Seth MacFarlane (Ted) a rendezője, producere, társszerzője ennek az új vígjátéknak, valamint ő alakítja Albertet, a gyáva birkatenyésztő farmert. Miután Albert kihátrál egy pisztolypárbajból, szeszélyes barátnője elhagyja őt egy másik férfiért. Amikor egy titokzatos, gyönyörű nő lovagol be a városba, segít hősünknek megtalálni a bátorságát, és közben egymásba szeretnek. Ám amikor a nő férje, a hírhedt bandita bosszúszomjasan megérkezik, a farmernek próbára kell tennie újdonsült bátorságát…

A vígjáték, amit pont nem úgy kellene emlegetni, hogy a Ted alkotójától, mert nem ez a lényeg. Amikor ezt a mondatot olvassátok tőlem, pont olyan meglepődöttek lehettek, mint én most, amikor leírtam. Akik nem tegnaptól látogatják az oldalt, világosan tudják, hogy ezt a vígjátékot a hátam közepére nem kívántam, de mivel a művészben adták, és ott bagóért lehet mozizni, így péntek este elvetemedtem rá. Erős kételyekkel, és aggályok hadával ültem be, viszont már rögtön az elején kapunk egy Indiana Jonesra hajazó stáblistát, ami hosszú, de legalább felkészít a filmre, amolyan gyorstalpalós relaxtanfolyamként hat.

Az eredeti és a magyar cím közötti kapcsolatot fölösleges vizsgálni, idióta stúdiódöntés áll a háttérben, amivel nem csak nézőt szerezhetnek, de el is veszíthetnek. Értem, és megértem, de ez így egyáltalán nem fedi a valóságot, merthogy az eredeti cím tökéletesen illik a film stílusához, és tökéletes szinkronban van a mondandójával. Mint tudjuk, a western napjainkban kihalófélben van, az utóbbi évekből egyedül a Django elszabadul állta meg a helyét, a többiek mind aláhulltak.

Jogosan teszitek fel a kérést, mire jó a Hogyan rohanj a veszTEDbe? Ezúttal nem a rendezéssel kezdeném, hanem azzal, hogy Seth MacFarlane-től mennyire hatalmas színészi játékot láthatunk. Nagyon jól hozta karakterét, aki egy igazi balek, és egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy más színésznek kellett volna adni a szerepet. Most viszont jöhet a rendezés, és maga a forgatókönyv. Az a nagy helyzet, hogy utóbbinál rögtön dobok is egy piros pontot, mert a történet baromi jó, komolyan sokkal jobb, mint mikor direktbe csinálnak egy westernt nagy álmokkal. Ez így besikerült, lett egy ütős forgatókönyvük egészen jó, de leginkább hangulatos történetvezetéssel.

De hol a bibi? Nyilván a pisi-kaki-puki humor teszi be a kiskaput, ami fura módon még illik is ehhez a vígjátékhoz, mégis azt éreztem, hogy elég lett volna belőlük kevesebb. Persze akkor már nem konkrétan "vígjátékot" kaptunk volna, ellenben megfordult egy vad ötlet, miszerint szívesen társrendeztem volna a filmet, amit akár lektorálásnak is nevezhetnénk, mert az elképzelésem annyi, hogy a túlságosan vad dudvákat kigyomláltam volna belőle, így kaptunk volna egy remek történetű, kevésbé vicces filmet, ami hangulatát tekintve ugyanúgy beránthatta volna a nézőt. Nyilván nem a Ted-szintű poénokra vágyókat.

Mint írtam feljebb, a humorával nem egészen tudtam közös nevezőre kerülni, merthogy ez nem az, aminek én vagyok a célközönsége, persze ez nem egyenlő azzal, hogy néha nem nevettem. Fel kell készülni, hogy sok szexcentrikus vicces beszólás is elhangzik, és ezek is nagyon közvetlenek, direktek, na és tökéletesen mellőzik a szégyenlősséget. A szinkron is elég jó munka, legalábbis remélhetőleg eredeti poénokat hallhattunk a film során, nem pedig megmagyarított valamiket.

Ami még mozgatott, hogy Charlize Theron, Giovanni Ribisi és Liam Neeson is főszerepel a filmben. Therontól legalább annyira meggyőző alakítást láthatunk, mint MacFarlane-től, akivel tökéletes párost alkotnak. Persze Albert amolyan fától az erdőt, de végül megvilágosodik, ahogyan várható is. Valóban szép az ő történetük, és érződik kettejük közt a kémia - persze olykor poros és szárad, de hát ez a vadnyugat. Ribisi és Sarah Silverman karaktere egy-egy külön jelenség, főleg, amikor a katolikus szálat erőltetik, abszolút rendbe vannak ezek a poénok. Neil Patrick Harris is iszonyat jó szerepet kapott, aki megérdemli Amanda Seyfried karakterét, a gülüszemű vidéki leányzót, aki szintén nem látja a fától az erdőt. A bajuszpoénok is feküdtek, a bajuszdal pedig annyira rossz, hogy már jó.

Mivel nem kicsit értelmesebb darabról van szó, mint a Ted, és még a két főszereplőnk, Albert és Anna kapcsolata is eléggé szerethető, ráadásul nem utáltam a filmet, így azonnal ki is tudok rá osztani egy korrekt 7/10-et. Illetve hozzátenném, hogy az utóbbi évek leghangulatosabb westernjéről beszélünk, ha a szarpoénokat levesszük. Azt már csak halkan említem meg, hogy a dokis vendégszerep mekkora istencsászár, illetve a vége főcím utáni röpke jelenet is rendesen odapirít.