A II. világháború egyben a világ legnagyobb, legszervezettebb műkincsrablásának a története is. A németek figyelme mindenre kiterjedt, és a meghódított országok gazdagságát is akarták. De ahol rablók vannak, ott zsaruk is kerülnek. Európa még lángokban állt, amikor Roosevelt elnök kiadta a parancsot, hogy küldjenek egy különleges egységet a Birodalomba. A feladatuk: a frontvonalak mögött ragadt műtárgyak visszaszerzése és biztonságos helyre juttatása. És megalakul minden idők legkülönösebb kommandója: hét múzeumigazgató, művészettörténész és kurátor fegyvert és felszerelést kap, hogy ellenséges területen járjon túl a nácik eszén, csempéssze nyugatra, amit bír, és ha lehet, maradjon életben.

A fenébe is már! Két dolgon is fenn vagyok akadva rögtön így kezdésre: az egyik a szinkron, a másik pedig az Ocean's-filmekkel való összehasonlítgatás - bár utóbbival szerencsére egyetlen pillanatig sem törődtem. Tudjátok jól, hogy a Műkincsvadászok várólistán volt nálam, így nem is csoda, hogy ezzel kezdtem a heti friss adag bedarálását, és egyébként is kedvelem George Clooney munkásságát. Ennél a momentumnál rögtön el is időznék picit, hiszen ez az egyik legfontosabb összetevője, hogy kedvedre való legyen a film. Akik szerették Clooney korábbi rendezéseit, ezzel sem lesz bajuk, akik viszont nem, a helyükben nem erőltetném ennek a megnézését.

Annak idején a témája miatt rögtön felfigyeltem erre a háborús drámára, amiben elég sok műfaj keveredett, mégsem ejtett halálos sebeket. Néhány helyzetkomikumnak köszönhetően lehetett rajta nevetni, közben komoly is tudott maradni, dráma is volt benne, és a háború borzalmai is jelen vannak. Ritka az ilyen, bár a közepe felé eléri egy hullámvölgy, amikor nem az érdekességé a főszerep, de ebből a gödörből viszonylag hamar és jól kikecmereg. Szinte más olyan negatívumot nem is tudok felhozni, ami a film számlájára írható, a marketing viszont már más téma.

Letépném a kezét, aki először egy lapon említette bármelyik Ocean's-filmmel. Miért kell mindent valamihez kötni?! Igaz, hogy Clooney és Matt Damon is jelen van, sőt előbbi toborozza a nagy csapatot, és műkincsek után mennek, de ettől még nem kellett volna párhuzamot vonni a két film között, mert ezzel csak azt érik el, hogy páran beülnek majd a filmre, várják a csodát, ami nem fog eljönni. Hát gratulálok, mondhatom ez aztán a korrekt húzás.

A másik nagy, de nem a film számlájára felróható negatívum a magyar szinkron. Mi a jó francért kell mindent leszinkronizálni? Értem én, hogy erre vagyunk rászoktatva, de ezért nem a néző a felelős… Hupsz. Főleg azt nem vágom, hogy egy ilyen háborús drámát miért kellett. Azt ne mondja nekem senki, hogy ez nézőmágnes, mert ez bullshit. Ezek mindig eredeti nyelven tudnak megfelelően kibontakozni, és meggyőződésem, hogy a szinkron elrontott csomó mindent. Arról már nem beszélve, hogy egy többnyelvű filmről karistolok épp, az pedig már csak hab a tortán, hogy rajtunk kívül kábé egy tucat ember volt a teremben a premier napján, amiből 3-4-en meg is unták a műsort.

A szereposztás zseniális, lényegében ezzel veszi meg nézőjét leginkább, és Clooney ugye többször hangoztatta, hogy haverjaival forgatta le a filmet, ami meg is látszik. Clooney remek színész, mindent eljátszik, és rendezőként is elég szép munkát adott ki a kezei közül. Matt Damonról kezd kialakulni egy nem túl jó összképem néhány korábbi filmje miatt, aminek nem örülök, de nem tudok vele mihez kezdeni. Sajnos egy kicsit olyan embernek tartom az utóbbi szerepei alapján, aki túl sokat képzel magáról. És nem, most nem a színészi játékára céloztam, hiszen nála is esélytelen hibát találni, és ez így van jól.

Mindenki csúcsra járatja a karakterét, de női fronton egyedül Cate Blanchettel kell beérnünk, aki nyilván ismét helytállóan játszik, de eszméletlen nagy figura a többi szereplő is. Nézzük őket név szerint is: Bill Murray, John Goodman, Jean Dujardin, Hugh Bonneville, Bob Balaban, valamint Dimitri Leonidas. Mindegyikükért lehet aggódni, mindenkinek megvan a maga kis szakterülete, ahol viszont profik, de egyikük sem hibátlan…

Szerettem azokat a jeleneteket, amikor a romok között járunk, amikor a bányákban ügyködnek a szereplők, és ezek közül a taposóaknás a legjobb, illetve annak a megoldása. A járművek is gyönyörűek, és maga a közeg is szerintem elég hatásosra sikerült, de fontos, hogy egyszer sem ment át hatásvadásszá, végig a realitás talaján talpalunk.

Örülök, hogy filmre került egy ilyen történet, mert jómagam például nem is tudtam korábban, hogy a műkincsrablás is ekkora jelentőséggel bírt a II. világháború során. Nekem ez így 8/10-et szólt, és tényleg vegyétek figyelembe a feljebb taglaltakat mielőtt jegyet váltotok rá.