Bob (Tom Hardy) régen bunyózott, most Marv (James Gandolfini) brooklyni kocsmájában dolgozik. Magányosan él, próbál jó útra térni, de nem megy könnyen - a kocsma ugyanis a maffia lerakóhelye: pénzt, kábítószert, más rejtegetnivalót őriznek meg itt igény szerint. Egy nap azonban Bob másfajta rakományra talál: egy beteg kutyakölyökre, akit hazavisz magához – emiatt ismerkedik meg Nadiával (Noomi Rapace), a sebhelyes nyakú, titokzatos nővel, és emiatt keveredik bele a csecsen bandák közti háborúba… ahonnan nincs kiút.

Érdekes és titokban egy minimálisan mélyen szántó alkotás is egyben, amiben Tom Hardy ismét remekel, a rendezés pedig hasonló tónusú, mint, amit egyes skandináv rendezőktől megszokhattunk. Mindezt a belga származású Michaël R. Roskamnek (Bikanyak) köszönhetjük, aki még véletlenül sem sietett egyetlen percre sem. Ha jobban belegondolunk érdekes ez a védelmi pénz téma, ami egyes városokban nálunk is jelen van, csak épp másképp. Az alapokat Dennis Lehane rövid története adja, aki nem más, mint a Viharsziget szerzője, és mivel a forgatókönyvet is ő maga adaptálta, így gondolom, tudta, mit csinál, avagy ezen a fronton nem hibázhattak.

Ott van viszont a rendezés, amiben voltak néha üresjáratok, de nem zavaró módon, sokkal inkább komótosnak mondanám, ami összhangban volt a filmben zajló eseményekkel. Tegnap, amikor kikerestem a film hivatalos szinopszisát, fenn is akadtam az utolsó mondaton: "James Gandolfini utolsó filmje különleges hangulatú, hideglelős, modern film noir: bőven van benne akció és izgalom." Tudom, hogy nagyon eladó volt a hazai forgalmazónak a film, de azért a bőven-t és az akciót ebben a formában együtt említeni, kissé túlzás. Mindenesetre, akit esetleg ez csábított volna mozizásra, jókorát koppanna, merthogy nem akciófilmről van szó, hanem kemény drámáról, amiben néha elszabadulnak az indulatok. Ez az őszintébb megfogalmazás.

No, de mindegy is, megszokhattuk már, hogy az egekbe kell emelni minden filmet, hiszen egyébként miért váltana rá jegyet a nép, csak még mindig kicsinyesnek tartom ezt a hozzáállást. Szerintem ennél a filmnél elég meggyőző Tom Hardy és Noomi Rapace neve, nem beszélve arról, hogy tényleg ez James Gandolfini egyik utolsó filmszerepe. Hardyról tudjuk, hogy egy igazi állat, ami a színészkedést illeti, és ezt a dolgok jó értelmében írom. Képességei között van, hogy brutálisan eggyé tud válni a karakterével, ami itt sem volt másként. Egy pultost alakít, aki látszólag nyugodt, kimért, és semmin sem idegeskedik. De vajon mit rejteget az álarc mögött? Erre ad választ a film, engem pedig lenyűgözött azzal, ahogyan eljátszotta ezt a figurát. Figyeljétek meg, ahogyan sétál, és lógatja előre a kezeit, valami eszméletlenül bejön az ilyesmi!

Noomi Rapace pedig simán csak nagyszerű, bár Hardy mellett eltörpül az alakítása, ami nyilván nem egyenlő azzal, hogy bármit is rosszul csinált volna. Kedvenc ő is. Gandolfini karaktere is érdekes, és sok titkot rejt, de nem szeretnék spoilerekbe bocsátkozni, úgyhogy erről majd beszámol a Piszkos pénz. Tetszett, hogy ebben a filmben nincs könyörület, hogy a brutalitás tisztán van jelen, mindenféle mellébeszélés nélkül. Nincs körítés, csak a tiszta és száraz tények, ami lehet, hogy fájdalmas, de ez egy ilyen világban játszódik, ami látszólag tökéletesen működik, pedig épp annyira beteges. Apropó, majd elfelejtettem, hogy akad még egy kisebb szereplőnk, ő pedig nem más, mint a kis szürke bulldog. Aranyos kis eb, egyfajta reménysugara a filmnek, és magának a történetnek, ugyanakkor épp annyira kiszámíthatatlanságot is sugall, mint a fajtája.

A Piszkos pénz egyértelműen egy olyan krimibe öntött dráma, melyet a karakterek visznek előre. Rájuk volt építve minden, az ő cselekedeteik határoztak meg mindent, ha jobban megfigyeljük. De akár helyes az is, amit párom mondott, hogy elkészült Tom Hardy Drive-ja is, ami véleményem szerint valamivel gyengébb lett, viszont jó érzés rá visszagondolni, és szívesebben megnéztem volna a filmet egy fesztiválon… 8/10.