1986. április 26.: A Csernobil atomerőmű négyes számú reaktora felrobban, ezzel pedig 400 atombomba erejének megfelelő radioaktív szennyeződés szóródik szét a levegőben. Ez volt a történelem legnagyobb nukleáris katasztrófája. A szomszédos Pripjaty városát - amely az atomerőmű dolgozóinak szolgált lakóhelyéül - még az éjszaka evakuálják. A lakások, iskolák, üzletek és gyárak pillanatok alatt kiürülnek, még a legapróbb személyes tárgyak is hátramaradnak. Azt hitték, ez csak átmeneti állapot lesz. Nos, másként alakult… Pripjaty még napjainkban is lakatlan. Épp ide igyekszik hat huszonéves fiatal, akik a szokásos vakáció helyett ezúttal valami másra vágynak. Felbérelnek egy „extrém” túravezetőt, aki a figyelmeztetések ellenére elviszi őket az elhagyott kísértetvárosba 25 évvel a katasztrófa után. Egy rövid felfedezőút után azonban a kis csapat egyre furcsább jeleket tapasztal, lassan pedig kénytelenek beismerni, hogy nincsenek egyedül…

A hazai forgalmazó először jól megijesztett a 12-es karikával, de végül módosult 16-osra, melynek keretén belül azért már valamennyire el lehet szabadulni ijesztgetés terén. És ha már ijesztgetés, azt kell megállapítanom, hogy mostanság Oren Peli, és még nagyon kevesek értenek csak igazán hozzá, a többiek az esetek nagytöbbségében elbuknak a megvalósításban, hiába volt tarsolyukban egy jó koncepció. Pelit nagyon bírom, a Paranomal Activity filmekkel is szépen játszott, ennek pedig annyira érdekes volt az alaptörténete, amely saját agyából pattant ki, hogy muszáj volt azonnal beülnöm rá moziba. Hatalmas élmény horrorfilmet moziban nézni, ráadásul a helyszín nincs is annyira távol tőlünk, és az épületek is elég hasonlóak, mint itthon, nyilván korábbi időkben, nem feltétlenül a jelenünkben.

Szívesen alkalmazzák a 'kézi kamerás' megoldást, ami sokszor jó, viszont most valamiért zavart kissé, de a történethez meg illett, szóval egy kicsit fura szituáció állt elő. Valamennyire irritált, hogy folyton remegett a kép, pedig kimondottan csipázom ezt az alkalmazást, viszont itt annyi részletre szerettem volna figyelni, hogy így nem jött össze - persze lehet, hogy pont ez volt a készítők célja. Magát a rendezést Bradley Parkernek köszönhetjük, aki ezzel debütált a szakmában, bár másodrendezőként belekóstolt már a filmdirigálásba, de főleg a vizuális effektek szakijaként ténykedett korábban. Remek munkát végzett, melyhez egyértelműen kellett egy ütős forgatókönyv, amit Peliék szállítottak is, a helyszín adott volt, de azért mégis szépen össze lett rakva. Alulról indítottak, és folyamatosan borzolták a néző idegeit, melyhez természetesen szükséges az is, hogy kellőképpen bele tudja magát élni az ember, de hát ha ez egy sötét moziteremben bitangjó hangrendszerrel nem sikerül, akkor sehol.

Engem már az első képpel, amely egy UAZ típusú gépkocsit ábrázol, megvettek, pedig egyszer csak a semmiből bukkant elő az egész projekt, viszont egyből láttam benne a fantáziát. Szerencsére a készítők sem fuserálták el az ötletet, hanem kihasználtak mindent, ami alapból adott volt, és így lett sikeres. Valamennyire szokványosan indít a film, de felvezetésnek tökéletesen szuperált, úgyhogy itt most nem is nagyon kötekednék. Apró résnek tartom a sztoriban, hogy nem küldték tele a szereplők kezeit okostelefonokkal, másrészt viszont a készítők büszkék lehetnek magukra, hogy ezt az úgymond klisét nem tolták a képünkbe. Ez a film tényleg így volt nagyszerű, ahogy.

Hasonló módon ide tartoznak a szereplők, akik nagyrészt viszonylag ismeretlen arcok, mégis annyira átéreztem helyzetüket, és bekajáltam tőlük, amit játszottak, hogy teljesen lenyűgöztek. Az abszolút kedvenc Dimitri Diatchenko, vagyis Jurij megformálója, aki már a bemutatkozása első pillanatában annyira hiteles, mintha a valóságból emelték volna oda. Mindemellett még színészileg is odateszi magát. Nathan Phillips a másik nagy kedvenc, valamint a barátnőjét alakító Ingrid Bolsø Berdal, akik annyira jók voltak együtt, hogy öröm volt őket nézni, na meg a furafaktort is felélesztették. Olivia Dudley egyértelműen a film eyecandyjének szerepét töltötte be, de valahol nem egyeztem ki azzal, hogy folyamatosan a 'kiemelkedő' testi adottságait próbálták kiemelni, ami ugyan jó-jó, csak itt nem hangulat - szerencsére idővel észbe is kaptak. Jonathan Sadowski és Devin Kelley ugyancsak kellemes társaság, és ők sem okoznak csalódást, folyamatosan építgetik karakterüket, ami végül fejlődést tükröz vissza.

Horroros berkeken belül mindenképpen az év egyik meglepetése, sőt, talán az év horrorja címet is elviszi, de meglátjuk, a többiek milyen minőséggel állnak még elő. Ahogy elnézem az amcsiknak annyira nem fekszik, viszont az európaiak jobban át tudják érezni az egész történetet, főleg azok, akiktől földrajzilag nincs is olyan távol a helyszín. Komolyan több alkalommal megleptek, habár akadt egy-egy jelenet, ami kiszámíthatóra sikerült, de pontjait valahol egy erős 8/10-re lőném be.