vagy azt már nem is említve, amikor saját nyelvükön beszélnek, és hogy mennyire gyönyörűen csengenek az olasz nevek. Nem kérdés, hogy Woody Allennek ismét sikerült elvarázsolnia, a hangulat még mindig a régi, pedig valamennyire tartottam tőle, hogy mi fog ebből kisülni. Most már tisztán látom, hogy hiba volt.

A feljebb leírtakon felül vannak értékei, rendelkezik mondanivalóval, és nem tipikus film, amelyet természetesen közel sem fog mindenki ennyire jól fogadni, mint én, de a Woody-rajongók bizonyára nagyon is elégedettek lesznek. Részemről csúszik rá a 8/10, és bizony remek döntés volt, hogy pihentem egy napot az értékelés megírásával.