A Jupiter holdja a hitről, a megváltódásról, a csoda lehetőségéről szól, egy különös barátság történetén keresztül. Egy menekülő fiút, Aryant (Jéger Zsombor), meglőnek a határon. Csodálatos módon levitálni kezd. A menekülttábor racionális, meghasonlott orvosa, Dr. Stern (Merab Ninidze) kimenekíti őt, mert üzletet lát a fiú különös képességében. Útlevelet ígér neki. A fiú rááll a kétes szövetségre. A csodával való találkozás azonban felbolygatja az orvos életét. Új válaszokat kell találnia mindenre, amiben eddig hitt.

Mundruczó Kornél a Fehér Isten után ismételten egy érdekes témát feszeget legújabb filmjével, ráadásul egy, a napjainkban nagyon is aktuális közegben helyezte el a történetet, ami megint csak remek húzásnak bizonyul. Annyit elárulhatok első körben is, hogy Kornél előző filmjétől azért rendesen elmarad a Jupiter holdja, ugyanakkor mégis azt kell mondanom, hogy telis-tele van különböző értékes mozzanatokkal, amelyek kiemelik az átlagfilmek porából. Szándékosan nem írtam le egyetlen szót sem a megtekintés estéjén, hogy a látottak ülepedjenek legalább egyetlen éjszakát, amelyből végül kettő lett.

A helyzet az, hogy a film marketingjét picit benézték, ugyanis már maga a plakát sem elég figyelemfelkeltő, az előzetesekről viszont nem tudok rosszat mondani, főleg, hogy a másodikat meg sem néztem. Számomra már a rendező neve elég volt ahhoz, hogy tudjam, nekem ezt a filmet moziban kell látnom. A nagyvászon azért ideális és szükséges "összetevő", mert a fő téma ezt abszolút megkívánja, hiszen a főszereplőnk titkos szuperképességgel, a levitáció hatalmával rendelkezik. Ezzel párhuzamosan a cselekmény szálai folyamatosan felvetnek különféle kérdéseket az életről, a csodákról, és a lehetőségekről.

A kérdés jogos: valóban létezik ilyesmi? Létezhet? Attól, hogy nem tudunk róla, nem biztos, hogy lehetetlen. Nyilván ezt erős filozofálgatás keretén belül írom, viszont eljátszadozva a gondolattal, tényleg fura lenne, ha mindez a valóság lenne. Ahogyan az a Fehér Istenben is adott volt, jelenleg is nagy szerepet töltenek be a szimbolikus értékek. Nyilván ezt mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, ez mindenkinek másképp fog átjönni, és épp ez a szép ebben a filmben, hogy vannak benne különféle lehetőségei.

Nekem egytől-egyig nagyon tetszettek a helyszínek, és a képi világ is rendben van. A határszökéses jelenetnél az a sorban futás picit furán nézett ki, amolyan amatőr filmes szagot árasztott magából, de összességében jól választották meg a szűrőket, és vizuálisan is gyönyörű a film. Természetesen nem egy Jupiter felemelkedése színvonalú újítás, de európai filmként - magyarként pedig főleg - simán megállja a helyét. A lebegős-repülős jeleneteket lélegzetelállítóan jól megcsinálták. A legelső ilyen mocskosul furán nézett ki, de közben élveztem a látottakat, és minden további ilyen akció látványosra sikerült. Főleg az a bizonyos lakásjelenet, amikor minden a feje tetejére áll, és… no, ennyi alapján már tudni fogjátok, hogy mire gondoltam.

Nagyon érdekes szereplőgárda gyűlt össze, ami szintén a film értékei közé írható fel. Kezdeném a sort a Stern Gábort alakító grúziai színésszel, Merab Ninidzével, aki olyan szinten azonosult a karakterével, hogy egyetlen pillanatra sem kételkedtem benne. A dolog érdekessége, hogy a menekült főszereplőt pedig egy magyar színész, Jéger Zsombor kelti életre, és ő is egy tökéletes választás, hiszen ugyanazt tudom leírni róla is, mint Ninidzéről. Persze Cserhalmi Györgyöt sem kell félteni, abban az élethelyzetben, amibe ő kerül a filmben, én sem cselekedtem volna másként. Letagadhatatlanul kiült az arcára a megszállottság és a vérbeli kopóság. Az egyetlen női főszereplőnk lényegében Balsai Móni, aki szintén aprít egy-két dolgot abba a bizonyos tejbe.

Nagyon kíváncsi lennék, hogy miként forgattak le egyes jeleneteket. Például a Keleti Pályaudvaron rögzített menekültes részt, vagy mondjuk a végén az épületből való kiugrást, és lebegést. Tippjeim vannak, de eddig még nem jutottam el oda, hogy utána is olvassak. Egy szép napon majd talán. Egy szó, mint száz, képileg teljesen rendben van a Jupiter holdja, csak épp a címe lett annyira alternatív, hogy ezerféleképpen értelmezhető, és sajnos ez nem is elég ahhoz, hogy berántson több tízezer embert a mozikba. A forgatókönyv, ezáltal pedig maga a történet olyan érték, amelyet senki sem vehet el ettől a filmtől, azt pedig fölöslegesen írom le sokadik alkalommal, hogy az eredetiséget mennyire muszáj manapság megbecsülni. Egyedül talán az angol párbeszédeket nélkülöztem, vagy profibbra szabtam volna...

Senkit ne tévesszen meg, ez egy művészfilm rengeteg filozofálással, erre pedig tökéletes bizonyíték, hogy a történetvezetése lassú lefolyású, ezáltal sajnos bele is esik néha az unalom hullámvölgyébe, ugyanakkor legalább soha nem tartózkodik ott túl sokáig, főleg ezért sikerült végül nagyon jó szájízzel távoznom a moziból. A monoton hangok, és a tipikus művészfilmes zenék pedig nyilvánvalóan jól asszisztálnak a látottakhoz. Ebből a szempontból is jól össze van rakva a film, csak épp nem hatott rám annyira erősen, mint a rendező előző filmje, így a katarzis is elmaradt. 8/10.