Értékelés: Piranha (2010)

bpfilm_piranha3d_b1.inddA tavaszi szünetben minden évben több ezer fiatal látogat el a Victoria tó partjaihoz, hogy bulizzanak egy nagyot. Idén azonban nem a másnaposság és a helyi nyugdíjasok panaszai lesznek a fő gondjaik, ugyanis egy raj veszélyes fenevad készül elszabadulni a tóban. Miután egy víz alatti földrengés következményeként felszínre tör egy több ezer éves emberevő halfajta, egy csapat vadidegennek össze kell fognia, hogy ne váljon belőlük haleledel.

Eszement módon tolták a marketinges részt a premiert megelőzően, és mindig kiváló anyagokkal érkezett Alexandre Aja idei húsevő/emberevő halakról szóló filmje. Sokat várni nem mertem, mert akkor nagy a bukta, szóval csak leültem elé, néztem és a végeredmény elég ínycsiklandó lett, ha horror kategóriáról beszélünk. Itt rögtön le is írom gyorsan, hogy a reális dolgokat részben el lehet felejteni, ugyanakkor baromi véres jelenetek szemtanúi lehetünk, ezáltal kapva egy rakat borzongást.

Piros pont jár a készítőknek több dolog miatt. Először is kezdeném a legfinomabb részével, a nőkkel. Extra sok, dögös bukszát csődítettek a tóhoz, úgyhogy már aki csak az efféle látványra hajt, nem fog csalódni, tényleg beleadtak mindent, mint ahogyan egy R-es horrorhoz illik. Mondhatni a cickók Oscarját ő nyerte 2010-ben. A jól válogatott zenéknek köszönhetően kiváló a hangulat, amikor buliznak a fiatalok, és amikor rettegésre, vagy inkább borzongásra van szükség, azzal sincs baj. Igazából jól körítették az egészet, mert mindvégig megvolt a feszült hangulat, és ez főként akkor tetőzött, amikor húsevő halaink akcióba lendültek. Itt egyből fel is hozakodok a 3D-vel, ami jelen esetben egyértelműen a víz alatti támadós jelenetekre volt kihegyezve, viszont ott működött a dolog, de sajnos máshol nem láttam értelmét.

A sorozatfanatikusok örülhetnek, mint ahogyan én is tettem, mert ebbe a környezetbe abszolút beleillett a Vámpírnaplókból (The Vampire Diaries) ismert Steven R. McQueen, és nem volt ez másképp a Pletykafészek (Gossip Girl) Jessica Szohrjával sem. Kelly Brookot még 2005-ben a Hármas/A Karib-tenger foglyai (Three) című egzotikus thrillerben kedveltem meg, és most szintén üdítő látványt nyújtott. Ving Rhames és Eli Roth feltűnt egy kisebb szerep erejéig, és nagyon bejött, mikor Vingnek elpattant az agya, és a csónakmotorral húzott egyet.

Hogy ne csak jót írjak, akadt itt néhány nagyon bugyuta megoldás, például kezdjük azzal - spoilerek következnek -, mikor a csávó megindul a csónakjával, az emberekkel teli tavon és mindegy mi van, a lényeg, hogy ő haladjon előre… ez tipikus fajankó rész volt. Összességében egész jól teljesített, sőt, mondhatni nem pakolták tele feltűnően sok tipikus elemmel, erre a végén eljátsszák, hogy mikor iszonyat be kéne indulni annak a fránya csónaknak, az természetesen nem indul. Plusz itt van ugyanez a jelenet, mikor a hajóból kötéllel húzzák ki a két főbb szereplőt egy másik hajóval, na az vicc volt a javából. Semmi realisztikát nem vittet bele, és kíváncsi lettem volna, ha az egyik készítőt húzzák ki ezzel a módszerrel a sziklás vízből.

Úgy gondolom, a $20 milliós büdzséből tökéletes mészárszéket varázsoltak, és bejött a tény, hogy egyetlen nagyobb húzónevet sem tartalmazott a stáblista. Egy dolgot viszont nagyon sajnálok, mégpedig azt, hogy nekünk nem adatott meg a lehetőség, hogy eme tipikusan nyári-bulizós vérfürdős-végtagleharapós horrort nem nyáron nézhettük. Ettől függetlenül mivel jelenleg a kategóriában nem sok mindenki jeleskedik, megelőlegezek neki egy halvány 8/10-et, mert végül is awesome a cucc!

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

3 hozzászólás

  1. “mikor a csávó megindul a csónakjával, az emberekkel teli tavon és mindegy mi van”

    Pedig az annyira tipikus, mindig van legalább 1 ilyen f*szarcú, szerintem teljesen rendben volt ez is. :) Meg a film is.

  2. Persze mindig van ilyen… kellett is bele, mert még ettől is feljebb kellett volna pontoznom :PP

    Egyébként ofc rendben van, és örülök h nem egy rakat szart kaptunk helyette :)

  3. Anonymous

    Azért sztem Christopher Lloyd-ot a nagyobb húzónevek közé lehet sorolni :)