Jim Bennett egy megbecsült, köztiszteletben álló egyetemi professzor, akinek van egy sötét titka, szenvedélyes szerencsejátékos. Amikor súlyos adósságba keveredik, sajátos üzletet köt, egy gengsztertől kér kölcsön, és az életét ajánlja fedezetnek. A férfi belép a tiltott, földalatti világba, miközben az uzsorás Frank apai érdeklődéssel figyeli sorsának alakulását. Miközben Jim kapcsolata egyre jobban elmélyül az egyik diákjával, nagy kockázatot kell vállalnia, hogy kapjon egy új esélyt.

Mivel mostanság Mark Wahlberg-túltengésem volt, így nem igazán kapkodtam, hogy lássam ezt a szerencsejáték témában nyomuló drámát. Nem tudom, honnan vettem, de az én tudatomban a Hazárdjáték végig úgy élt, mint egy kisebb kaliberű akciófilm némi thriller-vonással. Hát nem, közel sem erről van szó. A Hazárdjáték egy ízig-vérig dráma, ami néha kikacsint a krimi műfaja felé. Engem abszolút meglepett, hogy nem egy újabb bugyuta, semmirekellő alkotásról van szó.

Persze kimondottan tévés frontról beszélünk, viszont ott szépen megállja a helyét, és nem egy tucat alkotás. Nem azt mondom, hogy ez az év tévés alkotása, viszont Rupert Wyatt (A majmok bolygója: Lázadás) rendező nem engedte lazára a szálakat, és némi művészfilmes vonást is vitt bele, ami számomra külön örömet okozott. A William Monahan (A tégla) által szerzett forgatókönyvön pedig kézzelfogható, hogy nem csak arról van szó, hogy volt egy vagány alapötletük, aztán a kivitelezés közben elfogyott a lendület. Szóval nem csak a rendezés, de a forgatókönyv is szállít egyfajta minőséget, habár Wyatt munkáit egyébként is borzasztóan bírom épp emiatt.

Ami a cselekményt illeti, nem igazán csípem azt, amikor valaki szerencsejátékkal való önpusztítást produkál a vásznon, de a Hazárdjáték mégis más egy kicsit. Itt sem tetszett, ahogyan a főszereplőnk agy nélkül eljátssza az összes pénzét, az adóssága és a szívességei pedig csak nőnek, és nőnek. Ugyanakkor az első húsz perc után tiszta vizet öntenek a pohárba, és kiderül, hogy nem csupán egy lecsúszott idiótáról van szó, hanem egy egyetemi docensről, aki előadásain hatalmas igazságokat ad át diákjainak. És többek közt ettől is annyira jó a Monahan által írt forgatókönyv, hogy a dialógusok minősége magáért beszél.

Mint írtam, Mark Wahlbergből kicsit sok volt nekem az elmúlt évben, de mostanra valamennyire enyhült a dolog, így nem okozott gondot, hogy esélyt adjak neki ebben a filmjében. A hosszú haj nem áll neki jól, viszont ehhez a szerephez nagyon illett, és bírtam az általa megformált karaktert. Jim nem hülye gyerek, és ez nem hátrány, de tényleg jól tolta a Marky-fiú. Fénypont ebben a krimiben Brie Larson, akiről ha nem tudnám, hogy nagy függetlenfilmes arc, akkor javasolnám neki, hogy próbálja ki magát azon a fronton. Imádtam ebben a szerepben! Ott volt még Michael Kenneth Williams, aki szintén remekelt, és egy nagyon szimpatikus gengsztert játszott, de az alvilág legnagyobb figuráját mégis John Goodman kelti életre. Az ő karaktere nem csak tekintélyes egyén, de olyan dumái vannak, hogy borultam tőle - telis-tele nagy életigazságokkal. Egyébként még Jessica Lange is emeli a színvonalat, de hát ő sem ma kezdte már, szóval ebben semmi meglepő nincs.

Lehet, hogy csak egyszerűen jó passzban kapott el ez a film, de nagyon jól szórakoztam, pedig éjfélkor kezdtem el nézni, és simán jöhetett volna az álommanó is. Sok tanulságot le lehet vonni a Hazárdjátékban látottakból, ezt majd mindenki megteszi magának, én viszont gyorsan kiszórok rá egy 8/10-et, mert tetszett.