A film Louis "Louie" Zamperini olimpikon és háborús hős hihetetlen életét követi nyomon. Louie két társával együtt túléli egy repülőgép lezuhanását a második világháborúban, és 47 napig hánykolódnak egy tutajon, majd elfogja őket a japán hadsereg, és fogolytáborba kerülnek.

Lassan Angelina Jolie is megtanul rendezni? A Rendíthetetlen tipikusan annak esete, amikor valami jól indul, aztán valami "nem szeretem" lesz belőle. Az első néhány percben az a gondolat fészkelődött a fejemben, hogy olyan régen láttam igazán jó, vérbeli drámát, de a reményeim a játékidő előrehaladtával egyre csak szertefoszlottak. Jolie első filmrendezése, A vér és méz földje mondhatni tömény szenvedés volt, ehhez képest most ott tartunk, hogy a Rendíthetetlen Oscar-jelöléssel is büszkélkedik, persze a főbb kategóriákból szerencsére kimaradt. Egyelőre az még kérdés bennem, hogy segítséget kap, vagy tényleg ráérzett a rendezés ízére? Merthogy nagyrészt nem rossz a film, de a végére annyira tömény és szenvedős a hangulat, hogy a legeslegvége már-már nézhetetlenné válik emiatt, holott maga a történet nagyon is felkeltette a figyelmem.

Az a helyzet, hogy be lehetett volna mutatni ezt kicsit másként is, de helyette mocskot és szenvedést kapunk nagymennyiségben, ami egy az egyben keresztülhúzza azt, hogy gördülékeny drámaként írjak róla. A forgatókönyvet Joel Coen, Ethan Coen, Richard LaGravenese, valamint William Nicholson jegyzik, a film pedig rögtön egy nagyon komoly repülős-bombázós jelenettel indít, ami igazi háborúra hívogatja a nézőt, és megágyaz egy nagyszerű alkotásnak. Aztán kapunk egy kis múltbemutatást, közben nagyon Forrest Gumpos a hangulat, de hamar úgy érzi az ember, hogy hasonló filmet néz, mint a Pi élete vagy a Minden odavan. Nem asztalom az összehasonlítgatás, de mindezek után feltettem magamnak a kérdést, hogy mennyire zavar ez engem? Zavar és összeollózásként élem meg, vagy egyszerűen esélyt kap, mint új filmdráma, és élvezem azt.

Egy bekezdést ugorva a véleményem az, hogy nem ez volt számomra a zavaró tényező, hanem a látottak második fele, a fogolytáborban töltött időszak, de főleg annak mélysötét ábrázolása. Mivel igaz történetről beszélünk, nyilván megvolt kötve a készítők keze, vagyis hősünk sem arról nem tehetett, hogy futásban kiváló, és arról sem, hogy a sors úgy hozta, hogy a tengeren hánykolódott. A futós jelenetek és a tengeres rész pont tetszett, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a táborban töltött időszak hiteltelenül lett volna ábrázolva, mert szó sincs ilyesmiről, egy bizonyos szinten mégis kiveri a biztosítékot. Maga a film össze van rakva, és ez mindenképpen pozitívum Jolie előző rendezésével szemben. Képi világát tekintve is teljes mértékben megállja a helyét, a zenéje is tökéletesen megágyaz a jeleneteknek, és az operatőr is mindent megtett, hogy minél szebben legyenek felvéve a film képsorai.

Hangsúlyozom, hogy a szereplőgárda pazar! Jack O'Connell zseniális Louis szerepében, akivel totálisan eggyé vált a filmet elnézve, és minden egyes mozdulatát, törtetését, és az általa megélt tragédiákat, sikereket elhittem neki. Örülök, hogy a viszonylag kevésbé ismert O'Connellre esett a választás, akit bár láthattunk az utóbbi években elég sok komoly szerepben, mégis úgy érzem, hogy ez volt az egyik, ahol legjobban engedték kibontakozni. Érdemes megfigyelni, ahogyan átéli az eseményeket, amellyel engem különösen megvett magának.

Mellé meggyőztek olyan apróbb tehetségeket, mint a szintén zseniális fordulatszámon pörgő Domhnall Gleeson, de Garrett Hedlund jelenléte sem utolsó szempont. Mondanom is fölösleges, hogy Gleesonnak is benne van a vérében a színészkedés, tudjuk jól, hogy bármilyen karaktert képes eljátszani, és ezt újra bebizonyította. Hedlundtól szintén átütő alakítást láthatunk, de O'Connellel és Gleesonnal nem veszi fel a harcot, sajnos vagy nem sajnos, háttérbe szorítják. Eleinte nem értettem, hogy mit keres egy ilyen filmben Jai Courtney, de összességében rá sem lehet panaszunk, csak fura volt vele drámában találkozni.

A film egyik legidegesítőbb karakterét, a Watanabe tábornokot alakító Takamasa Ishihara-t majdnem kihagytam, ami igazán nagy kár lett volna. Majd meglátjátok, mekkora szemet szúró szemétládát játszik. Úristen, nagyon jól adta elő magát. És, ha már szóba került, akkor még így a vége felé megjegyezném, hogy a két főszereplő brutális átalakuláson ment keresztül. Nem semmi, milyen cingár testsúlyt sikerült elérniük - már, ha nem CGI segítségével teremtették meg a gizdaságukat. A sajtókönyvet ezúttal sem bújtam, úgyhogy ezt meghagyom talonba, de majd egyszer talán utána olvasok.

Azt hiszem, hogy a lényeget leírtam, a pontozás viszont kissé elgondolkodtatott, ugyanis erősen indított, és az első fele kiemelkedően jó, de a második fele nagyon szenvedős, és csak nyomokban mondható rá, hogy jó, de ettől még nem temetendő. Amondó vagyok, hogy a kilences erős lenne, a hét pedig kevés, úgyhogy egy halványabb 8/10-zel ruházom fel.